Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Te jó ég, mi a fene ez?! Elmélkedés a BLM-ről. III. rész. Tisztelt Olvasó!

(Az I. rész itt, a II. rész itt olvasható.)

 

 

III.

HADVISELÉS A „TÖRTÉNELEMCSINÁLÓK” ELLEN

 

Az alább újra elővett táblázatból láthatóan ez is egy meglehetősen vegyes társaság, s ennek tudatában kell ellenszerek után kutatni.

 

 

 

Mit lehet tudni róluk kicsit közelebbről?

 

Ismét a Statista közvélemény-kutatása segíthetnek valamelyest. Ebből az derül ki, hogy a BLM-mozgalom tüntetői között – nem meglepő módon – a fiatalok képviseltetik magukat a legnagyobb számban. A 18–29 éves korosztály részaránya 41%, a 30–49 év közöttieké 38%, az 50–64 éveseké 15%, végül pedig az e felettiek aránya 6%-ot tesz ki.

 

Az, hogy a fiatalok vannak túlsúlyban, több szempontból sem meglepő. Életkori sajátosság a világmegváltási hajlandóság, az újért való lelkesedés, a szülői renddel való szembefordulás, a lázadás, a saját út- és önazonosságkeresés. Saját élettapasztalatok híján könnyen lelkesíthetők és még könnyebben megvezethetők.

 

Alapos éleslátásra vall George Bernard Shaw egykori, az idők során méltán népszerűvé vált felismerése: „Aki húszévesen nem kommunista, annak nincs szíve, aki harmincévesen kommunista, annak nincs esze.” Ami a megállapítás első felét illeti: a fiatal tüntetőket tehát nem szabad megrögzött, javíthatatlan ellenségnek tekinteni, s így bánni velük.

 

Akkor már inkább az ezen a téren igen tapasztalt Budaházy Györgyre kell hallgatni, aki szerint „A fiataloknak mindig valami harciasabb példakép kell, ez egyszerűen korosztályos sajátosság, ami mindig is így volt. De ha nem találkoznak, hallanak a nemzeti elkötelezettségű harcosokról, azok tetteiről, mert nem polkorrekt őket emlegetni, akkor azokhoz az Antifa/BLM/Pride felforgatókhoz csapódhatnak, akik viszont a csapból is folynak, és ’trendinek’ vannak beállítva.” (Budaházy György: És akkor nagyon nagy baj van! )

 

Ráadásul a harciasabb példaképekre nem is csak a legfiatalabbnak van szükségük, hanem az idősebb korosztályhoz tartozóknak is. Jól látszik ez Szakács Árpád példáján: őt is jó ideig kerülgette a nemzeti fősodor, nem is tudott kialakulni egy egészséges ellentámadás az önkényeskedő balliberális szellemi-kulturális hálózattal szemben. Mióta viszont beengedték, s megindulhatott a Magyar Nemzet hasábjain egy kemény Szakács Árpád–Ungváry Krisztián mérkőzés, azóta ennek oldalvizén már Raffay Ernő is kijöhetett a fényre, azokkal a könyveivel egyetemben, amelyekben cáfolhatatlan tényekkel, eredeti dokumentumokkal bizonyítja a magyar és idegen szabadkőművesek közveszélyes, gátlástalan felforgató ténykedéseit.

 

Ha nem akarjuk, hogy magyar ifjainkat a balliberális harcosok szippantsák be, bizony, teret kell végre engedni a nemzeti fősodorban a túloldali önkényeskedők ellen bátran harcba szálló honfitársainknak. Nyilvánvaló, persze, hogy eközben mindig tekintettel kell lenni arra is, hogy az ország nemzeti szellemben ténykedő irányítói ne veszítsenek többek a réven, mint amennyit nyernek a vámon; úgy tűnik azonban, hogy olyan mozgalmas – mozgalmáros – idők járják, amikor elő kell jönni a farbával. Már nincs mit veszíteni például az olyan globalista, internacionalista erőkkel szemben, amelyek szemérmetlen önkényeskedéseik közepette vádolják Magyarországot a jogállamiság hiányával.

 

Ugyanez az átterelős taktika – más lázadási, önmegvalósítási, történelemcsinálási lehetőségek felkínálása, szorgalmazásra – a többi korcsoportnál már nem tűnik hasznosíthatónak. Rájuk már Bernard Shaw bölcsességének második fele vonatkozik, azaz aki még ebben az életkorban, a harmincat elérve-meghaladva is rokonszenvezik a kommunizmus-féle utópikus, „haladó”, forradalmi eszmékkel – amilyen történetesen a BLM-mozgalom is –, annak nincs esze. Amit a harminc alattiak a nyiladozó eszüknek és halmozódó tapasztalataiknak köszönhetően még kinőhetnek, azt a harminc feletti lázongók (tüntetők, felforgatók) már bajosan. Ők javarészt már egy életre el vannak köteleződve. Őrájuk igaz az a tétel, hogy „kommunista nem vész el, csak átalakul”. „Demokrata”, „liberális”, „antifasiszta”, „antirasszista” sem vész el, legfeljebb a kordivatnak megfelelően átalakul: éppen másként nevezett eszmékbe csomagolja rendíthetetlen anyagelvűségét, isten-, haza-, nemzet- és hagyománytagadását.

 

S hogy ez mennyire helytálló megállapítás a BLM-mozgalomra nézvést is, megint csak a Statista adataival bizonyíthatjuk, napnál fényesebben. Íme a mozgalmárok párt szerinti megoszlása:

 

Demokrata Párt           79%

Republikánus Párt       17%

egyéb                            4%

 

S ha ehhez még azokat a statisztikai adatokat is hozzátesszük, amelyek szerint fehér áldozatai is vannak a rendőri intézkedéseknek, s ha a bűnelkövetőkön belüli arányokat is nézzük, akkor a feketék nem gyakoribb áldozatai a rendőri brutalitásoknak, mint a fehérek – s ráadásul Obamáék alatt sem volt különb a helyzet –, akkor bizony rögtön világossá válik, hogy ennek az egész BLM-mozgalomnak csakugyan kevés köze van a rasszimus elleni tisztességes, emberbaráti tiltakozásnak. Ennek a mozgalomnak a Demokrata párt a fő táplálója, a balliberális szellemi–ideológiai–gazdasági–közigazgatási holdudvarával egyetemben. Ha nem lovagolnák meg a feketék – nem egyszer erőteljesen rasszista indíttatású – elégedetlenkedését, lázongását, akkor az egész BLM-mozgalom már rég hamvába holt volna. A jóhiszemű fehér fiatalok közül sokkal többen józanodtak volna ki, és sokkal többen vennék a bátorságot arra, hogy kijózanító felismerésüket megosszák a többiekkel, miként az egyik fiatal lány tette videó üzenetében imígyen:

 

 

„Ha azt mondom, 'Minden Élet Számít', akkor rasszista vagyok. Ha tisztelgek a zászló előtt, akkor meg bocsánatot kell kérnem érte.

Nem engedik, hogy templomba menjek, de akár porig is égethetek templomokat.


Nem engedik meg, hogy kinyissam végre a saját üzletemet, de kifoszthatom és lerombolhatom más emberek üzleteit.

 

Ha kitűzőt viselek, fegyverem van, vagy piros-kék csíkosba öltözöm, akkor rasszista disznó vagyok.

De ha a várost járom arcomat eltakarva, téglákkal a kezemben és lerombolom azt, akkor békés tüntetőnek neveznek.

Nem engedik, hogy békésen tüntessek a lezárás (karantén) ellen a fővárosomban, de kimehetek és lerombolhatom a fővárosomat.

Nem engedik, hogy a parkba kimenjek a családommal vagy játszani a T-ball-ommal. De szétrombolhatom az egész parkot.

Nem engedik meg, hogy megvédjem a történelmi műemlékeket. De kimehetek és ledönthetem őket, hogy emberek ugráljanak rajtuk.

Nem engedik meg, hogy véleményem legyen faji kérdésekben, azért mert én fehér vagyok, de ha nincs véleményem róla, akkor meg én vagyok az oka annak, hogy embereket elnyomnak.

Járhatom az utcákat, ha a Black Lives Matter-rel vagyok. De ha a Trump-rendezvényre akarok elmenni, akkor a Covid-19 varázslatos módon azonnal feltűnik.

Ha senki más nem látja ebben az egészben a képmutatást, akkor majd én megteszem, mert végeztem az egész szarságotokkal!"

 

Mindezek után már le is szögezhetjük, hogy a BLM-mozgalmárok és hasonszőrű társaik elleni hatékony hadviselés kulcsa: nem annyira őket kell lefegyverezni, semlegesíteni, vagy legalábbis meggyengíteni és megfékezni, mint inkább az elvtelen haszonlesők népes táborát, túlságosan erőteljes és kártékony befolyását.

 

Innen folytatjuk, tisztelt Olvasó!

 

(Következik: IV. rész. HADVISELÉS AZ ELVTELEN HASZONLESŐK ELLEN)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Címkék:

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu