Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

AZ ÁTMENETI TARTHATATLANSÁGOK PILLANATA (Deli Mihály Odú-sorozatából)

 

 

 

AZ ÁTMENETI TARTHATATLANSÁGOK PILLANATA

 

Milyen diszkrétek vagyunk

Óvjuk magunkat a borzalmaktól

A halottakat gyorsan letakarjuk

A gyilkosok szemére fekete csíkot húzunk

A csúnya szavakat elfütyüljük

„Jaj, jaj!” – nyafogunk átlőtt mesekönyvünket lapozgatva

Orrunk már a vérbe ér

Katasztrófákra vágyunk fotelből

Szörnyűségek kirakata előtt tipegünk

Szépen rímelő sorokat memorizálunk a pokolról

Benzinnel leöntött gyermekünk üvöltve lángol az utcasarkon –

és azt hisszük, ennyi volt a rettenet

Rohadunk illedelmesen

Kinyílik bennünk a halál és magába fal

Hosszú/rövid kín után megdermed a pillanat…

– és vége

 

Szél simogat, illatos zöld levelek borulnak ránk

Angyalok jőnek, zenélgetnek

Elbeszélgetünk velük bűneinkről

Bandukolgatunk a mennyei réten…

– és

Egyszer csak

Nincs tovább

Se jó, se rossz

Se ez, se az

Csak a türelmes Semmi

 

Milyen finom volt élni

Legalább történt valami

Igazságtalanságok lándzsái elé kaptuk intellektuális pajzsainkat

Szociológiai lápvidéken bogarásztunk

Álságos szabadságunk mocsarában lubickoltunk

’Koldus és királyfi’-t játszottunk

Ácsingóztunk, lázadoztunk

Büdös trágárkodásainkkal bekentük az illatos trágárkodókat

Egyáltalán: tagadtuk az Istent, de nagyon odaképzeltük

A gúnyájába bújtunk

és kinyilatkoztattuk akadémikus törvényeinket

Lelki rabszolgatartóként saját mikroszkópunk alá hevertünk

Lepleinket kitárva távcsöveink végtelen kíváncsisága elé álltunk

A szent tudomány oltárán belestünk a tabernákulum ajtaján

Bedugtuk mutatóujjunkat, megforgattuk, megnyomkodtuk, lenyaltuk

Aztán lazítottunk egyet kint a kocsmában

’Milyen jó is élni!’ – lapogattuk egymás hátát

Az utcán nyüzsögtek az emberek

Köztük álruhában a kitartó idegenek

Majd este, a konyhában, a tányér mellé könyökölve

meztelen térdünket összekoccantva

paradicsomszószt csöppentve a gázszámla-csekkre

megcsókolva/leköpve a TV-képernyőn ágáló sorstársunkat

magányunk józan tükrébe pillantottunk:

csontjaink, izmaink, kavargó lelkünk abroncsában

egy pillanatra magához ölelt a gazdag semmi

 

Ki gondolná, hogy az Istennel közös a vágyunk?!

Sajnálhatjuk magunkat, ha elbukunk

Se menni, se maradni nem bírunk

 

 

 

Szenteleki Gábor: Spontán osztályozás

(a kép forrása: itt)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu