AZ ÁTMENETI TARTHATATLANSÁGOK PILLANATA (Deli Mihály Odú-sorozatából)
AZ ÁTMENETI TARTHATATLANSÁGOK PILLANATA
Milyen diszkrétek vagyunk
Óvjuk magunkat a borzalmaktól
A halottakat gyorsan letakarjuk
A gyilkosok szemére fekete csíkot húzunk
A csúnya szavakat elfütyüljük
„Jaj, jaj!” – nyafogunk átlőtt mesekönyvünket lapozgatva
Orrunk már a vérbe ér
Katasztrófákra vágyunk fotelből
Szörnyűségek kirakata előtt tipegünk
Szépen rímelő sorokat memorizálunk a pokolról
Benzinnel leöntött gyermekünk üvöltve lángol az utcasarkon –
és azt hisszük, ennyi volt a rettenet
Rohadunk illedelmesen
Kinyílik bennünk a halál és magába fal
Hosszú/rövid kín után megdermed a pillanat…
– és vége
Szél simogat, illatos zöld levelek borulnak ránk
Angyalok jőnek, zenélgetnek
Elbeszélgetünk velük bűneinkről
Bandukolgatunk a mennyei réten…
– és
Egyszer csak
Nincs tovább
Se jó, se rossz
Se ez, se az
Csak a türelmes Semmi
Milyen finom volt élni
Legalább történt valami
Igazságtalanságok lándzsái elé kaptuk intellektuális pajzsainkat
Szociológiai lápvidéken bogarásztunk
Álságos szabadságunk mocsarában lubickoltunk
’Koldus és királyfi’-t játszottunk
Ácsingóztunk, lázadoztunk
Büdös trágárkodásainkkal bekentük az illatos trágárkodókat
Egyáltalán: tagadtuk az Istent, de nagyon odaképzeltük
A gúnyájába bújtunk
és kinyilatkoztattuk akadémikus törvényeinket
Lelki rabszolgatartóként saját mikroszkópunk alá hevertünk
Lepleinket kitárva távcsöveink végtelen kíváncsisága elé álltunk
A szent tudomány oltárán belestünk a tabernákulum ajtaján
Bedugtuk mutatóujjunkat, megforgattuk, megnyomkodtuk, lenyaltuk
Aztán lazítottunk egyet kint a kocsmában
’Milyen jó is élni!’ – lapogattuk egymás hátát
Az utcán nyüzsögtek az emberek
Köztük álruhában a kitartó idegenek
Majd este, a konyhában, a tányér mellé könyökölve
meztelen térdünket összekoccantva
paradicsomszószt csöppentve a gázszámla-csekkre
megcsókolva/leköpve a TV-képernyőn ágáló sorstársunkat
magányunk józan tükrébe pillantottunk:
csontjaink, izmaink, kavargó lelkünk abroncsában
egy pillanatra magához ölelt a gazdag semmi
Ki gondolná, hogy az Istennel közös a vágyunk?!
Sajnálhatjuk magunkat, ha elbukunk
Se menni, se maradni nem bírunk
Szenteleki Gábor: Spontán osztályozás
(a kép forrása: itt)
