Nincs másik?
Kedves Index, te fogantatásod pillanatától mindmáig egy globális hatalmi struktúra lokális médiafegyvere vagy. Ezt te tudod a legjobban, függetlenül attól, hogy mit sem sejtő híveiddel mit próbálsz elhitetni
(...)
Amikor az Index belekezdett ebbe a különös önmegmentési akciójába, először azt tette közhírré, hogy nincs másik valóság, és talán legyen ez a hívószó feltáró expedíciónk indulásához. Ez a megrendítő deklaráció két szempontból is igen figyelemreméltó. Az egyik, hogy az Index szerkesztői többször is közöltek és nem is igazán színvonaltalan elemzést Oswald Spengler életművéről, azon belül is elsősorban A Nyugat alkonya című korszakos alkotásáról. Ha ez így van, akkor biztos, hogy nem kerülte el figyelmüket Spenglernek az a mondata, hogy „annyi világ van, ahány lény a világon”. Tehát valóság lehet, hogy csak egy van, de eme egyetlen valóságnak végtelenül sok elbeszélési módja létezhet és létezik is. Arra gondolni se merek, hogy az Index szerkesztői esetleg úgy vélték és úgy vélik ma is, hogy ők nem egy elbeszélési módját adják a valóságnak, hanem ők maguk a valóság. Volt már ilyen sajnos a történelemben, de annak, amikor valaki komolyan el is hitte magáról azt, hogy ő maga a valóság, mindig szörnyű következményei lettek, mint ahogy azt Spengler is megjósolta, sajnos megrendítő pontossággal. Ezért is születhetett meg a régi intelem, hogy „szeressétek azokat, akik keresik az igazságot, de óvakodjatok azoktól, akik már meg is találták” azt.
Az Index szerkesztői tehát abban a hiedelemben élnek, hogy egyetlen valóság van, s ezt az egyetlen valóságot csak az egyetlenként létező (hisz nincs másik!) Index képes olvasóinak szemléltetni. Spengler ehhez kapcsolódóan többször fogalmaz úgy, hogy az a történész, aki komolyan elhiszi, hogy ő képes (és nyilván csak ő képes) „objektív” történetírásra, az komolytalan és korlátolt, hisz még a saját előítéleteinek szitáján sem képes átlátni. Az Index – s ezt szerkesztői tudják a legjobban – egy nagyon is jól körülhatárolható értelmezési keret és a hozzá kapcsolódó fogalomkészlet kombinációjaként, egy markáns elbeszélési módot alkalmazva, egy történetet mesél el a valóságról. Amihez, hisz demokráciában élünk, abszolút joga van, de azt állítani, hogy ez az egyetlen lehetséges módja a valóság elbeszélésének, az logikailag csak akkor és azért lehetséges, mert az Index valójában nem egy – mint magáról állítani próbálja – „független” médium, hanem egy nagyon is jó definiálható hatalmi struktúra eszköze, az esetek nagy részében tömegpusztító fegyvere.
Hogy miként is érvényesül az Index szerkesztésében a politikai korrektség, amelyre oly büszke, azt én magam is megtapasztalhattam. Egy szép áprilisi vasárnap az Index fő oldalán több órán át szerepelt egy rólam szóló írás, amelynek fő üzenete az volt, szó szerint idézve: „Jogtanácsosunk javaslatára nem fogjuk ebben a cikkben leírni, hogy Bogár László a nemzet hülyéje.” Ezzel természetesen nem az a problémám, hogy ilyet ne lehetne leírni bárkiről, hisz demokrácia van, bár én ízlésbéli okokból tartózkodnék attól, hogy bárkiről ezt írjam. De ezt a hangnemet használva továbbra is a politikailag korrekt beszéd megtestesüléseként (ami ugye tárgyilagosságot és udvariasságot jelent) ünnepeltetni magunkat, az önellentmondás. Pedig a bűnöm mindössze annyi volt, hogy nem mindenben értettem egyet azzal, amit az Index képviselt, és végzetes naivitással arra gondoltam, hogy ha az Indexnek, akkor nekem is van jogom arra, hogy véleményemet közhírré tegyem, de tévedtem.
A történet azzal folytatódott, hogy másnap a Közgazdasági Egyetemre voltam hivatalos, egy hallgatói csoport hívott meg, nagyjából húsz főre számítva, ám ott kiderült, hogy már több százan várnak. Nagyon jó beszélgetés volt, és a vége felé sokan elmondták, hogy „igazából csak azért jöttünk el, mert olvastuk tegnap az Indexen, hogy a tanár úrnak a nemzet hülyéjének tetszik lenni, aszt eljöttünk, hogy megnézzük, milyen”.
(...)
