top of page

Cser Ferenc: Illuminátusok 6. A marxizmus

A kommunizmus eszmerendszere a társadalmi életben az emberi közösségeknek a meghatározó jellegét emeli ki. A szó alapjelentése: közös. A XVIII. századi felfogásban az egyenlőség jelszavának eszmerendszerré átgyúrását képviseli. Ennek programját kívánta Robespierre a nagy francia forradalom idején megvalósítani.

Robespierre a magántulajdon megszüntetését tűzte ki célul, az emberiséget egyetlen hatalmas, harmóniában élő családként képzelte el, aminek a megvalósítását – szerinte – a magántulajdon és a szervezett vallások gátolták. Ezeket úgy kívánta megszüntetni, hogy az államot, mint egy hatalmas családot fogta fel, és ezért minden tulajdont átruházott volna az államra, mert így az állam válik az emberi élet szervező, a hatalmas család irányító, elosztó, rendfenntartó és összetartó erejévé. Az elképzelés valójában az államszocializmust jelenti. Az eszme bölcseleti alapjai ugyancsak a nagy francia forradalom idején Saint-Simon herceg nevéhez kötődnek. Az első, aki megkísérelte az eszmét a gyakorlati életbe átültetni, Robert Owen volt. Owen 200-300 fős olyan közösségekben látta az emberiség jövőjét, ahol a testvéri szeretet, a harmónia hatja át a közösséget az egyenlőség alapján. Owen pamut nagyiparos volt, aki az önzetlenség elvén törődött az alkalmazottaival, megosztotta velük a cég nyereségét. A Weishaupt szerinti ‘boldog családot’ próbálta meg létrehozni és az erre fölépített kísérleti ‘telepe’, a New Lanark azonban 1827-re, létrehozását követő alig egy évtized alatt teljes kudarcba fulladt.

Az eszmére alapozott mozgalom 1847-ben immár rendszer formájában, közérthető módon a Kommunista Kiáltványban hirdette meg cselekvési programját. Névadói, megfogalmazói Marx Károly és Engels Frigyes voltak. A Kommunista Szövetséget is ők szervezték meg, és annak cselekvésprogramja valójában a bajorországi Illuminátus Rend gondolatait jelenítette meg, de most már valamivel érthetőbb módon. A cselekvési program az osztályelméletre alapszik, amennyiben a munkásosztályt biztatta a tőkésosztály megdöntésére és tőle a hatalom átvételére.

(...)

 

Eddig megjelent részek:

116 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page