VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Ha Trump megnyeri a választást, akkor elvon minden állami forrást az abortuszklinika-hálózatot üzeme

Donald Trump amerikai elnök ismét letette a voksát az élet mellett, ugyanis bejelentette, hogy újraválasztása esetén komoly változásokat vezet be az abortusz terén. Trump többek között törvénymódosításokat ígért, és megnevezte az abortuszipar egyik legfontosabb szereplőjét, a Planned Parenthoodot is. A Soros György által pénzelt szervezet neve a magyar közéletben is megjelent már, hála a momentumos Cseh Katalinnak.

Talán sosem volt még az Egyesült Államok történetében olyan elnök, aki annyira életpárti lett volna, mint Donald Trump. Az újrázásra készülő politikus most bejelentette, hogy ha novemberben megnyeri az elnökválasztást minden állami forrást elvon az abortuszklinika-hálózatot üzemeltető Planned Parenthood (PP) nevű szervezettől.

Trump levélben fordult az életpárti szervezetek képviselőihez, amelyben leszögezte, az első hivatali ciklusa során közösen sokat tettek a meg nem született babákért és az anyákért. Példaként említette a szövetségi igazságszolgáltatás átalakításáért tett lépéseket, illetve azt is, hogy ő az USA történetének első elnöke, aki beszédet mondott a Washingtonban tartott, March For Life (Menet az életért) abortuszellenes felvonuláson.

(...)

Tovább a cikkhez

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu