Élőlánc a végtelenbe
Élőlánc a Vas utcától a Parlamentig? Miért vagytok kicsinyhitűek?
Sokkal-sokkal nagyobb a ti élőláncotok. Összeér a jelenben a BLM „aktivistákkal” Amerikában, de összeér a múlttal is, elér egészen 1968-ig. Majdnem végtelen a ti élőláncotok, ugyanis nincs semmi új, sohasem.
Ott fogjátok a ’68-as kezeket – mind a ti kezeitek…
Párizs már lángokban.
Elbarikádoztátok a nanterre-i fakultást, mert elégedetlenek voltatok a körülményekkel. Úgy is, mint túlzsúfoltság, rossz felszerelés, miegyéb. Aztán hamarosan csatlakozott a Sorbonne is, és lett tüntetés, zavargás, gyújtogatás, sztrájk, s lássuk be, tényleg tűrhetetlen, hogy túlzsúfoltságban legyetek kénytelenek létezni.
Kicsit több mint húsz évvel azelőtt még nem a túlzsúfoltság volt a legnagyobb probléma.
Kicsit több mint húsz évvel azelőtt a Párizst lángba borító Daniel Cohn-Benditek szülei még más gondokkal küszködtek. A Párizst lángba borító „túlzsúfoltak” apukái még Dunkerque homokját markolva nyüszítettek a német pergőtűzben; ők még az Ardennekben próbálták túlüvölteni a német páncélosok dübörgését, s arra gondoltak utoljára, hogy talán látják még egyszer az otthon hagyott gyereküket. Aztán széjjelszakadt a testük; ők még a Messerschmittek fülsiketítő vonyításában ordították a fiaik nevét; s persze, ők aztán a normandiai partokon álltak géppuskatűzben, és csöndes, kicsit hitetlenkedő mosollyal tartották kezeikben a kiömlő beleiket.
Volt annak a generációnak néhány problémája. Azt hiszem, a túlzsúfoltság alig-alig fért az első tízbe.
S volt annak a generációnak egy tagja, egy tiszt, Charles de Gaulle. Páncélostisztként ott volt Sedannál, ott volt Montcornet-nél, aztán megszervezte a Szabad Francia Erőket, és arra buzdította honfitársait, hogy soha ne adják fel a harcot, soha ne csüggedjenek, küzdjenek a nácik és a kollaboránsok ellen. S ezt tette. Mindvégig harcolt a nácik és a kollaboránsok ellen.
Aztán Charles de Gaulle ’68-ban Párizsban azt hallgatta, hogy a túlzsúfoltság miatt utcára tódult diákság eltorzult arccal skandálja, hogy ő fasiszta és náci.
Hát nem különös? Hát nem bájos? Ó, bizony, nemcsak a burzsoáziának van ám diszkrét bája, van olyan a rettenetes proli mentalitásnak is.
Ó, hát persze! Egy adott pillanatban mindenki fasiszta és náci lesz hirtelen.
De átér az élőláncotok az óceánon is, ott vagytok ’68 Amerikájában, gyerekek!
Számos nagyvárost már lángokba borítottatok, zavargások, fosztogatások, kirabolt üzletek, halottak mindenütt, hát nem ismerős?
Ott vagytok ’68 Amerikájában, és rengeteg problémátok van.
Ott van például a szabad szerelem és a drogok kérdésköre, és lássuk be, a San Franciscót elfoglaló hippimozgalomnak teljességgel igaza volt. Mégsem várható el, hogy egy egész generáció itt álljon szabad szerelem és legális LSD nélkül. És akkor a „faji” problémákról még nem is beszéltünk. A „Fekete Párducok” hisznek az erőszakban, Martin Luther King tiszteletes a Gandhi-féle békés ellenállásban – nem is sejti szegény, hogy alig ötven év múlva már Gandhi is fasiszta lesz…
A hippik meg erősen hisznek a szabad szerelemben és az LSD-ben. „Imagine there’s no heaven” – hát persze, hogy nincsen. Nektek soha nincsen. Ezért kell az LSD.
S milyen furcsa, a ’68-ban Amerikát széjjelverő és lángba borító fiataloknak és diákoknak is voltak szülei.
Ők voltak azok, akik...
(...)
