Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Hajrá, elnök urak! Még négy évet!

 

44 nap. Ennyi van még hátra az amerikai elnökválasztásig. Az első elnököt, George Washingtont 1789. április 30-án iktatták be; a dátum kísérteties hasonlóságot mutat a francia forradalom kitörésének idejével, de nincs köze hozzá – Washington nem támogatta a forradalmat, igyekezett semleges maradni. Az első néhány választás után rögtön kialakult a demokrata-republikánus kettősség, és azóta csak e két párt valamelyikének jelöltje tudott nyerni.

 

44 elnököt fogyasztott el az USA 2016-ig. Sokan közülük dupláztak, azaz 4+4 évig voltak hivatalban, így az utolsó három is (Bill Clinton, George W. Bush és Barack Obama). Ekkor került képbe a milliárdos vállalkozó és ismert médiaszemélyiség, a gyakorlati politikában azonban újoncnak számító Donald Trump.

 

44 éves voltam, amikor 2017. január 20-án hivatalba lépett (1953 óta mindig január 20-án történik az új elnök beiktatása). Életkoromnál fogva talán nem meglepő, hogy Ronald Reagan volt az első amerikai elnök, akire emlékszem – tévéből, rádióból, újságokból. Ezek szerint 8 éves koromig nem igazán érdekelt a külpolitika…

 

Trump volt az első amerikai elnökjelölt, akire igazán felfigyeltem. Addigra már különböző petíciós oldalakra küldött aláírásaimmal bekerültem az amerikai jobboldali internetes körforgásba, email-es levelezőlistákra, így a választásokkal kapcsolatos információkból elég sokat megkaptam. Ami biztosnak tűnt, hogy Trump felkavarta az állóvizet, nemcsak a demokraták, de a saját közössége, a republikánusok egy része is ellene volt. Az akkori, szinte teljesen liberális közéletben tabunak számító témákban fogalmazott meg igencsak határozott konzervatív ellenvéleményeket. Még a kampányidőszakban kérte támogatóit egy fontossági sorrend felállítására, amiben a leglényegesebb tervezett intézkedések, témák szerepeltek – köztük abortusz-, migráció- és globalizációellenes programpontok is. Akkoriban már ezeknek a felvetése is nagy bátorságot, sőt – jó értelemben vett gátlástalanságot jelentett. Valószínűleg ekkor lettem igazán Trump-párti, és pár héttel később életemben először örültem egy amerikai elnökjelölt győzelmének.

 

A beiktatási ceremóniát több mint 8 órán keresztül, élőben néztem a Facebookon. Voltak felemelő és megható pillanatok is. Pl. amikor az utcákon ünneplő emberek között lépésben haladó hatalmas elnöki autókonvoj egy utcasarkon megállt, az elnök és felesége pedig – az akkor 10 éves fiukkal együtt – kiszállt a páncélautóból, és gyalog folytatta útját, a tömeg hangos éljenzéssel köszöntötte őket.

 

Azelőtt tehát soha nem érdekelt igazán az amerikai elnökválasztás, azt gondoltam, mindegy, melyik párt jelöltje nyer (a kettő közül), a háttérből úgyis ugyanazok irányítják majd, sok különbség nem lenne köztük. Most két lehetőség van: vagy beigazodtam végül én is a sorba, a megvezetettek sorába, amikor elhittem Trump-nak, hogy hosszú idő óta ő az első valódi alternatíva – vagy tényleg az.

 

Alapvetően Amerika-ellenes voltam és vagyok, még ha Trump-nak köszönhetően az utóbbi években ez kissé változott is. Mert mit kapott a világ az USA-tól? Két borzalmas emberiesség elleni terrortámadást, Hirosima és Nagaszaki földig rombolását, kétszázezer ártatlan ember megsemmisítését, demokráciaexportot, Vietnámot – és válaszul rá a megerősödött hippimozgalmakat, ’68-asokat, akikből mára a liberálfasiszták lettek. A show-műsorokba meghívott celebek – egyébként teljesen lényegtelen – mondatainak körítését biztosító, idétlen taps- és huhogó és toporzékológépeket.

 

„Nyugati a zene, de keletre tart, és nem állja útját se tenger, se part. Persze nem biztos, hogy jót tesz neked, ha kiszolgálják az ízlésedet” – énekelte a Bonanza Banzai 1989-ben, és ez természetesen nemcsak a zenére, hanem általában a kultúra egészére – színházra, filmre, előadóművészetre – is vonatkozott. Harminc év távlatából elmondhatjuk, hogy Ákosék tökéletesen megérezték, milyen veszélyes szellemiség áramlik nyugatról keletre. Persze kivételek is voltak és vannak. A countryzenét például mindig is szerettem. Gyerekkoromban még nem tudtam, hogy valószínűleg azért, mert az is vidéki zene, és én is vidéki vagyok. Az voltam, de nem tudtam róla. Nem tudtam, hogy a városiak – és azon belül a fővárosiak még inkább – ismeretlenül is lenéznek; nem tudtam, hogy a paraszt szót rossz értelemben is lehet használni, sőt, a legtöbben csak úgy használják. Számomra a paraszt az egyik legszebb magyar szó. Amikor pejoratív értelemben használják, egyszerre szorul össze a szívem és az öklöm…

 

 

(...)

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu