VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Fókuszban a teljes sztyepperégió

A MAGYARSÁGKUTATÁS RÉGÉSZETI LEHETŐSÉGEI – MERRE KUTASSUNK, HA EREDMÉNYT IS AKARUNK?

A magyar őstörténeti kutatás az elmúlt hetven évben leépült, elsorvadt, illetve rossz irányt vett. A Magyar Tudományos Akadémia kutatói ki merték mondani, hogy egyáltalán nem is érdemes kutatni a magyar őstörténetet, mivel a saját álláspontjuk szerint azt sem lehet tudni, hogy „kik voltunk a IX. században”, nemhogy azt, hogy hol alakult ki a magyarság, milyen körülmények között és hogy hogyan fejlődött, kikkel állt kapcsolatban.

A 2020-as évek új irányt hoztak, megalakult a Magyarságkutató Intézet 2019-ben, és fennállásának eddigi egy éve alatt több eredményt mutatott fel, több tabutémához mert hozzányúlni, mint az elmúlt évtizedekben a többi hasonló kutatóintézet összesen.

Vegyük hát sorra jelen írás keretében, hogy hol tart most a kutatás, mit tudunk a magyarság kialakulásának körülményeiről, és ezen régészeti adatokból milyen következtetések vonhatók le. Hogy tisztán lássunk, induljunk ki a honfoglaló magyarok Kárpát-medencei leletanyagából, keressünk hasonlót keleten, és ne hagyjuk befolyásolni magunkat a korábban axiómaként meghatározott elméletek által.

Az első és legfontosabb tény, amit le kell szögezzünk: a honfoglaló magyarok a temetkezési mellékletek szerint egy lovas nép volt, ugyanis sírjaikban gyakori mellékletek a lószerszámok és a ló. Továbbá egyik legkedveltebb fegyverük az összetett reflexíj, másik nevén a visszacsapó íj, melynek a vezéri sírokban kiemelkedő szerepük van. Ezt jól példázza, hogy a Révész László által meghatározott legfontosabb fejedelmi jelkép a tarsolylemez után a készenléti íjtartó tegez, melybe az íjat felajzott állapotában tudták elhelyezni – tehát használatra készen. Mindebből levonhatjuk azt a tanulságot, hogy a honfoglaló magyar egy lovasíjász harcmodort alkalmazó nép volt, amely különösen tisztelte a lovat és az egyik legféltettebb fegyvere az íj volt.

Miért fontos ez? Azért, mert a lovasíjász harcmodort alkalmazó népek kizárólag az Eurázsiai sztyeppevidéken éltek – a magyarok őseit tehát régészeti alapon, ezen népek között kell keresnünk. Kimondhatjuk: a magyarok ősei már háromezer évvel ezelőtt megismerkedtek azzal a harcmodorral, amit a Kárpát-medencébe érkezve is gyakoroltak.

Sokkal nagyobb kérdés, hogy Kr. e. 1000 előtt hol éltek a magyarok ősei? Az észak-uráli „finnugor területeken”? Kialakulhatott-e egy „finnugor” nyelvcsalád az Észak-Urál vidékén, ahol a tundra eltartóképessége olyan alacsony, hogy egy főre vetítve is több négyzetkilométer vadászterület szükséges a megélhetéshez? Élhetett itt olyan közösség a neo­litikum előtt, amely nyelvcsaládot alapít?

Talán nem logikusabb az a verzió, hogy a nyelvcsaládok a megélhetésre sokkal optimálisabb sztyeppevidéken alakulnak ki és csak az megy északra – a sokkal zordabb vidékre –, akit a többiek valami ellentét miatt elűznek eredeti lakóhelyéről, a sztyeppéről? A régészeti és a néprajzi kutatások is arra utalnak, hogy a ma a tundrán-tajgán élő finnugor népek egykoron a sztyeppén éltek, lovat tartottak, délről vándoroltak északra, nem pedig fordítva.

Ezen okok miatt – és a régészeti leletek tanulsága szerint is – nagy a valószínűsége annak, hogy a magyarság eleve a sztyeppezónában alakult ki, és onnan tulajdonképpen ki se mozdult, egészen a Kárpát-medencébe érkezéséig. Az eurázsiai füves sztyeppe egyébként több mint tízezer kilométer hosszú, váltakozó, helyenként több száz kilométer széles, tehát elég nagy terület ahhoz, hogy egy olyan lovasnép, mint a magyar, akár több ezer évig éljen ezen a lótartásra kiválóan alkalmas területen, mely a Koreai-félszigettől a Kárpát-medencéig tart. Nem meglepő tehát, hogy a honfoglaló magyar leletanyaghoz hasonló tárgyakat is leggyakrabban ebben a sztyeppezónában találunk.

Vegyük hát sorra, hogy jelenleg hol ismerünk olyan területeket, melyeken a Kárpát-medencei magyar honfoglalókhoz hasonló leletanyag kerül elő! Mely területeket érdemes tehát kutatni? Ha nyugatról keletre tartunk, akkor az első ilyen állomás Ukrajna területe, (…)

A második érdekes terület a Kaukázus északi előtere, a Kubán folyó vidéke, ahonnan a magyarokéhoz nagyon hasonló tárgyak ker