Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Rá lehet-e bízni Németországra Európát?

 

A rövid válasz nyilvánvalóan az, hogy nem. A hosszabb válasz az, hogy ez az alkalmatlanság hovatovább Európa teljes pusztulásához vezet majd. Németország informális vezető szerepe ellenére nem tesz semmit azért, hogy bármi másképp menjen Európában, mint ahogy azt az ultraliberális érdekcsoportok, multinacionális korporációk és a „spontán” káosz akaratából következik. A soros német elnökség sem vezet sehová, a német politikai elit saját előítéleteinek a foglya.

 

1914-ben Németország Európa legerősebb nemzete volt. Az ismétlődő politikai válságok ellenére az európai közvélemény nem tekintett feltétlenül negatívan a német népre, tudták, hogy nemzetként milyenek, de az egyes németeket nem tekintették olyan szörnyetegnek, mint később a háborús propaganda hatására. Németország azonban nem elégedett meg azzal, hogy békés úton és ebből következően lassan építse ki gazdasági és politikai hegemóniáját Európában, hanem gyarmatokat akart és rövid úton akarta fölényét érvényesíteni. A németek katonai értelemben többször is egészen közel voltak a győzelemhez, végül is Anglia, Franciaország, Oroszország és később az USA katonai ereje kellett ahhoz, hogy a németeket legyőzzék. Európa végzetes meggyengülése ekkor kezdődött, a német világhatalmi álmok, vagyis az, hogy az európaiak egymást ölik, az egész világnak azt üzenték, hogy meg lehet szabadulni az európaiaktól, a fehér embertől. Európa demográfiai megroppanásában az I. világháborús veszteségek ugyanúgy benne vannak, mint a későbbiek.

 

A németek sikertelen pacifikálásának oka volt az is, hogy nem értette meg sem az európai, sem az amerikai politikai elit azt, hogy Európa nagyhatalmai már nem elég erősek egyenként ahhoz, hogy döntő szerepet játsszanak más kontinensek hatalmi játszmáiban. A II. világháborúban aztán Európa ugyanazt sokszorosan megtette magával, amit bő húsz évvel ezelőtt. És megint a németek vezetésével. Hitler csak „elfoglalt” egy olyan Németországot, amelyben benne rejlett mindaz az indulat, agresszió, gonoszság és elképesztő tehetség és munkabírás, amivel szintén majdnem sikerült győzelemre vinni egy, a német néplélekben rejlő őrületet.

 

Hitler sok minden más mellett nemcsak a németek birodalmi álmait pusztította el, hanem Európa vezető szerepét is a világ dolgaiban. És mindezt már akkor, amikor az európai gyarmatosítók szinte minden kontinensen elpusztították az eredeti kultúrákat, már pusztán a megjelenésükkel is. A kultúrák találkozása sokszor vezet tragédiákhoz agresszió és imperializmus nélkül is. Ez a folyamat a gyökere a világ instabilitásának azóta is.

 

Ami Németországból megmaradt 1945 után, és ez nem volt sok, úgy tűnt megőrizte a németek legjobb jellemvonásait, a szorgalmat, a precizitást, a technológiák újító alkalmazására való képességet. És komolyan azt is lehetett hinni, hogy a németek, tanulva a totális vereségeikből, már nem gőgösek, nem tartják magukat a legkülönbnek és felhagynak a legrosszabb tevékenységükkel, a primitív, ostoba, agresszív ideológiák exportjával. Ugyanis a tágabb értelemben vett németföld a destruktív ideológiák kiváló szülőhelye, az etnocentrizmusból és az igazságkeresésből itt születtek meg azok az elméletek, amelyek minden más nemzet és kultúra számára is öngyilkosan pusztítónak bizonyultak. És amelyet aztán hatékonyan exportáltak a kommunizmushoz és a nácizmushoz hasonlóan a világ minden részébe.

 

A németek a nácizmus bűnei után olyan önagymosásba kezdtek, ami példátlan a történelemben. Talán őszintén hitték, hogy megjavulhatnak, (…)

 

A németek tökéletesen biztosak benne, hogy megjavultak, hogy ők a világ közepe újra, és újfent elvárják mindenkitől, hogy kövesse őket az ideológiai útjukon.

 

A franciák korábban nem bíztak ebben, és úgy tűnik okkal. A francia külpolitika határozott célja volt a német újraegyesülés előtt, annak megakadályozása, ahogy volt olyan francia külügyminiszter a kilencvenes években, aki azt mondta: a francia atomütőerő az erős német márka ellensúlya.

 

A német munkás a hatvanas években már megint jobban élt, mint az európai győztesek, az angol vagy a francia munkásosztály, a német gazdaság újra maga alá gyűrte, igazán tömeges hadiipar nélkül Európát. A gazdasági siker pedig mindig igazolja a politikát és az ideológiát.

 

(…)

 

Az USA-ban most a liberális szélsőségesek, vagyis a demokraták ugyanarra akarják rávenni az amerikai nemzetet, mint amire sikerült rávenni a németeket a háború után. Csakhogy akkor a németek aktuális nemzedéke követte el és hajtotta végre azokat az elképesztő rémtetteket, amelyekért vezekelni kellett. A németek hiába fizettek sok milliónyi élettel a háborúért és a vereségért, százszor, ezerszer annyi parancsra gyilkoló úszta meg a felelősségre vonást, mint amennyit elítéltek. Ha a németek nem is voltak kollektíve bűnösök, a saját felsőbbrendűségükkel szinte mindannyian egyetértettek.

 

A mostani Németország olyan németek pszichéjéből sarjadt ki, néhány kivételtől eltekintve, akik a nácizmus után a „megjavulás” kultúrájához is parancsuralmi alapon alkalmazkodtak, nem igazán totális azonosulásból. Csak azért az eredeti etnocentrista, birodalmi gondolatot jobban szerették. Először a németek a legkülönbnek gondolták magukat és ezért akarták az egész világot, aztán a legerősebbnek hitték magukat és ezért gondolták a világot megszerezhetőnek, most megjavulva a világon a legrendesebbnek gondolják magukat, ők a jóemberkedés feltalálói tulajdonképpen, és most a megjavulás jeleként, egyelőre csak Európát akarják úgy „jóemberesíteni”, mint ahogy magukat a hitük szerint sikerült.

 

Pedig e mögött valójában az első világháborús német szemlélet áll, a világ legkülönb vezető nemzetéről. A mai németek tudják, hogy nem ők a legerősebbek, de azt is „tudják”, hogy most már ők a legjobbak, a legjobb emberek, az igazi jóemberek. És ez pont annyira igaz, illetve nem igaz, amennyire semmi sem volt igaz, amit az uralkodó fajról, vagyis magukról gondoltak Bismarck óta.

 

 

A geopolitikai szükségszerűség most is Európa vezető erejévé teszi a németeket. Akik most ráadásul nem gonosz porosz junkerek vagy SS-ek, hanem a világ legszolidárisabb, legbefogadóbb népe, amely három nemzedékkel ezelőtti bűnökért is olyan intenzitással és elszántsággal vezekel, mint amely annak idején a dédapákat elvitte tankkal Moszkváig.

Ma a németek szerint a lengyelek vagy a magyarok nem alacsonyabb rendű népek, vagy a keleti élettér kihasználandó és elsorvasztandó kényszerű járulékai, hanem egyszerűen nem jó emberek. Nem olyan jók, mint a németek, mert egyszerűen senki sem lehet olyan jó ember, „jóember”, mint a német.

 

A németek németek maradtak, ha az aktuális ideológiájuk szerint a jóemberkedés a fontos, akkor ők a legjóemberebbek és punktum. És természetesen ők mondják meg, hogy mit is jelent a jóemberkedés, nem más. A németek pont ugyanazzal a mentalitással építettek koncentrációs tábort, mint ahogy mostanában menekülttábort. Akkor az volt a projekt, hogy megöljenek embereket tömegesen, most az, hogy megmentsenek tömegesen. Az őrök, a személyzet mindkét esetben kiváló emberekből állt és áll.

 

Kevés olyan szörnyű nemzeti „személyiségzavart” termelt ki az evolúció, a történelem, mint a németekét. Ha éppen az önfeladás a legnémetebb tulajdonság, akkor azt fejlesztik tökélyre. És mint Európa vezető nemzete, meg is követelik mindenkitől. Ezt várhatjuk a németektől, semmi mást. Ugyanúgy a pusztulás felé viszik Európát, mint az ükapáik és a dédapáik. Ha ezt túléljük, bizonyosan negyedikre is lesz valami ötletük.

 

A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy Európát nem a németekkel kell építgetni, hanem bizonyosan a németek ellenében. De ne feledjük, hiába álltak az előző két alkalommal is nagyon-nagyon közel a győzelemhez, csak nem jött össze az a bizonyos „végső”. Aki a németekre tesz, az bizonyosan a vesztesre tesz. Kedvelhetjük egyenként a németeket, az egykori német kultúrát, de a mindenkori német állam céljai iszonyúan veszélyesek, mert eddig mindig katonai és kulturális imperializmushoz vezettek. És most már az EU sem más, mint a német kulturális imperializmus megnyilvánulása.

 

 

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu