Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Sopronban is járt a Rongyos Gárda

2020/10/02

 

 

Az Akik bátrak és hősök voltak című köztéri kiállításunk szeptember 18. és 24. között volt megtekinthető Sopronban. A megnyitón beszédet mondott Barcza Attila, a térség országgyűlési képviselője, Brummer Krisztián a polgármesteri iroda vezetője, valamint Hetzmann Róbert, egyesületünk elnöke.

 

A jövő évben lesz 100 éve, hogy lezajlott az ágfalvi csata, ami elindította azt a patrióta küzdelmet, amelynek eredményeként a soproni népszavazást megtarthatták, és Nyugat-Magyarország egy része megmaradt magyarnak.

(…)

 

Célunk, hogy bemutassuk a hősöket, akik utolsó vérükig küzdöttek az osztrák csapatok ellen, kierőszakolva ezzel a népszavazást a Civitas Fidelissima címet méltán viselő városnak és a környező falvak lakosainak.

 

Azoknak a hősöknek az emléke előtt hajtunk fejet ma, akik a leghosszabb ideig voltak a kommunista diktatúra árnyékában – jelentette ki nyitóbeszédében Hetzmann Róbert. Mint elmondta, két héttel ezelőtt Kecskeméten, a Rongyos Gárda szülőföldjéről indult útjára az Akik bátrak és hősök voltak nevet viselő köztéri installáció.

 

A hősöket méltó módon elismerjük, és fejet hajtunk a munkásságuk előtt – fejtette ki Hetzmann, majd megköszönte a Nemzeti Kulturális Alap támogatását és Sopron önkormányzatának a kiállítás befogadását.

 

Brummer Krisztián, a polgármesteri iroda vezetője szerint, ha nincs nyugat-magyarországi felkelés, nincsenek olyan civilek, akik kiállnak a hazaszeretet mellett, akkor nem történt volna népszavazás sem. A felkelésben ismert nevek, mint Baracsi László, Mahacsek Gyula, Szecsányi Elemér, vérüket adták azért, hogy Sopron magyar maradhasson. Ezért kell ápolni nevüket és hősi harcukat, amelyet a kiállítás lehetővé is tesz – hangoztatta.

 

Az installáció huszonegyedik századi módon mutatja be a hőstettek üzenetét, elsősorban azoknak, akik nem ismerik a fegyveres nemzeti ellenállás történetét vagy a fiatal nemzedék tagjaiként nem is hallottak a gárda létezéséről.

 

 

És a kapcsolódó cikk:

A hőstettekről beszélni kell: II. Honvédelem és nemzeti ellenállás konferencia – Budapest, 2020.09.11.

 

 

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu