VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Szabadságharcosok feszülnek szabadságharcosoknak (1.) Tisztelt Olvasó!

Éjszakai jótékony álmatlanságomnak köszönhetően, úgy tűnik, sikerült megfejtenem valamit. Örömmel nyújtom át.

Elég régóta töröm már a fejem azon, hogy értelmes, jóravaló emberek miért képtelenek szót érteni egymással. Itt van például ennek a homokos mesekönyvnek az ügye. Az egyik oldalon becsületes magyar emberek tiltakoznak minden lehetséges eszközzel az ellen, hogy liberális érzékenyítők eltévelyedett világlátásukkal megronthassák óvodás, iskolás gyermekeinket. Hogy mennyire súlyos ügyről van szó, jól tükrözi, hogy legutóbb már – a Vasárnapi Újságnak adott interjújában – miniszterelnökünk is keresetlen egyértelműséggel jelentette ki, hogy „...Van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni. Hagyják békén a gyerekeinket!”

Attól, hogy nagy hatalmú kormányfőnk egy ilyen kényes témában ennyire szókimondó és határozott megnyilvánulásra ragadtatta magát, hirtelenjében végtelen bizakodás támadt bennem. „Ez a beszéd!” – tört ki belőlem. S már láttam magam előtt, amint a hatalom erőnek erejével szembeszáll minden olyan fertelmes liberális kísérlettel és törekvéssel, amellyel a nagyvilág után a magyar embereket igyekeznek – válogatás nélkül, kicsiktől a nagyokig – arra „érzékenyíteni”, hogy a nem normálist fogadják el normálisnak, a betegest, a természetellenest fogadják el egészségesnek, természetesnek.

Egészen addig tartott e határtalan lelkesültségem, amíg el nem jutott hozzám a hír, hogy a „fertelmes liberális kísérlet” egyik tevékeny aktivistája nem más, mint Mérő Vera, azaz Mérő László lánya.

Mérő Lászlót személyesen is, gazdag munkásságán keresztül is elég jól ismerem, s igen sokra tartom és nagyra becsülöm őt. Abó és Robó című nagyregényemet, amelyben az egyik (történetesen) kamasz főhős minden elképzelhetőt elkövet Budaházy György és társai (mai pesti srácaink) kiszabadításáért, Mérő Lászlónak ajánlottam. Vagyis egyszerre tisztelegtem nemzeti radikálisaink és egy igazi liberális magyar gondolkodó előtt. Mérő László annak ellenére (vagy azzal együtt is) roppant értékes ember számomra, hogy politikai nézeteink leginkább szöges ellentétben állnak egymással. Ám ha tehetném is, az ő gondolkodásmódját akkor sem szeretném megváltoztatni, hiszen ha úgy forogna az esze, mint az enyém, akkor aligha tudott volna kiáradni belőle például Az érzelmek logikája c. műve, amely (számos más művével egyetemben) engem annyira lenyűgözött.