Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Szabadságharcosok feszülnek szabadságharcosoknak (2.) Tisztelt Olvasó!

 

 

Közveszélyes szabadság

 

Bogár László közgazdász és történész professzor mesteri pontossággal írja le az érzékenyítő liberalizmus egyedfejlődését és társadalmi következményét, éppen a homokos mesekönyv kiváltotta társadalmi harc tükrében.

 

A mese – szögezi le a professzor – azért válhatott az emberiség örök kísérőjévé, mert képes örök érvényűvé tenni azokat a legalapvetőbb tanításokat, amelyek lehetővé teszik, hogy megtanuljuk, hogy van jó és rossz, hogy miként kell választani a jó és rossz között, és miként kell küzdeni mindezért a magunkban és másokban is megbúvó rosszal. Igen ám, de mai világunkból – legalábbis látszólag – „eltűnt” a rossz, és vonzó álnéven, szerényen „másságként” mutatkozik be nap mint nap.

 

Csakhogy a másság (vagyis a másságra érzékenyítők hada) nem elégszik meg azzal, hogy mi (mint többség) őt (mint a normálistól, egészségestől elütőt) kellő megértéssel, együttérzéssel és türelemmel elfogadjuk, hanem „szintet lép”, s azt hirdeti helyesnek és követendőnek (vagyis a maga módján, a maga eszközeivel azt követeli), hogy a másságot tekintsük egyenlőnek, azaz a jóval, normálissal, egészségessel egyenértékűnek.

 

(Közbevetőleg jegyzem meg, hogy az érzékenyítés egyedfejlődésének ezen a szintjén jó meg rossz példákkal, kívánatos meg eszement gyakorlati megoldásokkal egyaránt találkozhatunk. Egyértelműen örvendetes, hogy a fizikailag vagy szellemileg hátrányos helyzetű embertársainknak a társadalmi többség jóval nagyobb figyelmet szentel, mint a korábbi években, évtizedekben. Jó dolog például, hogy a mai közlekedési eszközök legtöbbjére a kerekesszékesek is fel tudnak szállni. Szintén jó dolog, hogy a jeltolmácsok jóvoltából a siketnémák is követhetik a közélet fontosabb eseményeit. Annál ostobább, túllihegett megoldás, amikor a jeltolmácsot odateszik a szónok mellé; vagy a képernyőn nem valamelyik sarokba vágják be, hanem egyenlő nagyságban a beszélővel. Ilyenkor ugyanis a többség számára élvezhetetlenné és követhetetlenné válik a szónoklat: a jelbeszéddel együtt járó heves gesztikulálás ellehetetleníti a kellő összpontosítást. De térjünk vissza professzorunkhoz!)

 

Bogár László szerint ezen a szinten azért már meg kellene szólalnia bennünk az éppen a mesék tanításai alapján kialakult vészcsengőnek. Hát már hogy lehetne egyenlő a jó és a rossz?! Ha így lenne, akkor mi értelme van a mesék legmélyebb tanításának, miszerint jótett helyébe jót várj?

Ám a másság még itt sem áll meg – figyelmeztet Bogár. Jön a Pride, a másság büszke deklarációja arról, hogy ő különb, mint a jó.

 

(Ismét közbevetőleg: a normálisnak – természetesnek, rendesnek – eszébe sem jut azért lelkendezni, büszkélkedni, hogy ő normális. Számára ez egyfelől „természetes” állapot, másfelől erkölcstelen és visszataszító lenne, ha a kevésbé szerencsés „rendellenesekkel” szemben a „rendességével” kérkedne. A másságnak – és az érzékenyítőknek – az az elvárása, hogy őt, a másságot is vegyék emberszámba, ne tekintsék selejtnek, kirekesztendőnek, egészen addig logikus, helyénvaló és méltányolandó, amíg a többségi normák közé a maga lehetőségei szerint beilleszkedni igyekszik. Mivel nem tudhat olyan lenni, mint a többség, ezért a többség ezt nem is várhatja el tőle. A többségnek megértően el kell fogadnia és el kell viselnie, hogy ő más. Eddig a határig az érzékenyítés kívánatos is, rendjén való is. Eddig a határig ugyanis valóban nem borul fel a rend, sőt, inkább növekszik a közjó: mind a másságok mint kisebbségek, mind pedig a normalitás mint többség jól járnak. A társadalom egészében magasabb szintre jut a „jótett helyébe jót várj” meg a „jónak lenni jó” mesebeli hatása... A társadalmi rendet – harmóniát – onnantól kezdve fenyegeti veszély, amikortól a kisebbségek – másságok – vérszemet kapnak. Mitől is? Pontosan attól, hogy az érzékenyítők szintet léptek: már nem a hátrányos megkülönböztetés ellen hadakoznak, hanem az előnyös megkülönböztetésért. Méghozzá olyan fokú előnyös megkülönböztetésért, hogy ettől a másság egyszeriben értékesnek kezdi érezni magát a puszta másságáért. A rá irányuló, voltaképpen különös, szinte érthetetlen figyelmet félreértelmezi: nem a többség együttérzéseként és jóságaként dekódolja, hanem a saját különlegessége (mássága) járandóságaként. Elvárja, hogy ne neki kelljen – tanulással, munkával, szorgalommal – erőfeszítéseket tenni a többségi társadalomba való beilleszkedés érdekében, hanem a többségi társadalom iparkodjon az ő kedvében járni, mindenféle feltétel vagy elvárás kikötése nélkül.

 

Mivel pedig tudván tudható, hogy itt az emberi természet egy meglehetősen általános tulajdonságával állunk szemben – vagyis teljesen „normális” dolog a kedvező helyzettel visszaélni, azaz vérszemet kapni –, ezért nem ők, a másságok, a vérszemet kapók a felelősei a társadalmi harmónia megbomlásának, hanem az őket feltüzelő és elvakító érzékenyítők. Igaz ez akkor is, amikor liberálisok a cigányokat vagy a börtöntöltelékeket tüzelik a többségi társadalom értékei és normái ellen, de akkor is, amikor Merkel kancellár üzen a „menekülteknek”, hogy várva várunk titeket, civil szervezetek pedig sietnek a hiába tiltakozó állampolgárok nyakára hordani őket. E kétoldalú megtámogatás – érzékenyítés – már elegendő ahhoz, hogy a „migránsok” ne alázatosan kérjék, hanem dühösen követeljék a beengedésüket; ha pedig sikerül bejutniuk, ne ők igyekezzenek a többségi társadalomhoz idomulni, hanem a többségi társadalmat igyekezzenek a maguk vágyaihoz igazítani, vagy legalább a maguk külön, párhuzamos társadalmát a befogadó társadalomba ékelve kialakítani. De térjünk végre vissza Bogár Lászlóhoz!)

 

Jeles professzorunk arra figyelmeztet, hogy a másság ma már annak büszke kinyilvánításával sem elégszik meg, hogy ő különb, mint a jó. A világ most lép be abba a fázisba – állapítja meg Bogár –, amikor a másság egyre határozottabban követeli, hogy takarodjanak a világból azok, akik még mindig ezt az ósdi hagyományt követik. A múltat végkép eltörölve, jöjjön el végre a másság totális uralmára épülő szép új világ. Miként gondolatmenete vége felé írja, „A Meseország mindenkié cím félrevezető módon, álságos gonoszan ezt a mindent elpusztítani igyekvő, végzetes létstratégiát készíti elő. (...) Az öregek, betegek, fogyatékkal élők elfogadásának érzékenyítése csak tetszetős reklámszatyor, amelyben a másság végzetesen mérgezett csokoládéit kínálnák most a kicsiknek. (...) A Meseország mindenkié ezzel a brutális jakobinus terrorral próbálja most már nyíltan felszámolni a még mindig létező rend maradványait.”

 

Keményen és drámaian vészjósló szavak ezek, ám ha megalapozottak és igazak, akkor valódi az a veszedelem is, amely társadalmunkat, közéletünket fenyegeti a magukat liberálisként, demokrataként meghatározók részéről.

 

Toroczkai László, a Mi Hazánk mozgalom vezetője – mintegy másokat visszhangozva – felteszi a kérdést: „Nincs fontosabb dolgunk, mint mesekönyveket darálni? Logikus, világos választ ad rá, hogy miért nincs. „Az a társadalom ugyanis, ahol már az óvodáskorú gyermekeket is az úgynevezett LMBTQI stb. propagandájával fertőzik, belátható időn belül elpusztul.” Méghozzá (mindenekelőtt) attól, hogy „...nem lesz képes reprodukálni önmagát, gyermekek ugyanis csak egy nő és egy férfi kapcsolatából tudnak születni, a természetellenes szexuális aberráció terjedése tehát felgyorsítja az egyébként is katasztrofális népességfogyást.”

 

Nyilvánvaló azonban, hogy a veszély mértéke a propaganda hatásosságától, az érintettek többségének természetes ellenállóképességétől függ. Márpedig a mindenkori többségről mindig szívesen feltételezzük, hogy működik a természetes ösztöne, s kevéske kivételtől eltekintve, kapásból elutasítja a természetellenest. Ennél azonban sokkal riasztóbb a valóság. „Az LMBTQI stb. propaganda – tudjuk meg a mesekönyvdaráló mozgalom vezetőjétől – ráadásul annyira gyors eredményeket hoz, hogy Amerikában, ahol néhány évtizeddel korábban kezdődött az »érzékenyítés«, s ahol már a gyermekeket is évek óta szexuális aberrációval tömik, mára az ilyen »felvilágosításon« átesett korosztálynak már csak a 70 százaléka (!) vallja magát heteroszexuálisnak.”

 

S habár ez a szám nem hasra ütéssel született, hanem „a David Shor, a Civis Analytics adatelemző cég kutatásaiból és az UCLA Williams Institute 350 ezer fős országos kutatásából derült ki”, mégiscsak Amerikára, az amerikaiakra vonatkozik. Mi itt, Magyarországon, Közép-Kelet-Európában csak keményebben ellenállunk a globalista világtrendeknek, a különféle liberális, szabadságharcos nyomulásoknak, érzékenyítő propagandáknak! Szülők, gyerekek, szakemberek egyaránt!

 

Hát nem! Legalábbis nem feltétlenül és nem magától értetődően.

 

Kurta három nap elegendő volt ahhoz, hogy a homokos mesekönyv védelmében és Bagdy Emőke ellenében több mint ezer magyar pszichológus álljon hadrendbe. Egy alig tízmilliós országban, ha ezernyi elhivatott szakember lát neki a maga kis köreiben, a maga szabadságharcos hevületével a szülők és gyermekek érzékenyítésének, semmi okunk azt feltételezni, hogy ellenakciók híján, arányaiban s végeredményében ne lenne majd ugyanannyi az áldozatok száma, mint a Amerikában.

 

Mindenesetre az érzékenyítés hazai sikere az ezer aláíró pszichológuson biztosan nem fog múlni. Rájuk ugyanis nemcsak a liberális, szabadságharcos hevület jellemző oly nagyon, hanem az önigazoló, önerősítő (s zárójelben már itt megjegyzem: ÉN-erősítő) szakmai gőg is. Miként közös nyilatkozatukban leszögezték, a velük ellentétes véleményt kifejtő szakemberek, valamint a pszichológusprofesszor nyilatkozata is „szakmaiatlan és a tudomány mai álláspontjával ellentétes tartalmú állításokat foglal magában, és amelyek várható hatása a gyűlöletkeltés és a társadalmi kirekesztés fokozását idézi elő”.

 

Lassan csak eljutok már, tisztelt Olvasó, annak kifejtéséhez is, hogy mire jöttem rá, mi mozgathatja a Mérő Verákat és most már a pszichológus ezret. De van még pár idevágó jelenség, amelyet előtte még meg kell fejtenünk. Mindenekelőtt azt, hogy miként válhatott a liberálisok ellenségévé saját hatalmas vívmányuk, a demokrácia.

 

 

(Innen folytatom, tisztelt Olvasó! Következik: Döntsön-e a nép?)

 

Az első rész itt olvasható: Szabadságharcosok feszülnek szabadságharcosoknak (1.) Tisztelt Olvasó!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu