Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Jogállamiság avagy jogÁllamVédelmiHatóság. Egy Bogár Naplója

2020/10/13

 

Az utóbbi évek során egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a „jogállamiság” pontosabban a jogállamiságra való hivatkozás egyre inkább fegyverré válik a nem létező globális hatalmi szuperstruktúra lokális ügynökeinek kezében. Arra szolgál, hogy figyelmeztető és fegyelmező hatalmi kényszerítő eszközként jobb belátásra térítse azokat, akik a lokalitás valóságos érdekeit szeretnék képviselni, ha szükséges akár a globalitással szemben is. A jogállamiság, mint fogalom így a feminizmus, a homofóbia, a populizmus és a rasszizmus szavakhoz hasonlóan a szó szoros értelmében „semmit mondóvá” vált, vagyis egyre inkább csak a beszédteret torzító mérgezett fogalommá, amivel eleve megbélyegzik azokat, akik ellen ezt a fogalmat létrehozták. A jogállamiság fogalma egyben rámutat a demokrácia társadalomszerveződési képtelenségére is.

 

***

 

(Fontos részletek a filmből a demokráciára és jogállamiságra vonatkozólag: 

 

„Szemben azzal a jószándékú vélekedéssel, amit általában gondolni szoktunk, hogy a demokrácia a választásokon többséget elért erőknek az uralma az egész közösség, benne a kisebbségben maradtak felett. Ez azonban nem így van. A demokráciának nevezett létberendezkedés, az valójában a szervezett kisebbség uralma a szervezetlen többség felett. A nép azért nem tud uralkodni, mert nem ez a dolga. Nem is alkalmas rá, soha nem is volt alkalmas rá, és soha nem is lesz alkalmas rá. Nem is ez a feladata. Uralkodni a történelem során, ha tetszik, ha nem, mindig csak a szellemi hierarchia legmagasabb szintjén állók tudnak. Ha nem ők uralkodnak, hanem valami-valaki más uralja az adott társadalmi berendezkedést, az csak a káosz felé vezethet. [...] A demokrácia fából vaskarika. Nem létezhet. [Amikor az angol, majd később a francia királyt kivégezték, már csak azért tették] ...hogy jelezzék: vége a szakrális legitimáció korszakának, amikor minden szellemi vezető úgy kezdte az akaratnyilvánítását, hogy „mi, Isten kegyelméből ennek és ennek az uralkodója” – tehát Istentől volt eredeztethető a hatalom. A szakralitás lényeg pontosan az, hogy az egész emberi közösség azoknak a szakrális elveknek van alárendelve, amelyeknek a király is csak szolgája és végrehajtója lehet. [Egy deszakrális erő magát a szakrális intézményt semmisítette meg.] A demokrácia tehát csak egy hivatkozási alap, és mindig csak arra szolgál, hogy elfedje, hogy mögötte milyen gátlástalan, ellenőrizetlen, oligarchikus struktúrák hoznak olyan döntéseket, amelyek az esetek többségében – éppen azért, mert ellenőrizhetetlen – valójában pontosan szembe mennek a néppel. [...] ha a ma zajló, konkrét folyamatokra irányítjuk figyelmünket, akkor azt kell tudomásul venni, hogy amikor az Európai Unió legkülönbözőbb rendű-rangú szervezetei arra hivatkoznak, hogy Magyarországon és Lengyelországban csorbul a jogállamiság, akkor valójában ami a ténylegesen történik, az az, hogy rejtett, globális – a világdemokrácia mögé rejtőző – ténylegesen a világot irányító rejtett, globális, oligarchikus hatalom – szuperstruktúra – a lokális, illetőleg az Európai Unió esetében regionális ügynökhálózatán keresztül bunkósbotként, fegyverként próbálja használni a jogállamiságra meg demokráciára való törekvést, azokkal a lokalitásokkal szemben – elsősorban Magyarországgal és Lengyelországgal szemben –, akik mindössze annyit tesznek, hogy a saját elemi érdekükben, azért, hogy egyáltalán fennmaradhassanak ezek a lokalitások, ahol csak lehet, szembeszegülnek azzal a valamivel, amit demokráciának neveznek, de valójában a globális oligarchia diktátuma. A globális oligarchia folyamatos, permanens terrorja az, amit világdemokráciának, meg néhány esetben az Európai Unió szent, fennkölt elveinek neveznek. [...] Akkor tudjuk megérteni e folyamatok természetét, ha 180 fokkal elfordítjuk őket, s akkor világossá válik, hogy pontosan azok tiporják lábbal a jogállamiságot és demokráciát, akik ma harsányan hivatkozva a jogállamiságra és demokráciára, akarják a magyar és a lengyel társadalmat attól, hogy legalább az elemi érdekeit valahogy képviselni tudja." [...]  

Tovább a filmhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu