Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Nelson „hőstelenítése”

 

Amikor egy ember más országok híreit kutatja, akkor az az elsődleges szándéka, hogy világfolyamatok nyomait kutassa és az évszázados tapasztalatot követve saját hazájára vonatkozó tanulságokat állapítson meg. Mitől tartanak az angolok, ami minket is érinthet?

 

Sok kutakodásom közepette azt kellett megállapítanom, hogy a brit sajtó láthatóan szabadabb, mint az európai kontinensen lévő társai. Még az amerikaiakat is megelőzi azzal, hogy akár egyetlen orgánum is képes a vélemények széles skálájáról tájékoztatni az olvasót és nem süt ki minden cikkből a párthovatartozás mindent beszennyező hatása.

 

A mai napon is kutattam azok után a hírek után, amelyek nálam is bekapcsolják a „szellemi vészhelyzetet” jelző lámpát. Így esett, hogy nem attól kezdtem tartani, hogy milyen eredményekkel fog járni, hogy a 70 év feletti nőknek megtagadják a mellrák-ellenőrzést a koronavírus-járvány okozta lemaradás miatt, vagy hogy az emberek botok, vonalzók rázogatásával, vagy karjuk szélesre tárásával jelzik a közelükben lévőknek, hogy nem tartják az előírt két méteres távolságot. Az sem fogott meg, hogy a királyi légierő kannibalizálja a nemrégiben beszerzett vadászgépeit annak érdekében, hogy működőképesek maradjanak, illetve az is hidegen hagyott hogy vajon milyen titkos tevékenységgel bízták meg a nemrégiben kilenc milliárd fontból létrehozott Joint Biosecurity Centre-t.

 

Már nem rettentem meg attól a tudósítástól sem, amikor az egyik szakértő egy pusztító kanyarójárvány kitöréséról beszélt, mert a koronavírus miatt csökkent az átoltottsági szint, miközben kanyarójárványos térségből érkezett bevándorlók szállnak partra a szigetországban. Az esetleges korrupciógyanún pedig egyszerűen átfutottam. Nevetséges. Állítólag három képviselő bírósági eljárást indított a kormány ellen, miután a tisztviselők a járványhelyzet idején nem számoltak el 3 milliárd dollár adófizetői pénzzel, amely magáncégekhez vándorolt. Így van ez a világon mindenhol. Ez nem hír.

 

A részvét nyomait sem éreztem magamon, amikor azt olvastam, hogy a karanténba helyezett hallgatóknak az egyetemek ócska ételt juttatnak, és a csalódott diákok az edinburgh-i campust a „világ legdrágább börtönének” nevezték, vagy amikor abba kellett belegondolnom, hogy a manchesteri Trafford Center-be rohant embereknek sikerül-e a nagyobb lezárások előtt elvégezni a karácsonyi vásárlásaikat.

 

Trump saját betegségével kapcsolatos megjegyzése („Tehát az Egyesült Államoknak most van egy elnöke, akinek nem kell elrejtőznie az alagsorban várva a védőoltásra.”) is egyszerűen csak jópofának tűnt ahhoz a hírhez képest, amely szerint a Nemzeti Tengerészeti Múzeum szakértői szükségesnek találják, hogy új kontextusba helyezzék Nagy-Britannia egyik legnagyobb tengeri hősének, Horatio Nelson altengernagynak (1758-1805) a megítélését.

 

 Bár Nelsonnak soha egyetlen rabszolgája sem volt, természetesen az ő személye is a faji előítéletek és a gyarmatosítás kapcsán került a szakemberek célkeresztjébe. A múzeum vezetése úgy nyilatkozott, hogy arra törekszik, hogy kamatoztassa a BLM  mozgalom által felépített lendületet”, és jobban megvilágosítsa látogatói előtt a „faj, a gyarmatosítás és a brit tengerészeti történelem barbár történetét”. A szakértőket nem érdekli, hogy az altengernagy soha nem vett részt rabszolgatartásban. Sokatmondó, hogy John Sugden életrajzíró közel 2000 oldalas könyvében egyáltalán nem talált összefüggést Nelson és a rabszolgaság között. Természetesen Nelson sem volt tökéletes, még angol szemmel nézve sem. A legnagyobb tengerész egész életében tengeribetegségben szenvedett és alkalomadtán a házasságtörést sem tartotta túl nagy bűnnek, de az „utolsó hordóig” hűen szolgálta a koronát (Ahhoz, hogy az altengernagy állami temetést kaphasson Angliában, holttestét tartósítani kellett. A hajósebész úgy döntött, a felbomlás ellen egy brandyvel töltött hordóba helyezve szállítják haza.)

Ha valaki annyira nem járatos a híres tengerész életrajzában, annak hadd elevenítsek fel néhány fontos pillanatot az életéből. Ezek hűen tükrözik az altengernagy személyiségét.

 

A francia forradalom idején a Földközi-tengeren tevékenykedett, ahol 1794-ben a korzikai Calvi erődjének ostrománál egy, a mellette becsapódó ágyúgolyó által felcsapott törmeléktől súlyos arcsérülést szenvedett és elveszítette jobb szemét. Bár népszerű ábrázolásainak némelyikén letakart szemmel látható, valójában Nelson sohasem viselt szemkötőt, ugyanis nem volt látható rajta semmilyen torzulás.

 

1801. április 2-án a koppenhágai csatában a fő támadást Nelson vezette, aki az – egyesek szerint – élete legkeményebb ütközetének csúcspontján a vak szemét illesztette a látcsőre, hogy ne lássa, admirálisa a visszavonulást elrendelő zászlókat lobogtatta. A nyílt parancsmegtagadás végül döntő győzelmet hozott a dán-norvég flotta felett.

 

1797-ben Tenerifénél egy golyó találta el a jobb karján, amelyet az orvosok úgy ítéltek meg, hogy amputálni kell. Harminc perccel a beavatkozást követően már ismét szolgálatba állt.

 

Sokak szerint a Nemzeti Tengerészeti Múzeum terve nemcsak a nemzet elárulását jelenti, hanem a múltunkat egy monomániás kényszerzubbonyba kényszerítő „új vallás” elfogadását is, amely egyes szempontok utólagos, önkényes kiemelésével valójában meghamisítja és eltorzítja történelmi valóságunkat.  A történészek egy része azon a véleményen van, hogy Nelson „hőstelenítése” a brit nemzet felszámolásának első nagy lépése lesz. Ha hagyják. Hogy is mondja a művelt angol? „Nelson, who gave his life for his country, deserves better.” Nelson, aki életét adta a hazáért, jobbat érdemel.

 

Forrás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu