Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Az olasz jobboldal megállította a gendertörvény szavazását a parlamentben

2020/10/18

 

MATTEO SALVINI, A LIGA VEZETŐJE KIFEJTETTE, HOGY „MINDENKI ÉLETVITELÉT TISZTELETBEN TARTJÁK, DE A GYEREKEKTŐL EL A KEZEKKEL!”.

 

Nem tartja elsőrendűnek a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben az úgynevezett gendertörvény parlamenti elfogadását az olasz jobboldal, amely elérte a baloldali kormányerő Demokrata Párt (PD) kezdeményezte jogszabály szavazásának leállítását – jelentette az olasz sajtó vasárnap.

 

Nem tartja elsőrendűnek a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben az úgynevezett gendertörvény parlamenti elfogadását az olasz jobboldal, amely elérte a baloldali kormányerő Demokrata Párt (PD) kezdeményezte jogszabály szavazásának leállítását – jelentette az olasz sajtó vasárnap.

 

Mario Adinolfi, a Családok Népe (PdF) politikai mozgalom elnöke, aki a Demokrata Párt volt politikusaként állt át a családvédő szervezet élére, nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy a törvény parlamenti szavazásának leállítása „az első jelentős győzelemnek” számít.

 

„Az országnak más sürgős problémákkal kell jelenleg szembenéznie: legfontosabbnak a családok segítése számít, hiszen ezek tartják fenn a máskülönben ezer darabra hulló társadalmat. A fiatalokat, időseket, munka nélkül maradtakat, kereskedőket […] kell segíteni, akiket egyedül a családok által biztosított háló tud megtartani” – hangoztatta Mario Adinolfi.

 

A jobboldali Liga, az Olasz Testvérek (FdI) és a Hajrá Olaszország (FI) a gendertörvény elnevezésű jogszabálycsomag október 22-re kitűzött parlamenti szavazásának leállítását sürgette, amire a képviselőház kormánypárti elnöke maga is igent mondott a rendkívüli egészségügyi helyzetre hivatkozva.

 

(...)

 

Matteo Salvini, a Liga vezetője kifejtette, hogy „mindenki életvitelét tiszteletben tartják, de a gyerekektől el a kezekkel!”.

 

Az Életért és Családért mozgalom tagjainak szombati utcai megmozdulásán Jacopo Coghe alelnök elmondta: a homofóbia-ellenesség jelszavával egy új, ultravédett kategóriát akarnak létrehozni, miközben a védelem már mindenki számára létezik, és ezzel egy időben a másképpen gondolkodókat sújtják.

 

– Ha mindannyian egyformák vagyunk, miért kellene egyeseket másokkal szemben még jobban védeni – kérdezte Coghe. Úgy vélte, a genderideológia „kényszerítésével” az ellentétes véleményt vallók gondolati és tömörülési szabadságát vonják meg.

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu