VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Kirúgták a Covid-szkeptikus orvost a gyöngyösi kórházból

Dr. Pócs Alfrédtól korábban a Magyar Orvosi Kamara is elhatárolódott.

Kirúgták a gyöngyösi Bugát Pál Kórházból dr. Pócs Alfréd ortopéd szakorvost, akitől koronavírus-tagadó állításai miatt szeptemberben a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elhatárolódott. Az elbocsátás tényét Pócs megerősítette.

Pócs Alfrédot október 6-án hívta be a kórház igazgatója, majd vírusszkeptikus nézetei miatt el is bocsátotta. Az érintett most egyhónapos felmondási idejét tölti, de a salgótarjáni és az ózdi kórházban továbbra is dolgozik.

Pócs, aki az orvoskamara Heves megyei elnöke is, azt mondta: ő nem vírustagadó, de úgy látja, hogy a koronavírus miatt hátrányt szenvednek az ellátásban a nem fertőzött betegek.

Az ortopéd orvos emellett helyi önkormányzati képviselő is, több mint 5 százalékot szerzett tavaly, kompenzációs listáról pedig be is került a közgyűlésbe. Pócs Alfréd többször hangoztatta vírusszkeptikus nézeteit az Orvosok a Tisztánlátásért Egyesület egyik vezetőjeként, a YouTube-ra feltöltött videójában pedig a maszkviselés ellen érvelt. Pócs egyesülete volt, amely a nyáron 5G-ellenes tüntetést szervezett Egerben, mert úgy hiszik, hogy hogy az 5G mobiltornyoknak „elképesztő élettani hatásai” lehetnek. Pedig ezt semmilyen tudományos vizsgálat nem bizonyítja.

(És vajon létezik-e olyan tudományos vizsgálat, amely az 5G ártalmatlanságát bizonyítja? – a Szerk.)

Tovább a cikkhez

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu