Szólásszabadság francia módra, avagy a szólásszabadság határai
Az emberi ostobaság határtalan, ráadásul nincs ellene védőoltás. Ha lenne, elsőként a francia balliberális bohém burzsoázia tagjait kellene beoltani, élükön a francia elnökkel
Ugyanis láthatóan a szólásszabadságot olyan korlátozhatatlan jognak vélik, amelynek értelmében bárki bármit mondhat bármiről, bármikor és bárhol. Ismeretes, hogy a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine városban lefejeztek egy középiskolai történelemtanárt, aki a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákkal illusztrálta mondanivalóját.
Emmanuel Macron francia államfőnek a tragikus eseménnyel kapcsolatos nyilatkozata elképesztő „mintavételezése” a balliberális szellemi demenciának: szerinte az egyik állampolgárukat azért ölték meg, mert a szólásszabadságról tanított a diákjainak, azt tanította, hogy lehet hinni vagy nem hinni.
Szeretném egyértelművé tenni, hogy a szerencsétlen tanárt nem azért fejezték le, mert a szólásszabadságról tanított, hanem azért mert a balliberálisok szellemileg mérgező dogmáitól megfertőződött lelkével úgy gondolta, hogy a lehet hinni vagy nem hinni kérdést a legeslegjobban vallásgyalázás kereteibe ágyazva, Mohamed-gúnyrajzokkal illusztrálva lehet bemutatni.
A balliberális bohém burzsoázia dogmái adták a táptalaját azoknak a torz gondolatoknak, amelyek a szólásszabadság helytelen értelmezéséhez vezettek. Pedig az unió rendelkezéseinek mások általi betartására oly kényes balliberálisok számára is etalon kellene hogy legyen az unió alapjogi chartája, amely egyértelműen és félreérthetetlenül kimondja az emberi méltóság sérthetetlenségét és annak védelmét, valamint a lelkiismeret- és vallásszabadsághoz való jogot.
Mi, a normalitás keretein belül gondolkodó emberek a szólásszabadság alatt nem azt a balliberálisok által szomjúhozott abszolút, korlátlan jogot értjük, amelynek értelmében bárki bármit mondhat bármiről, bármikor és bárhol. Normális és morális civilizált társadalomban a szólásszabadság nem terjed ki gyűlöletkeltésre, a becsületsértő, obszcén és istenkáromló megnyilvánulásokra.
A véleménynyilvánítás szabadsága nem ad jogi felhatalmazást senkinek sem vallásgyalázásra. Maga az alapjogi charta is hangsúlyozza, hogy az egyes rendelkezéseiben szabályozott jogok csak meghatározott feltételek és korlátozások mellett, mások jogainak védelmére tekintettel gyakorolhatók. Például az említett véleménynyilvánítás szabadsága vagy a szólásszabadság, amelyre most a franciák a terrorcselekménnyel kapcsolatban hivatkoztak mint alapjog gyakorlására, nem sértheti mások emberi méltóságát vagy vallásos meggyőződését mint úgyszintén alapvető jogot. Sőt, hazai viszonylatban Sólyom László korábban, még az Alkotmánybíróság elnökeként úgy foglalt állást, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága csak második a sorban az emberi méltósághoz való jog mögött. A véleménynyilvánítás semmilyen körülmények között nem lehet nyilvánvalóan sértő, túlzó vagy az érintett személyt vagy közösséget méltóságában és hitében megalázó.
Azonban a balliberális demokrácia- és szabadságfelfogás észrevétlenül megszabadít minden szabály, tradicionális kötelék alól, és lassan önzéshez, valamint az erények megszűnéséhez vezet. Egyszerre csak létrejön egyfajta romlott szabadság, amely arra ösztönöz, hogy mindent megtegyünk, ami jólesik. Ez a szabadság nem ismer semmiféle tekintélyt, leráz magáról minden szabályt. Ez a romlott szabadság a táptalaja a Charlie Hebdo oldalain oly gyakran napvilágot látó, beteges gondolatoknak, rajzoknak. Ma Európában a Charlie Hebdo reprezentálja a torz gondolkodású balliberálisok eszmevilágát. A lap karikatúráinak jelentős része a keresztény, a muzulmán és a zsidó valláson gúnyolódik.
Az egész világot sokkolta az, ami néhány évvel ezelőtt a Charlie Hebdóval történt, amikor fegyveresek mészároltak a szerkesztőségben. Akkor elítéltük az Iszlám Állam brutalitását, és most is elítélünk minden iszlamista terrorcselekményt. Azonban ugyanezzel a lendülettel kell elítélni ezeket az ocsmány rajzokat is, de ezt a balliberálisok soha nem teszik meg. Például azokat, amelyek a szerkesztőségben történt mészárlás után jelentek meg. Az akkori vezércikk melletti rajzon egy 2008-ban elhunyt belga katolikus apáca, író látható, akinek szájába (nálunk) nyomdafestéket nem tűrő, trágár, obszcén szavakat adott a rajzot megalkotó.
Egy másik karikatúrán a muszlimok azon bánkódnak, hogy mégsem kellett volna megölniük a Charlie Hebdó-sokat, mert ha mártírnak tartják majd őket, akkor a Korán szerint hetven szűz kényeztetésében lesz részük. A következő rajzon a három terrorista, felérve a mennyekbe, szomorúan megállapítja, hogy a hetven szűz éppen a Charlie Hebdo karikaturistáival hancúrozik. Aztán az egyik megölt, idős karikaturista egy rajzon annak örül, hogy angyalként most már újra lehet merevedése. A grafikák között láthatunk egy strandon napozó, keresztre feszített Jézust, és egy ruháját felhúzó muzulmán nőt is.
A liberális szennylapnak 2016-ban az olasz földrengés áldozatairól készített karikatúrái újra sokkolták a jóérzésű emberek és politikusok tömegeit. A szatirikus hetilap akkori lapszámában, elmebeteg módon, a tradicionális olasz tésztaételekhez hasonlították a katasztrófa áldozatait. A romokban álló Amatrice polgármestere, Sergio Pirozzi döbbenten és értetlenül állt a rajzok előtt. Hogyan lehetséges emberek szenvedéséből és halálából viccet csinálni, gúnyt űzni?
A közösségimédia-felhasználók is visszataszítónak találták azt a karikatúrát, (…)
Az olasz igazságügyi miniszter, Andrea Orlando a Le Figarónak adott interjúban undorítónak minősítette a rajzokat. A miniszter hozzátette, kétségbeejtő, hogy a francia lap képes volt tudatosan botrányt kelteni karikatúráival csak azért, hogy ily módon magára irányítsa a média figyelmét. Az olasz szenátus elnöke, Pietro Grasso szintén undorítónak nevezte a Charlie Hebdo fércművét.
A közfelháborodásra való tekintettel a francia nagykövetség akkor Rómában kénytelen volt nyilatkozatot kiadni, amelyben a francia nép őszinte részvétéről biztosította az olaszokat, és hangsúlyozta, hogy a rajzok nem azonosak azzal, amit a francia nép érez irántuk. Azonban a Charlie Hebdo szerkesztőségének esze ágában sem volt bocsánatot kérni.
(…)
Annak ellenére, hogy az ilyen és ehhez hasonló, visszataszító, embertelen és gyalázkodó rajzok miatt a lapot sokan támadták és támadják, a balliberális papagájkommandó rendre védelmébe vette és veszi a Charlie Hebdót, azt harsogva, hogy ezek politikai karikatúrák, és a magazin csupán a politikai vezetők problémamegoldó képességét kritizálja. Azonban egyetlen vallásgyalázó vagy kegyeletsértő rajzban sem tudtam a legjobb igyekezetem ellenére sem legalább egy szemernyi politikai kritikát sem felfedezni.
Napjainkra a balliberálisok alantas indulataik kifejezésére olyan széles körű és változatos módszereket fejlesztettek ki, amelyre korábban még nem volt példa. A másként gondolkodni merészelők szüntelen gúnyolása, a nemzeti és polgári, valamint vallásos értékeket vallók civilizált, sőt emberi mivoltának elvitatása újult erővel tört felszínre a brüsszeli elit részéről is. A mostani párizsi események jól reprezentálják, hogy ennek a folyamatnak egyenes következménye többek között az, hogy a balliberális propaganda által megtévesztett emberek provokatív magatartásukkal kiszolgáltatottá válnak az agressziónak.
