VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Őrtüzekkel üzentek Brüsszelnek a székelyek

Több tucat székelyföldi településen gyújtottak őrtüzeket Székelyföld autonómiájának napja alkalmából. Gazda Zoltán, a szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) irodavezetője elmondta: idén a koronavírus-járvány miatt sokkal kevesebb településen szervezték meg az őrtűzgyújtást, mint az elmúlt években. Valamennyi helyszínen felolvasták a rendezvény kiáltványát.

Az Izsák Balázs SZNT-elnök által jegyzett dokumentum arra figyelmeztetett, hogy a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezést több, mint 1,25 millióan írták alá szerte Európában, és ezzel a nemzeti régiók és a székelység ügye visszavonhatatlanul európai üggyé vált.

Az Európai Uniónak felül kell vizsgálnia az önrendelkezési jog merev és elavult értelmezését. (…) Követeljük Brüsszeltől, hogy a globalizmus erőinek kiszolgálása helyett fordítsa a tekintetét a székelységre és Európa többi történetileg kialakult, ám önálló állammal nem rendelkező, vagy idegen állam területén élő nemzeti közösségére! – áll a kiáltványban, amelyben egyúttal nyomatékosították: a nemzeti régiók nem a fejlődés kerékkötői, hanem Európa rejtett erőforrásai.

Most, hogy a koronavírus-járvány végleg véget vethet a globalizáció szülte nagy európai népvándorlásnak, itt az idő, hogy helyben teremtsük meg az újjáépítés feltételeit! – írják. A kiáltvány hihetetlennek és elfogadhatatlannak minősítette, hogy a XXI. században Spanyolország és Románia is a börtönt és a megtorlást találja az egy tömbben élő nemzeti közösségek legitim törekvéseire adandó megfelelő válasznak.

Koncepciós perek áldozatai a katalán vezetők és az úgynevezett székelyföldi terrorperben elítélt fiatalok is. A demokrácia elkötelezettjeiként elutasítjuk a diktatúra módszerének visszatérését! Határozottan tiltakozunk az ellen, hogy az Európai Unió államaiban ismét ártatlan emberek essenek az állami terror politikai pereinek áldozatául – fogalmaz a dokumentum, amelyet közfelkiáltással fogadtak el az őrtüzekhez gyűlt résztvevők. A kiáltvány ismét kinyilvánította a résztvevők igényét Székelyföld területi autonómiájára úgy, ahogy azt a Székely Nemzeti Tanács által elfogadott autonómiastatútum megfogalmazta.

(…)

Tovább a cikkhez

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu