VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

FŐTÉR-MEMENTÓ (Deli Mihály Odú-sorozatából)

FŐTÉR-MEMENTÓ

Kérdezed, hogy élünk, mi van velünk…?

Mint mindenhol: vannak fontosabb és hétköznapibb dolgok

Évek óta húzódott a Főtér gondja

Tavasszal lekövezték, díszburkolatot kapott

Szép lett / járjuk, tapossuk, táncoljuk / öröm ez

Jobb oldalunkon a templom, balra a bíróság, szemben a könyvtár

A házunk előtt, városunk megbecsült fiának szobrát restaurálták

Tudós szeme atyaian tekint ránk

Béke van, úgy tűnik

Az emberek szívesen sétálnak erre

Elüldögélnek a padokon, perdülnek, átfutnak, visszatérnek

Sajátjuknak érzik a meghitté vált teret

Az őrséget álló mindhárom épület stabil a maga nemében

– az oltár, a padok, a liturgia

– a régiekkel ölelkező, gyarapodó könyvállomány

– a jog, az igazság, a törvények

Az élet magától értetődően alakítgatja kiszámíthatóságukat:

– az egyház is mozgolódik, változik

– az írások az aktualitásokra reflektálnak

– az ítélkezés és az életszerűség egymást előzgeti

Sorsunk és a történelem összefonódva bonyolódik:

hempereg előre/önmagában, a futurisztikus idő árokszélén

Otthonunkról, ahonnan e fordulatokat nézzük, csak annyit:

a lakók az évtizedek alatt természetesen kicserélődtek

a társaság korrekt, segítőkész, figyelmes

ez adott esetben a baráti kapcsolatokat is helyettesíti

A ház jó állapotban van

Műemléki jellege miatt a város pénzzel támogatta a felújítást

A tér hangulata ezzel egységes lett

Mint egy kis sziget, rejtőzködik az utcák pókhálózatában

De a közösségi épületek miatt

mindenki funkcionálisan és emocionálisan is rátalál

Hát ennyit dióhéjban

Bár mostanában, a díszburkolat, meg a rendezettség miatt

egyre nagyobb a nyüzsgés, a zenebona

Vonzó hely lett, afféle agorának tekintik

Estefelé, és különösen hétvégén, felpezsdül az élet

A templom is nyit, próbálja populárisabban propagálni a hit titkait

A könyvtárban rendszeresek a kulturális műsorok, gyűlések

A bíróság dísztermében pártatlannak álcázott rendezvényeket tartanak

Nálunk meg egyes lakók eladták az erkélyük mellvédjét reklámfeliratoknak

Ebből hosszan elnyúló veszekedések, hivatalokkal vívott perek lettek

az ítéleteket azonban leleményesen kijátsszák

A szomszédunk azt mondja, a díszburkolat miatt

’szintet lépett’ a nyugtalan nyugodtság

a rendezetlen, koszos teret elegáns máz leplezi

mindenkié / egy csipetnyit

lábnyomuk lemosható, mégis koptatja a kövezetet

Érdekes megfigyelés

Változnak az idők, átalakulnak a szokások

vagy csak a megszokott élet fénytörései fárasztanak

Aki pedig elfárad, az legyint

hagyja, hogy mások pezsegjenek, rugdalózzanak

Tehát az van, ami mindig is van:

az ’egyén’ közösséggé alakul, a közösség egyedekre hull

Néha tagadjuk, de sosem vethetjük el magunkat (vagy fordítva)

A külsőségek sunyin-simogatva gomolyognak körülöttünk

Igyekszünk otthonosan élni

Az ember mindenhez hozzászokik (ilyen a természete)

ha hagyják, az unalom könnyedén föllázad (ez is a természete)

(a szép díszkövezetről már fent szóltam)

Te persze nyilván valami színes, drámai beszámolót várnál

Mert az élet, bármerre nézünk, tele feszültséggel

kiszámíthatatlan akciókkal/reakciókkal

robbanásveszélyes szituációkkal

Ezek hamarosan megtörténnek, semmi kétség

A tér esetleg újra romokban hever

A díszkövekből művészi barikádot emelnek

a könyvállományt megtizedelik

a templomot felgyújtják

a bíróságon felállítanak egy bitófát

Az élet nyikorgó tankja átszáguld előttünk-rajtunk

Hősök és bujkáló szemtanúk vére-nyála egybefolyik

A konkrét fájdalmakon túl ránk tör a keserű hányinger

hogy megint helyre kell majd állítani mindent

(kifesteni a templomot

pótolni a könyvállományt

márvány emléktáblát gipszelni a bíróság falára

új lakók, szokatlan szomszédok a házban)

Aztán elmerengünk azon a száraz-aszott közhelyen

hogy sosem változik semmi…

Excel táblázatot nyitunk:

balra, mit vesztettünk; jobbra, mit nyertünk

(statisztika, ráció, kalkuláció etc.)

Így könnyebb lesz felejteni és tovább élni

Fakuló emlékeinket temetni

A Főteret mégis helyrepofozni

Ismerős/ismeretlen polgártársakkal benépesíteni

Bánatos csodálkozással körülnézni

és egy korszerűbb, kopásállóbb, divatosabb

új díszburkolaton gondolkodni

Pawel Kuczynski: Cím nélkül

(A kép forrása: itt)

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu