VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

A COVID-19 FEDŐNEVŰ VILÁGURALMI HADMŰVELET MEGFEJTÉSE. V. Álcázott oltáskampány. Álságos dramaturgia



Tisztelt Olvasó!


Egyik lelkes bírálóm – amúgy kiváló mérnökszakember, több nagyszerű találmány birtokosa – írja levelében: „Néhány tény, mely szerintem akkor is tény, ha egyikkel-másikkal nem értesz egyet: 1.) Magyarországnak élet-halál fontosságú volt a gyors vakcinálás, ha ez nem következett volna be, még most is nagy rendeket vágna a »Kaszás«.” 2.) ...”

Nos, a többi „tényt” azért nem idézem már ide, mert egy ilyen kezdet után érdektelennek ítéltem bármiféle folytatást, s nem is olvastam el őket. Aki úgy élte és úgy éli meg, hogy e koronavírus-járvány során Magyarországon „nagy rendeket vágott” és még most is „vágna” a halál, az olyannyira foglya és áldozata a világra mért kampánycsapásnak, hogy ez minden idevágó gondolatát, meglátását szükségszerűen eltorzítja. A kampánycsinálók részéről teljesen érthető törekvés volt, hogy a kovidos elhalálozás hangoztatott mértékét a ténylegesnek akár a százszorosára fújják. De vajon hogyan sikerülhetett ezt és a többi kapitális lódításukat, szemfényvesztésüket elhitetni az emberekkel? A tanultabbakkal, műveltebbekkel éppen úgy (ha nem még jobban), mint az egyszerű, tanulatlan néppel.

Mielőtt azonban rátérnék ennek vizsgálódására, megosztanám a tisztelt Olvasóval minapi idevágó személyes élményemet.

Lőn, hogy hajdani gimnáziumi osztálytársaim némelyike elérkezettnek vélte az időt: a tavalyi kényszerű halasztás után most, júniusban tartsuk meg „ötvenéves” osztálytalálkozónkat.


(Zárójeles kiegészítés: Annyira vártam már találkozásunkat, hogy érzéki csalódás áldozata lettem. Amikor először került szóba a megszervezése bő hónapokkal ezelőtt, amiatt izgultunk, vajon engedni fogja-e a járványhelyzet. S ez úgy maradt meg bennem, hogy halasztanunk kellett. Tévedtem. Csak egy apróság – írja egyik osztálytársam –, kicsit rosszul emlékszel: tavaly nem halasztottunk semmit, szó nem volt találkozóról, lévén idén volt ötven éve, hogy 1971-ben érettségiztünk. Bocsánat.)

Én nem akarván sumákolni vagy lapítani, megírtam nekik, hogy örömmel megyek, de tudjanak róla: nem oltattam be magamat, nem is készülök rá, s védettségi igazolásom sincsen. Némi töprengés után a szervezők azt ajánlották, hogy mivel néhányan úgysem jönnének haza külföldről, s ezért „zoomolással” – azaz világhálón keresztül – teremtenének kapcsolatot velük, én is ehhez csatlakozhatnék. „Legyen!”, hagytam rájuk.

Időközben azonban kiderült, hogy 1) kerthelyiségben tartanánk a várva várt, jubileumi összejövetelt; 2) a kormány – az ötmilliomodik oltás elérésére hivatkozva – végre-valahára visszavonta a szabadtéri kötelező maszkviselésre és távolságtartásra vonatkozó rendeletét. Így hát telefonon abban állapodtam meg a két főszervező egyikével, hogy a kerthelyiség valamely távoli sarkában foglalnak nekem egy külön asztalt. Aki majd félne attól, hogy netán elkaphatja tőlem a koronavírust, az nem jön oda, aki meg nem, az oda-odaülhet. Egyébként pedig a többiekkel majd integetünk egymásnak... Ezért hát legközelebb már csak azért jelentkeztem főszervezőnknél, hogy tisztázzam, a vacsorára kínáltakból én melyik menüpontot választanám.

Nos, ekkor ért, szinte villámcsapásként, az a kovidos élmény, amely napnál világosabban megmutatja, milyen elemi kampánycsapás érte egész emberiségünket. Drága jó gimnáziumi osztálytársaim, ugyebár oltottak és védettek, azt találták ki, hogy mielőtt letelepednék közéjük, elkészítenek velem egy kovidos gyorstesztet. S ha az negatívot mutatna, akkor maradhatok, ha pozitívot, akkor sajnos távoznom kell.

Hát igen. Ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van.

Ahol pedig zsarnokság van, ott nemcsak a hatalomnak, de az önhitt kisembernek is kedve támad önkényeskedni. A hatalom – ilyen-olyan politikai megfontolásból – már-már felhagyna vele, ő azonban még a hatalomnál is jobban szereti a rendet, a fegyelmezést. S már nem csupán a valóságos, de a képzelt veszélyek, rémek ellen is hadba száll. Nem törődve azzal, hogy itt már nincs hozam, nincs haszon, csak veszteség.

Főszervező osztálytársamnak – némi hahotával és ordítással fűszerezve – azt feleltem, hogy „Eszem ágában sincs belemenni ilyen bohóckodásba!”

De vajon igazam volt-e? Valóban alaptalan és indokolatlan félelem készteti-e efféle óvatoskodásra a már beoltottakat? Védettségi kártyák büszke birtokosait?

Ha valóban fortélyos félelem igazgatja őket, akkor mennyiben ludasak ebben a Covid-19 fedőnevű világuralmi hadművelet megtervezői és végrehajtói? Bizonyítható-e, hogy az egész világot eluraló oltási egyenkampány egy kaptafára készült? S ha igen, vajon mi célt szolgált? Valóban egy súlyos vagy életveszélyes világjárvány megfékezését? Valóban egy újabb világjárvány kitörésének megakadályozását?

Vagy valami mást?

Ezekre a kérdésekre igyekszem ebben a részben választ találni.



AZ OLTÁSI VILÁGKAMPÁNY ÁLSÁGOS DRAMATURGIÁJA


A KSH 2020. november végén, december elején kezdte mérni a magyar lakosság oltási hajlandóságát. Az adatgyűjtés befejezéséig, 2021. május közepéig – tehát szűk fél év alatt – több mint négy és félszeresére ugrott azok aránya (15%-ról csaknem 70%-ra), akik be kívánták oltatni, vagy már be is oltatták magukat. Másfelől pedig – ezzel összhangban – lezuhant a biztos elutasítások („nem”-ek) száma (36-ról 16%-ra), s hasonlóképpen a bizonytalankodóké és nem válaszolóké (50-ről 15%-ra). A felmérés végére a KSH által vizsgált népességnek már több mint a 80%-a vagy a már beoltottak körébe tartozott, vagy úgy nyilatkozott, hogy biztosan, illetőleg talán beoltatja magát. A politika és a média lelkendezése szerint, Magyarország éllovas lett az EU-s oltakozásban, s egy idő után, ha csak egy hajszállal is, az addig vezető Máltát is sikerült megelőznünk.

A KSH elemzése szerint „az oltáshoz való hozzáállást leginkább a járvány súlyossága, a megbetegedések, halálozások száma befolyásolta”. S valószínűleg minden más tisztességes – s kellőképpen gyanútlan – elemző ugyanezt a következtetést vonta volna le, hiszen a megkérdezettek válaszainak összegezéséből ez adódott. Ámde korábbi évek influenza-járványait tanulmányozva, feketén-fehéren kiderül: mégiscsak hamis következtetésre jutottak. Hiszen amikor hasonlóképpen megszaladt a betegségek és elhalálozások száma – például 2009-ben a H1N1 vírusnak tulajdonítva, vagy akár tíz évre rá, 2019-ben is –, az akkori szolidabb és szelídebb oltási kampányok során megközelítőleg sem nőtt meg annyira az oltási hajlandóság, mint most, 2021 első hónapjaiban. Tehát önmagában a járvány súlyossága, a megnövekedett betegség- és elhalálozási szám most sem lett volna elégséges, mindent eldöntő tényező. Ha az oltáshoz való hozzáállást leginkább valóban ezek a számok döntenék el, akkor a korábbi években is kellett volna legyenek olyanok, akik tülekedtek a beoltatásukért; akkor is botrányoknak kellett volna kitörni amiatt, mert egyesek – visszaélve hatalmi helyzetükkel – előrefurakodtak az oltási sorban; s Európában minden bizonnyal akkor is felütötte volna fejét a vakcinaturizmus. Ilyesféle emlékeinknek azonban nyomuk sincs. Akkoriban ugyanis az emberiség java még nyilván úgy gondolta, hogy hiszen addig is megúszta az újabb és újabb influenzajárványokat súlyosabb betegségek, pláne halál nélkül, miért ne bízna továbbra is a szerencséjében vagy a szervezete ellenálló-képességében, s miért is vetné alá magát az oltás procedúrájának, tenné ki magát bármiféle kockázatának.

Namármost: a most zajló világuralmi hadművelet oltási kampánya során megtapasztalhattuk, hogy éppen az efféle gondolatok és hitek módszeres kiirtása volt a legfőbb célja s törekvése. E végett világszerte fáradhatatlanul és gátlástalanul sulykolta triviális igazságnak álcázott, valójában hamis, megtévesztő szólamait. Kovidos megfejtésünknek ebben a részében bizonyítani kívánom, hogy az alábbi, leggyakrabban hangoztatott vagy sugalmazott állítások közül egyetlen egy sem felel meg a valóságnak.

  • Ez a mostani koronás világjárvány minden korábbi influenzajárványnál sokszorosan fertőzőbb és életveszélyesebb.

  • Csak az menekülhet meg, az érezheti biztonságban magát, aki beoltatja magát

  • Csak a tömeges oltakozással, a teljes átoltottsággal vethetünk véget a járványnak.

  • Aki nem oltatja be magát, az nemcsak a saját, de mások életét is veszélyezteti.

  • Aki nem oltatja be magát, az erkölcstelen, felelőtlen, közösségellenes.

  • Aki nem oltatja be magát, azt személyes felelősség terheli amiatt, hogy nem jöhet létre a nyájimmunitás, nem érhet véget a járvány, nem szűnhet meg a rendkívüli jogrend és a veszélyhelyzet, nem lehet véget vetni a megszorításoknak és szigorításoknak, a józan és felelős többség nem nyerheti vissza régi szabadságát, s az ország élete sem térhet vissza a régi, normális kerékvágásba.

Csapjunk fel most mi is divatos tényellenőröknek, s menjünk végig e fenti, felettébb határozott állításokon, kiállják-e a valóság próbáját.


Ez a mostani koronás világjárvány csakugyan minden korábbi influenzásnál

sokszorosan fertőzőbb és életveszélyesebb?


2015-ig visszamenőleg szemügyre vettük a mögöttünk hagyott évek legkritikusabb időszakának, a mindenkori első tíz hétnek a teljes elhalálozási számát, méghozzá a KSH adatainak összesítése alapján.



Mivel a táblázatból láthatóan Magyarországon három olyan évünk is volt, amikor az elhalálozás szempontjából legérzékenyebb hetekben az elhunytak száma meghaladta a koronás időszakét, egyértelműen leszögezhetjük, hogy a mostani járvány különös veszélyességéről sulykolt állítás nem felel meg a valóságnak.

Egyes számítások szerint a koronavírusos járványnak Magyarországon összesen mintegy 10 ezer fő többlet-elhalálozás tudható be. Miként táblázatunk adataiból kiolvasható, 2017-nek csupán az első tíz hetében csaknem hatezerrel többen haltak meg, mint 2016 hasonló időszakában. Egy teljes évre, azaz 52 hétre előrevetítve, ez a szám már meghaladja nem csupán a tíz-, hanem a harminc ezret is. Akkoriban azonban mégsem jutott senkinek sem eszébe – sem kormánynak, sem járványügyi szakembereknek –, hogy a kitört influenzás ragály miatt veszélyhelyzetet kellene hirdetni, lezárásokat, szigorításokat kellene elrendelni. Már csak azért sem, mert elegendő ismeretük és tapasztalatuk volt az influenza szezonális jellegéről, vagyis arról, hogy nyár közeledtével rendre erejét veszíti. Ezért volt stratégiailag fontos lépés a kovidos hadművelet kiagyalói részéről, hogy ne nevezzék nevén – vagyis influenzának – az újonnan kikísérletezett változatot. Mindenképpen tény azonban, hogy kovidos járványunk valóságos veszélyessége a legkevésbé sem volt – és ma sincs – összhangban a róla tudatosan, módszeresen kialakított drámai, végzetes képpel.


Csak az menekülhet meg, az érezheti biztonságban magát,

aki beoltatja magát?


E most következő részben bizonyítani kívánom:

  • a nem beoltott is lehet védett

  • a félelem mértéke és a szabadságmegvonás nagysága nincs arányban a járványügyi eljárásrenddel megszerezhető védettséggel és biztonsággal

  • megfelelő kezeléssel a koronavírusos fertőzésből ugyanolyan nagy valószínűséggel ki lehet gyógyulni, mint az influenzából

  • az oltásnak is van kockázata

  • a beoltottak is megfertőzhetnek


A nem beoltott is lehet védett


Mindenekelőtt azt a búcsúleveles orvosunkat kell ide idéznünk, aki elmondása szerint nem fél a Covidtól, mert bár 1 év alatt közel 250 valódi (PCR teszttel igazolt) Covidos beteget látott el „védőfelszerelés” nélkül, mégis jól van. Miért is? „Mert a közel 10-12 órányi orvosi munka ellenére, próbálok egészségesen élni és legalább 10 éve szedem a nagy dózisú D-, C- és multivitaminokat.”

De hivatkozhatok azokra a közszereplőkre is, akiknek egyike-másika a tévében, a széles nyilvánosság előtt számolt be arról, hogy őt nagyon cudarul megviselte a koronafertőzés, ám a feleségét és a gyerekeit szinte meg sem érintette.

Végezetül pedig hadd hivatkozzam saját példámra – már csak azért is, mert a tisztelt Olvasónak némi adalékul szolgál arra, miért vagyok olyan megátalkodott ellensége azoknak, akik ezt az álcázott járvány- és oltáskampányt rászabadították a világra.

Lassan hét évtizedes élettapasztalataim alapján nagyon erősen hiszek abban, hogy egészségünk megvédéséhez az a legjobb orvosság, ha kellő alázattal, tisztelettel és bizalommal fordulunk (viszonyulunk) Isten (de akár a Természet) adta testünkhöz: a puszta ésszel valójában kiismerhetetlenül és felfoghatatlanul bonyolult szervezetünkhöz. Ha nem becsüljük le a világ egyik legnagyszerűbb, legcsodálatosabb találmányát: immunrendszerünket, vagyis szervezetünk természetes védekezőképességét. S főleg: ha nem tesszük tönkre e csodálatos adottságunkat merő kényelemből, gyávaságból, a tudományok és tekintélyek iránti elvakultságból.

Feleségem úgy jutott védettségi igazoláshoz, hogy kétszer is alaposan megszenvedte a koronavírust, ezért aztán vérvétellel, laboratóriumban ki tudták mutatni, hogy szervezete a védettséghez szükséges „ellenanyagot” nemcsak hogy a szükséges mennyiségben, de többszörösen tartalmazza. Vagyis alaposan kijutott neki a vírusból, a fertőzésből, ám hiába élünk folyamatosan egy légtérben, ez sem volt elegendő ahhoz, hogy hozzá hasonlóan én is megszenvedjem, akár csak egyszer is, a vírus támadását.

Teljes bizonyossággal természetesen nem tudhatom ennek okát. Csupán néhány olyan tényt közlök, amelyek a kellően fogékony olvasóknak jelenthetnek, üzenhetnek valamit.

Lassan három évtizede már, hogy semmiféle mesterséges gyógyszert vagy gyógyhatású készítményt nem veszek magamhoz (ide értve a vitaminokat is). Ugyanis eleinte azt vettem észre, hogy amikor rendre megérkezett az influenza, s én hol valamilyen orvossággal, hol meg e nélkül igyekeztem átvészelni, a betegség időtartamában nem mutatkozott lényeges különbség. Akkor pedig miért ne válasszam az olcsóbb és természetesebb megoldást? Később pedig azt vettem észre, hogy míg az orvossággal való orvoslás nélkül az influenzás megbetegedésem időtartama és súlyossága évről-évre csökkent, a velem vagy körülöttem élő orvosságszedőké szemernyivel sem apadt, inkább nőtt. Akkor pedig miért ne dicsőítsem Isten (vagy akár a Természet) természetes ajándékát a mind inkább haszonelvű, s emiatt egyre erkölcstelenebb és felelőtlenebb gyógyszergyárak mesterséges készítményeivel szemben?

A világért sem akarnám ezzel azt mondani, hogy attól, mert én ily módon (no meg a rendszeres reggeli tornáimmal és erdőkerüléseimmel, gombázásaimmal) máris évtizedekre szólóan kellő védettséghez jutottam, mindenkinek ezt az utat kellene követnie. Szilaj Csikónk egyik rovatának vezetője mesélte: éveken keresztül szenvedett attól, hogy amikor jött az ősz, s ő az egyetemen elkezdett tanítani, nagyon hamar kitörtek rajta az ilyen-olyan influenzás tünetek. S ennek csak akkor lett vége, amikor rávette magát a rendszeres oltakozásra.

Én csupán annyit kívántam bizonyítani, hogy a kampánypropagandának az az örökösen sulykolt állítása, mely szerint „csak a beoltás jelenthet védelmet” – NEM FELEL MEG A VALÓSÁGNAK. Olyan hamis állítás, amelynek nem tudományosan bizonyított alapja, hanem a későbbiekben még kiderítendő hadműveleti célja van.


A félelem mértéke és a szabadságmegvonás nagysága nincs arányban a járványügyi eljárásrenddel megszerezhető védettséggel és biztonsággal


Nem egy alternatív, jelentéktelen, lázadozó netes oldalon hangzott el az a körültekintő és lényeglátó előadás, amelyből idevágó részleteket fogok most bőségesebben közölni, hanem a népszerű tudományos ismeretterjesztés egyik fellegvárában, a TED-en. Az előadó: David Eberhard, svéd pszichiáter, az idők során számos (stockholmi) egészségügyi intézmény munkatársa, 2019 óta a PRIMA Maria Addiction Care Clinic vezetője. Előadásának igen kifejező és ígéretes címe: Az emberi hülyeség alapszabálya.

Tisztelt Olvasó! Itt most jó szívvel megint azt kell mondjam: akit nem érdekel, hogy kovidos járványunkhoz kötődve miben is mutatkozik meg emberi hülyeségünk, az ne folytassa az olvasást. Akit viszont érdekel és folytatja, fogadja el tőlem, hogy a mintegy 15 percnyi eszmefuttásnak alább ide idézem csaknem a felét, közben jelölve bár a kihagyásokat, de az elhangzottakat egyetlen szóval sem kommentálva. A legvégén lesz csak hozzáfűznivalóm, méghozzá egy számunkra döntő jelentőségű kérdés vonatkozásában. Annyit kell csupán előrebocsátanom, hogy az előadásnak a sajátos svéd helyzettel foglalkozó részeire nem tértem ki, ami alább következik, jószerivel az egész világra érvényesnek tekintendő – így természetesen magunkra, Magyarországra nézvést is.


„[...] Ahelyett, hogy a többlet-elhalálozást figyelnénk, amely az egyetlen releváns mutató, a média több mint egy éve csak a mindennapi haláleseteket sulykolja. Tehát talán nem is olyan furcsa, hogy az emberek azt gondolják, hogy ha megkapják a betegséget, akkor biztosan meghalnak. De emberek mindig meghalnak, ez összefügg azzal a ténnyel, hogy az emberek halandók. De általában a mindennapi hírekben erről nem hallani. A lakosságban az lesz az érzés, hogy a helyzet irányítatlan, s ez a kockázatok túlbecsülésére készteti őket. [...] Ha mindennap sulykolod a halálesetek számát, az pánikot vált ki. És pontosan ez történt.

Az egész világ így reagált az eseményekre, ahelyett, hogy releváns kockázatelemzést végeztek volna. A kormányok világszerte teljes lezárásokat és kijárási tilalmat rendeltek el. [...] És minél tovább tartott a járvány, annál drákóibb intézkedéseket vezettek be a kormányok. És ebben a bizarr versenyben, ahol erőt próbáltak mutatni, egyre több totalitárius törvényhozási intézkedést vezettek be, olyan cselekedeteket, amely által ébernek és erőteljesnek tűnnek.

Az adatokat figyelembe véve, a kormányok különböző lépéseit a Dunnin Kruger-effektussal tudnánk legjobban megmagyarázni. A Dunnin Kruger-effektus egy kognitív elfogultság, amikor tudatlan emberek, saját kompetenciájuk [illetékességük, képességük] túlbecsülésével, súlyos hibákat követnek el. De ez nem lehet az egyetlen magyarázat a jelenségre, hiszen számos kimagaslóan képzett ember, epidemiológusok is, akik nyilvánvalóan sokat tudnak az epidemiológiáról, hozzájárultak a pánikkeltéshez.

A jelenség inkább az emberi hülyeség alaptörvényei tanulmányt juttatja eszembe, amelyet Carlo Cippola, olasz gazdaságtörténész írt 1976-ban. Ebben a kis gyöngyszemben Cippola öt törvényt ír le az ostoba emberekkel kapcsolatban, amelyek sok társadalmi problémára magyarázatot adnak. Azt állítja, hogy az ostoba emberek száma nincs összefüggésben sem az iskolai végzettséggel, sem az IQ típusú intelligenciával. Ostoba emberek fellelhetők mindenhol, még a Nobel-díjasok között is. Az ostoba embert az határozza meg, hogy a cselekedetei mindig rossz és káros eredményekhez vezetnek, önmaguk és mások számára is.

A 0,2% körüli halálozási arányt mutató fertőzés túlbecsülése, és ugyanakkor a korlátozások jelentős káros hatásainak figyelmen kívül hagyása nem magyarázható meg más módon. Gyerekek egész generációja nem jár több mint egy éve iskolába. A vállalkozásokat ért rendkívül negatív hatások munkanélküliséget és csődhullámot okoztak. És a lakosságra gyakorolt mentális mellékhatások igazi mértékét még nem is kezdtük el igazán megtapasztalni.

Az »A biztonságfüggők országában« című könyvemben meghatároztam egy szindrómát, amelyet »nemzeti pánik«-szindrómának neveztem el. Hogy egy nemzetnél megállapítsuk ezt a betegséget, fellelhetőnek kell lenni a pánik és az elkerülő, távolságtartó viselkedés tüneteinek. Minél több a tünet, annál súlyosabban érintett egy ország.

A szindrómát egy ördögi kör okozza, amelynek oka, hogy az emberek túlságosan félnek a haláltól. Ez korlátozza őket a valós veszélyek felmérésében és kezelésében. [...]

A biztonságfüggési szindrómában szenvedőknél jellemző, hogy egyre nagyobb biztonságra törekszenek, mivel egyre bizonytalanabbnak érzik magukat, annak ellenére, hogy a történelem legbiztonságosabb körülményei között élnek. És minél biztonságosabban élnek, annál több dolog tűnik ijesztőnek, mivel a valódi veszélyek nincsenek már igazán jelen.

Minden valódi veszély után, amitől megszabadulnak, létrehoznak legalább tíz újabb veszélyes dolgot, amelyeket valódi veszélyekké emelnek fel. Ennek az lesz a következménye, hogy egyre több dolog lesz, amitől félni lehet. Ezért félni fogsz. És valószínűleg lustává is válsz, és bizonyára gyáván fogsz viselkedni.

De ami a legfontosabb: ha félsz, akkor nagyon könnyű lesz téged irányítani.

Amit a járvány alatt láttunk is. A »nemzeti pánik«-szindróma globális önkárosító magatartássá fejlődött. Annak érdekében, hogy a társadalom meggyógyuljon, mindannyiunknak abba kell hagyni a kockázatkerülést, és helyette, racionális módon, szembe kell néznünk a félelmeinkkel.

Ne feledje, hogy a nyugati világban a várható élettartam messze meghaladja a 80 évet. Annak a valószínűsége, hogy egy olyan fertőzés miatt halsz meg, amelynek a halálozási aránya kb. 0,2%, teljesen elhanyagolható. Legalábbis ha nem tartozol semmilyen kockázati csoportba. Ha nem tartozol, a kockázat ennél is kisebb. És bármit is csinálsz.

Emlékezz, az élet lényege nem az, hogy hosszú ideig túlélj, hanem hogy a lehető legjobban élj. Ha félelemben és elszigeteltségben élsz, akkor nincs értelme élni. Ne zárd be magad és ne hagyd, hogy mások tegyék ezt veled. Próbálj jó életet élni ez alatt a rövid idő alatt, amid van, mert ahogy egyszer egy bölcs ember mondta: »Az élet nehéz, és meghalsz. Ne tedd nehezebbé.«”


Nos, csupán két megjegyzésem kívánkozik mindehhez. David Eberhard gondolatmenetének egyik kiindulási pontja, sőt alappillére az a felismerése, hogy a többlet-elhalálozás az egyetlen releváns mutató. Ez év elején magam is ugyanerre a következtetésre jutottam, s ezt a mutatót a Száraz statisztika, riasztó járványőrület című cikksorozatomban m