top of page

A COVID-rulett – Egy remek kiadvány korunk őrületéről – Varga Domokos György könyvismertetője





Sok kitűnő könyvet olvashattam már a Kárpátia Stúdió jóvoltából, ám úgy vélem, Thierry Baudet műve a legkiválóbb, legalábbis az általam megismert mintegy tucatnyi közül. Ha valakinek, hát nekem aztán van rálátásom arra, milyen elképesztően összetett és kacifántos a szóban forgó téma, hisz magam is foglalkoztam és harcoltam vele éppen eleget. Szakács Árpád, a kiadó tulajdonosa és vezetője – talán úgy egy-másfél éve – meg is keresett, hogy nem írnék-e a kovidos hazai és világfejleményekről egy átfogó könyvet. Akkor már túl voltam azon a Kovidtisztázó című, a lehetőséghez képest nagyon rövid és nagyon lényegbe vágó összefoglalón, amelyre a Szilaj Csikón azóta csaknem tízezren kattintottak rá. Erre a cikkemre Vukics Ferenc főmunkatársunk – aki pedig hihetetlenül jól át tud látni mindent, amibe egy kicsit is beleássa magát – azt találta mondani, hogy ezt ő nem tudta volna ilyen jól megírni. Én pedig most azt vagyok kénytelen elismerni, hogy hiába foglalkoztam az első pillanatoktól fogva behatóan a kovidtéma különféle vetületeivel, hiába írtam pl. egy hosszú sorozatot A COVID-19 fedőnevű világuralmi hadművelet megfejtésé-ről, alighanem megközelítőleg sem bírtam volna egy olyan jól áttekinthető, a történéseket és összefüggéseket egyaránt oly világosan és meggyőzően tálaló, olvasmányos és tanulságos művet alkotni, mint amilyet T. Baudet-nek sikerült.

Ám nem ilyesféle lappangó kishitűségem vagy kétségem miatt hárítottam el Szakács Árpád ajánlatát – hanem amiatt, mert úgy gondoltam, hogy amikor ő szólt nekem, addigra már viszonylag sokan kezdtek foglalkozni kovidos világunk vérlázító hamiskodásaival, különféle szereplőinek emberéletekbe vágó felelőtlenségével és aljasságaival, ezért aztán, aki nagyon akart, az már a világhálóról kellőképpen tájékozódhatott. S attól tartottam, hogy én ugyan majd büszkélkedhetem azzal, hogy egy újabb súlyos témában született akár még egy jó könyvem is, de eladatlan – mert a könyvolvasásról meglehetősen leszokott nagyközönségnek immáron eladhatatlan – példányszámai ott állnak majd nagy halomban, és szegény kiadó (szegény Szakács Árpi), ahelyett, hogy szépen keresne, jó nagyot bukik rajta.


Miként azonban a valóság azóta bebizonyította, nemcsak a szerző kiválasztását illetően, hanem e tekintetben is jó döntés született: a napokban értesülhettem arról, hogy javában dolgoznak a papíralapú könyv újabb kiadásán. A nagyközönség tehát mégis csak vevőnek bizonyult rá...


Nincs is más dolgom ezek után, mint azt boncolgatni és mérlegelni, hogy vajon minek köszönhető ez a kedvező fogadtatás. Ily módon alighanem nyomára bukkanunk majd mindazoknak az erényeknek, amelyekkel A Covid rulett c. tekintélyes mű, illetőleg szerzője és kiadója büszkélkedhet.


Jól elkapott pillanat


Tudom, hogy a könyv és szerzője – teljesen megérdemelt – méltatásával illene kezdenem, csakhogy épp elégszer megtapasztaltam már, hogy lehet bármennyire is kiváló egy könyv, ha nem sikerül felkelteni iránta a tisztelt nagyérdemű érdeklődését, akkor egy halk sóhajtással hamvába hal. S ennek a fordítottja is igaz: ügyes, kitartó reklámozással, a közhangulatot ügyesen meglovagoló tálalással a legsilányabb mű iránt is bőséges érdeklődés támasztható (főleg a még helyüket és útjukat kereső korosztályok és személyek köreiben).


Kovidügyben a közhangulat épp mostanra változott meg gyökeresen. Az olyan szabadság- és igazságharcosok lankadatlan küzdelme, mint amilyen a hollandiai Thierry Baudet – és amilyen a mi Szakács Árpádunk is – a világban is, Magyarországon is meghozta gyümölcsét. Ami még pár hónapja is szinte elképzelhetetlen volt, pár hete bekövetkezett: a Fidesz vezette kormány félhivatalos lapjában, a Magyar Nemzetben egy olyan tiszta beszédű írás jelent meg az egyik népszerű véleményvezér, Fricz Tamás tollából, amelyben a szerző teljesen kendőzetlenül ír a „kovidoltás” nyilvánvalóan súlyos és káros mellékhatásairól. Foglalkozni kell a vakcinakárosultakkal! Méghozzá minél előbb! szólított fel már a cikk címe is, de az alcím sem hagyott kétséget afelől, hogy kovidtémában mostantól a főáramban is új szeleknek kell fújdogálni: „Elég volt a téma körüli hallgatásból! A világ jelentős része már foglalkozik a vakcinakárosultakkal.”


Megkockáztatom: ez a cikk felért egy halálos tőrdöféssel mindazok számára, akik Magyarországon még mindig abban sántikálnak, hogyan lehetne bármiféle – anyagi, politikai – hasznot húzni a kovidos félelemkeltésből és „oltási” sarlatánságból. De az efféle cikkek és megnyilvánulások főárambeli felbukkanásának legnagyobb hozama mindenképpen az, hogy a tisztelt nagyérdeműnek már nemcsak az előszeretettel szélsőségesnek és radikálisnak bélyegzett egyedei mutatnak érdeklődést a kovidvalóság iránt, hanem jószerivel mindenki.


Jó oka volt tehát a magyar kiadónak hamar lépni, s Thierry Baudet könyvét villámgyorsan kiadni. Magától Szakácstól tudom, hogy kerek egy hónap alatt sikerült nyélbe ütni az óriási feladatot, a fordítástól kezdve a könyv terítéséig! S ami számomra még ennél a káprázatos teljesítménynél is örvendetesebb, hogy a gyorsaság ezúttal nem járt bántó minőségromlással, sem a fordítás minőségét, sem a – csak elvétve előforduló – betűhibákat tekintve.


Toroczkaiék szerepe


A már megkezdett nyomvonalon haladva – tehát még mindig nem a könyvet és szerzőjét méltatva –, a siker összetevői között hangsúlyosan szólnom kell a Mi Hazánknak, legfőképpen is e radikális nemzeti párt elnökének, Toroczkai Lászlónak a meghatározó szerepéről.


A kovidügy megítélése dolgában Magyarországra is ugyanaz volt a jellemző, mint általában a nyugati demokráciákra: jobboldali és baloldali pártok, legyenek akár nemzeti, konzervatív, keresztény, vagy akár liberális, szociáldemokrata, szocialista, zöld, sőt kommunista színezetűek, országgyűlési képviselőikkel egyetemben becsatlakoztak abba a főáramú kánonba, amelyről ma már tudható – immáron A Covid rulett jóvoltából is –, hogy a létrejötte nem a véletlen műve volt, hanem háttérhatalmi megfontolások alakították olyanná, amilyenné. E pártok között Magyarországon egyetlen kivétel akadt, s ez éppen a Mi Hazánk, amelynek elnöke és néhány meghatározó személyisége azért vált ki a magát korábban radikális nemzetiként jegyző Jobbikból, mert emez látványosan feladta mind a radikalizmusát, mind pedig a nemzet iránti elköteleződését, méghozzá annak reményében, hogy ezáltal szalonképesebbé válhat és nagyobb tömegtámogatásra tehet szert.


Nos, Toroczkaiék szabályos szabadságharcba fogtak a hazai kovidos önkényeskedések és hazudozások megfékezése, felszámolása érdekében. 2021 szeptemberében, amikor még itthon is jóformán csak a „másképp gondolkodó”, „alternatív” médiából lehetett hiteles ismeretekhez és véleményekhez jutni, Dúró Dóra, a Mi Hazánk alelnöke adatokkal, tényekkel és érvekkel alátámasztott, tartalmas és higgadt felszólalást tartott a magyar országgyűlésben. Beszéde végén így foglalta össze pártja álláspontját:


- A Mi Hazánk tiltakozik az oltatlanok diszkriminációja ellen;

- nem fogadja el a kötelező oltást;

- ellenezzük a gyerekek oltását;

- és semmilyen lezárást nem tudunk támogatni a későbbiekben.


Akkortájt a Szilaj Csikó vette a fáradságot, és a beszédről készül felvétel alapján szó szerint feljegyezte, hogyan reagált Dúró Dóra felszólalására a Magyar Országgyűlés alelnöke, és miképpen egy fideszes meg egy DK-s, vagyis egy kormánypárti és egy ellenzéki képviselő. A válaszokat és a viszontválaszt A parlamentekbe is betört az új (COVID) világrendről szóló harc c. világhálós filmen mindenki kedvére meghallgathatja, s megbizonyosodhat arról, hogy semmi lényeges különbség nem mutatkozik a Mi Hazánkos felszólaló kormánypárti és ellenzéki ledorongolásában, megalapozott és igaz álláspontjának indulatos elutasításában.


Mondandóm lényegének igazolásához, az akkori „kovidos” idők önkényeskedő hangulatának hiteles felidézéséhez elegendőnek ítélem, ha csupán az ülést vezető alelnök, Jakab István szavaira emlékeztetek:


„Tisztelt Országgyűlés! Nem volt egyszerű végighallgatnom képviselő asszonyt. Azt gondolom, az esküje őt is kötelezi ebben a házban. Ez nem a propaganda lehetőségére ad teret, egész másra. Felelős vitára. Azt gondolom, hogy képviselő társaim és a kormány tagjai megadják a szükséges válaszokat.”


Igazi, tisztességes demokráciában ugyebár elképzelhetetlen, hogy az országgyűlés levezető elnöke ily módon minősítse bármelyik felszólaló amúgy maradéktalanul felelősségteljes és mértéktartó szavait. De miként 2006 gyurcsányi állami, rendőri terrorja idején felfüggesztődött a demokrácia, a kovidos őrület idején is teljesen kifordult önmagából. Mivel pedig Toroczkai és pártja volt az egyetlen jelentősebb politikai tényező, amely mindenki másnál korábban boncolgatni és hirdetni kezdte a kovidos igazságot, ennek köszönhetően kellő elismertségre és elfogadottságra tett szert ahhoz, hogy most, amikor végre megfordulóban a széljárás, hiteles és sikeres támogatója lehessen A Covid rulett kiadásának. Bőségesen mozgósítani tudta aktivistáit és híveit a könyv népszerűsítésére és megvételére, egyebek között azzal is, hogy hangsúlyos helyett kapott a címlapon a pártvezér igencsak elismerő és markáns véleménye:


„A Covid rulett minden idők egyik legérdekfeszítőbb műve, lebilincselő olvasmány, amit mindenkinek ismernie kellene. Ez ugyanis rólunk szól. Minden emberről. Az emberiségről. Az utolsó nagy összecsapásról.” Toroczkai László


S mindezen túlmenően alighanem Toroczkainak köszönhető szerző és kiadó összehozása is. A Mi Hazánk elnöke tudatosan és körültekintően keresi a kapcsolatot azokkal a külföldi pártokkal és politikusokkal, amelyekkel és akikkel összefogva nagyobb esély nyílhat a mostani pusztító világirányzatok megfékezésére vagy – adná Isten! – megfordítására...


A szerző vonzó személyisége


Thierry Baudet egyik legrokonszenvesebb jellemvonásának – egyenességének, szókimondó őszinteségének – köszönhetően A Covid rulettből nemcsak váratlan, de igen tanulságos felismerésekhez juthatunk.


A szerző minden kertelés nélkül bevallja, hogy eleinte ő maga is a kovidos önkényeskedések – pl. a lezárások, a maszkviselés – elkötelezett híve volt. Sőt még ennél is több: legfőbb szószólója! Az érintett fejezetnek nem véletlenül választotta vastagbetűs címéül: „Életem legnagyobb tévedése”.


Az általa alapított párt, a Fórum a Demokráciáért elnökeként – mint a holland parlament akkoriban legígéretesebb ellenzéki képviselője – a szigorítások mielőbbi bevezetését kérte az akkoriban még habozó kormánykoalíciótól. Már egészen korán, 2020. januárjában felszólalt a Tisztelt Házban, hogy sürgősségi vitát kezdeményezzen „arról a fenyegető vírusról, amely Kínából tart felénk”. A Ház elutasította a kérését. Igencsak figyelmünkre méltó, hogy T. Baudet hogyan fogadta a döntést:


„Nem akartam elhinni, hogy milyen öntelten álltak a kér­déshez. Komolyan meglepett, hogy miként lehet egy ilyen fontos fenyegetést ennyire félvállról venni.”


Ugyanis nem kevesebbre világít rá ez az eset, mint a világszerte kitört kovidőrület egyik magyarázatára. A világuralmi hadművelet kiagyalói mérnöki pontossággal kiszámították, hogy a páratlanul halálosra maszkírozott világjárvány hamis fenyegetésének még azok is be fognak dőlni, akik különben őszintén lelkükön viselik embertársaik sorsát, s egyéb kérdésekben bátran szembeszállnak a háttérhatalmi, világuralmi akaratokkal és a szabadságainkat fosztogató törekvésekkel.


T. Baudet pártja, a Fórum a Demokráciáért (FVD) kezdetben éppen annak köszönhette gyorsan növekvő népszerűségét és látványos sikerét, hogy alulról szerveződő mozgalomként, 2016-ban sikeresen kampányolt a holland „nem” mellett az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási megál­lapodásról szóló népszavazáson. Az idő – az azóta történtek egész sora – T. Baudet és pártja kivételes éleslátásáról tett tanúbizonyságot.


„Ez a megállapodás volt az első lépés Ukrajna NATO- és EU-tagsága felé. Mi ezt már hat évvel a 2022-es háború kitörése előtt elleneztük, már akkor rájöttünk, hogy Ukrajnát mind az amerikai vezetésű oroszellenes katonai szövetségbe, mind az európai gazdasá­gi blokkba bevonni, egy pusztító polgárháborúhoz és nem­zetközi háborúhoz vezetne, amelynek az ukránok lennének az elsődleges áldozatai.


Megnyertük a népszavazást. 2016. április 6-án, a holland fősodratú média ellenszelével szemben és gyakorlatilag az összes politikai párt ellenében, a holland szavazók 61 szá­zaléka voksolt az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási megállapodás ellen.”


Annál meglepőbbnek tűnik, ugyebár, hogy ez az éleslátás a kovidügy helyes megítélésére eleinte mennyire nem terjedt ki.


Pedig: persze hogy nem! Hisz a legelső pillanatokban ki merészelte volna hinni, hogy a háttérhatalmi aljasság újabb szintet lépett, és immáron az emberiség egészségének tömeges roncsolása sem tartja vissza a globalista erőket attól, hogy mohó hataloméhségüknek és mérhetetlen kapzsiságuknak érvényt szerezzenek. A világuralmi hadművelet kiagyalói joggal számítottak arra, hogy még az amúgy ellenzékinek és radikálisnak ítélt, az emberiség javáért harcosan küzdő politikai tényezők legjavát is az ő utcájukba fogja terelni az a kétségtelen jóhiszeműség és felelősségérzet, amely leginkább a hatalmi rendszerbe még bele nem merevedett, bele nem csontosodott, alulról felépített pártok, mozgalmak sajátja.


Innen válik érhetővé az is, hogy azok a magyar ellenzéki pártok, amelyek egyébként már-már ösztönösen is mindig szembeszegülnek a kormány és a kormánypártok törekvéseivel, a kovid dolgában teljes mellszélességgel melléjük álltak. És innen válik érthetővé az is, hogy ebben a kérdésben T. Baudet nemcsak hogy a holland nemzeti jobboldallal nem tudott dűlőre jutni, de még a saját pártja számos vezetőjével, addigi harcostársaival sem.


Bennfentes politikai csemegék kovidba ágyazva


Az is határozottan jót tett a könyvek, hogy a kovidos fejleményekről a maga keresetlen őszinteségével szólva, T. Baudet egyúttal érzékletes képet festett a holland politikai élet néhány pártos és személyes vonatkozásáról. Egyebek között kiderül, hogy a könyv szerzőjét lényegében a nálunk is jól ismert Mark Rutte miniszterelnök bicskanyitogató hamiskodásai vették rá, hogy nyakig merüljön a politikába:


„...Európában komoly ha­gyománya van annak, hogy miként lehet figyelmen kívül hagyni a népszavazások eredményeit. A holland kormány Mark Rutte miniszterelnök vezetésével követte ezt a kétes hírű hagyományt. Némi kozmetikázás után a kormány simán megszavaz­ta az ukrán társulási megállapodást, ahogyan azt korábban 2005-ben is megtette egy másik ügyben, miután a hollan­dok elsöprő, kétharmados többséggel szavaztak az EU al­kotmánya ellen.


Felháborodva azon, ahogy a politikai intézményrendszer fittyet hány a holland nép döntésére, elhatároztam, részt ve­szek a közelgő hollandiai parlamenti választásokon azzal a kifejezett céllal, hogy helyreállítsam demokráciánk tisztele­tét, megvalósítsam a svájci típusú népszavazások rendsze­rét és általában véve korszerűsítsük azt a politikai világot, amelyet már évtizedek óta ugyanazok a pártok és egyazon érdekkörhöz tartozó emberek irányítanak a háttéralkuk alattomos módszereivel.


Először biciklivel, majd a barátaimmal egy régi, plakátok­kal és szórólapokkal teli autóval kampányoltam, így jártunk faluról falura, a kávézótól a piacig. Végül sikerült a lehetet­lennek hitt vállalkozás: évtizedek óta először fordult elő, hogy egy ’újonc’ áttörte a bejutási határt és ki tudott bújni a média cenzúrájának karanténjából.”


A világuralmi ellenszélben azonban ez az elképesztő közös siker is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy az „újoncok” együtt folytassák megkezdett szabadságharcukat.


T. Baudet készített egy rövid videót, amelyben közölte, hogy itt az ideje „elkezdeni gondol­kodni a nyitás stratégiáján”. A kormány azonban pontosan az ellenkezőjét tette annak, amit ő javasolt: a kényszerintézkedéseket fokozták, és előbb meghosszabbították egészen má­jus végéig, majd júniusig, júliusig, szeptemberig... A nyil­vános rendezvényeket betiltották, s kötelezővé tettét a maszk viselését a tömegközle­kedésben. Amikor egyre nőtt az egyre nyilvánvalóbban értelmetlen és hatástalan intézkedésekkel szembeni elégedetlenség, a rendőrség erőszakkal lépett fel a tüntetők ellen, gumibotokkal, vízágyúkkal és harci kutyákkal támadták meg a „gyakran idős egykori hippiket”.


Ugyanilyen meghökkentő volt T. Baudet számára, hogy az olyan széles körben használatos, gyakorlatilag kockázatmentes gyógyszereknek a felírását is határozottan betiltották, elutasították, mint amelyen a Hydroxychloroquine és az Ivermectin. E gyógyszerek állítólagos súlyos mellékhatásairól médiakampány indult annak ellenére, hogy az Indiában és máshol végzett kísérletek azt mutatták, hogy nemcsak veszélytelenek, hanem rendkívül hatékonyak a Covid elleni küzdelemben.*


És T. Baudet ugyanilyen irracionális hozzáállást láthatott az összes töb­bi országban: az észszerűtlenség és a logikátlanság globális méreteket öltött. Kénytelen volt levonni az „épp oly egyszerű és megkerülhetetlen, mint amennyire megdöbbentő” következtetést: a Covid-intézkedéseknek semmi közük nem volt a Covidhoz.


A döntéseket nem nemzeti szinten hozták meg és nem a köz­egészségügy érdekében. A különböző országok Covid-intéz­kedései nem szuverén nemzeti hatáskörben születtek meg. Összességében min­denhol ugyanaz volt a forgatókönyv – nem csoda, hogy az alábbi sorokat úgy olvassuk, mintha személyesen velünk történt volna meg:


„...a kormánytiszt­viselők sajtótájékoztatói, amelyeken a félelmet keltő heti „rémhír-aktualitásokat” osztották meg; a drámai (értelmet­len és következtetések nélküli) ’viták’ a parlamentekben; a fősodratú média híradásai a felfújt halálozási arányokról és a különböző országok által választott eltérő megközelítésről – mindezekkel azt a benyomást keltve, hogy a helyzet folya­matosan változik, és ami még fontosabb, azt az illúziót adva, hogy a döntéseket a nemzeti kormányok hozzák meg, hogy a nemzet ’egészségügy hősei’ fontos ’tanácsokkal’ látnak el, hogy a ’szakértők’ elmélyülten dolgoznak a megoldáson, hogy a politikusok figyelmesen meghallgatnak mindenkit, miközben a valóságban világszerte ugyanazokat az intéz­kedéseket hajtották végre; a szakértők is, a kormányok is, a média is ugyanazt mondta, amit Fauci vagy a WHO által elrendelt ’tudomány’, amelyben ’bíznunk’ kell; és a kormá­nyok nyilvánvalóan ugyanazokra a felülről jövő utasításokra vártak, pontosan ugyanazokat a döntéseket hozták meg – miközben mind úgy tettek, mintha náluk lenne az irányítás és ők tartanák kézben a helyzetet. Mindenütt azonos QR-kódokat vezettek be; azonos PCR-teszteket írtak elő; sehol nem bővítették érdemben az egészségügyi ellátást; sehol nem tették hozzáférhetővé a rendelkezésre álló hatékony gyógyszereket. A kezdetektől fogva a hangsúly teljes mértékben és kizárólag a „vakcinák­ra” helyeződött, amelyekről fokozatosan kiderült, hogy alig működnek, sőt sok esetben szörnyű mellékhatásaik vannak.


Teljesen nyilvánvalóvá vált T. Baudet számára, hogy a nemzeti kormányok egy olyan politikát hajtanak végre, amelyet valahol máshol írnak meg. Csak arra nem számított, hogy mindez milyen következményekkel jár még a saját, szabadságharcban fogant pártjára nézvést is.


A fősodratú média és a hatalom Covid-politikájának hatása olyan komoly feszültségeket keltett, hogy majdnem tönkre­tette a Fórumot – és közvetve a pártvezető politikai karrierjét is. „Nem sokon múlt a teljes bukás” – állapítja meg a párt alapítója és elnöke. Társai számára a megvilágosodás még igencsak váratott magára. Válasszunk ki közülük egyet, s nézzük meg, hogyan fogadta a pártvezető győzködéseit:


„Valahányszor a lezárásokról, a maszkokról, az értelmetlen másfél méteres távolságtartásról beszéltem, Hiddema csak a vállát vonogat­ta és azt mondta, »nem a virológiai szakértelme miatt került a politikába«. Amikor azt válaszoltam, hogy én sem, de ellen kell állnunk a bevezetett diktatórikus intézkedéseknek – az emberi szabadságjogok megsértésének, a gazdaság tönkre­ tételének, az értelmetlen vakcinázási nyomásnak stb. stb. – alig, vagy egyáltalán nem reagált.”


Mivel pedig álláspontját sokan osztották, a párton belül két frakció kezdett kialakulni. A pártvezetővel szembenálló csoport nem akar­ta, hogy a Fórum a Demokráciáért (FVD) legyen a globalizmussal szembeni ellenállás politikai ereje. Így hát belső vitáik egyre erősödtek. A párt egyik szen­átora, aki T. Baudet meglátása szerint tipikus képviselője a „felszínes, in­gatag jobboldali politikusnak”, egy sms-ben ezt írta neki:


„Egy jótanács, amit fogadj el tőlem: ADD FEL a Coviddal kapcsolatos nézeteid. Ne keverd bele a tudományos vitákat a politikába. Ne hivatkozz jelentéktelen személyekre. Korlátozd magad a politikai kérdésekre, a tesztelési kapacitásra [vagy annak hiányára] stb. Ez több mint elegen­dő téma az ellenzék számára.”


Nos, biztosak lehetünk benne, hogy a magyar pártpolitikai életben is előfordultak ilyen belső viták, ellenállások, hadakozások. Már csak azért is, mert néhány személyes kapcsolatomnak köszönhetően első kézből meggyőződhettem róla. Többen osztották a Szilaj Csikón – és mások jóvoltából rajta kívül is – terjesztett kovidos „forradalmi” nézeteimet, de a főráramú politika és sajtó szóban forgó bennfentesei úgy ítélték meg, hogy jobban tudják szolgálni az ellenállás és szembeszállás ügyét, ha a háttérből próbálják fékezni az elszabadult önkényeskedéseket.


Megemlíteném pl. Fricz Tamást, aki a kovid témájában elég hamar igyekezet elmenni odáig, ameddig csak lehetett. Már tavaly (2022 májusában) megjelent ugyancsak a Magyar Nemzetben egy olyan írása, amelyben bár a „kovidoltások” akkor már széles körben ismert, végzetes mellékhatásairól még nem ejtett szót, de már figyelmeztetett arra, hogy távol kell tartanunk magunkat a „vírusszakértőktől”, és azonnal fel kell hagyni a nemzetközileg ránk erőltetett kötelező oltásokkal: Óvakodjunk a vírusszakértőktől! António Guterres és a kötelező világoltás – eddig és ne tovább!


Tény, hogy akkoriban végre a magyar kormány (és kormányfő) is elállt az addig jellemző magatartásától, a nemzetközi kovidirányzatok (utasítások) többnyire példás követésétől (ez alól lényegében csak az orosz és kínai vakcinák befogadása volt kivétel). Merkely és hasonszőrű „szakértő” társai azonban lelkesen tovább fújták az „előírt” kovidnótát a globalista kánonnal; de ami még ennél is rémisztőbb volt, hogy a „rendfenntartó” és „igazságszolgáltató” hatalmi gépezet sem tudott leállni.


Tamasi József, az Orvosok a tisztánlátásért mozgalom jeles alapító és vezetőségi tagja nyilatkozta egy tévéadásban, hogy Magyarországon csaknem száz ember ellen indult bírósági eljárás, csak mert megkísérelték az ivermektint külföldről beszerezni. Sokat elmond demokráciánk amúgy sajnálatosan gyakori jogi kificamodásairól, hogy „gyógyszerhamisítással” vádolták meg őket. De az is, hogy Maleczki József munkatársunkat ugyanezen a képtelen jogcímen a bíró előbb elítélte, aztán négyszemközt megköszönte ritka emberségét. Fontos hozzátennünk, hogy a gépezet szerint a vádlott azzal „követte el” a „bűncselekményt”, hogy kérte a gyógyszer vámkezelését; ha nem kérte volna, akkor a Postavám visszaküldte volna Indiába, ellene meg nem indítottak volna büntetőeljárást…


Nos (az imént jelzett elérhetőségen) igen tanulságos elolvasni munkatársunk egész kálváriáját. Például azért, mert e „ritka emberségű” magyar polgár ellen képesek voltak titkosszolgálati módszereket bevetni, képesek voltak rendőrök és ügyészek hazudozni, hamiskodni – és mindennek tetejében 2023 elején ítélték el őt! Tehát akkor, amikor már az egész világ tudomást szerzett a kovidügyben zajló hivatalos bűntényekről! Például arról, hogy orvosok és kórházak jelentős jutalékot kaptak azért, hogy a legkülönfélébb betegségeket kovidként könyveljék el és az ennek „megfelelő” előírások – nem egyszer gyilkosnak bizonyuló „protokoll” – szerint kezeljék őket. De ekkorra már az is közismertté vált, hogy a hatalom által erőltetett „oltások”, a sokadik „erősítő” és „emlékeztető” szerek botrányosan haszontalanok és veszélyesek; mint ahogy az is, hogy az ivermektin-féle „alternatív” gyógyszerek és az alternatív kezelések tiltásának és üldözésének az volt az igazi oka, hogy ily módon hárítsanak el minden akadályt a világ kísérleti szerekkel való elárasztása útjából.


De térjünk vissza A Covid rulett izgalmas pártpolitikai történeteire!


T. Baudet a nálunk szintén elég széles körben ismert Geert Wilders holland jobboldali politikusnak személyesen vetette fel súlyos aggályait:


„Ebben a konkrét helyzetben nem kötelességünk-e politi­kai elvi alapon megtagadni az oltást? Azért, hogy megaka­dályozzuk ennek az abszurd apartheidnek a kiépülését, gátat szabjunk ennek az aberrált módon ellenőrzött társadalom­nak? Valójában nem egy totalitárius állam létrehozásának vagyunk-e szemtanúi a közegészségügy álcája alatt?”

Habár a T. Baudet által vezetett FVD és a Wilders vezette Szabadságpárt (PVV) számos témában közel áll­nak egymáshoz, amikor a Covidról, a vakcinákról és ezek mellékszálaként a Nagy Újraindításról esett szó, kiderült, hogy álláspontja­ik mérföldekre vannak egymástól. Pedig meggyőzendő őt arról, hogy együtt kell kiállniuk a szabadsá­gért és demokráciáért folytatott küzdelemben, T. Baudet vette a fáradságot, és pontokba szedett tényekkel és érvekkel győzködte Wilderst. Annyira helytállóan, logikusan, hogy kénytelen vagyok a könyvből az egész levelét szó szerint idézni; már csak azért is, mert utána – immáron Wilders válaszának ismeretében – ismét tetten érhetjük az egész kovidőrület elképesztő irracionalizmusát, a józan ész használatának fájdalmas és meghökkentő mellőzését.


Tehát a levél:


Kedves Geert!

  1. Ha egy olyan kísérleti jellegű „vakcinát” adatunk be magunknak, amely alig hat, amely súlyos mellékhatá­sokat okoz, amelynek ismeretlenek a hosszú távú koc­kázatai, azt jelenti, elismerjük, hogy a Covid egy na­gyon veszélyes vírus ( pedig nem az); hogy ez egy olyan vírus, amitől félnünk kell (mert mi másért vállalnánk ezt a kockázatos oltást?); és így visszamenőleg legiti­máljuk a lezárásokat és az egyéb szabadságkorlátozó intézkedéseket, amelyekről azt mondták nekünk, hogy „szükségesek” voltak a „vakcina” megjelenéséig.

  2. Ezen túlmenően előre legitimáljuk a következő lezárást is, amint megérkeznek az (elkerülhetetlen) „új varián­sok”; amelyeket természetesen más új „vakcináknak” kell követniük (ahogy Rosanne Herzberger, az NRC holland újság rovatvezetője fogalmazott: „a beoltott betegek az elsődleges bizonyítékai a gyorsan csökkenő immunitásnak. Tehát lesz harmadik oltás és negyedik is, és állandóan új mutációk jönnek, amelyek ötödik, hatodik és hetedik oltást igényelnek. (...) Ezt a fajta nagyon gyenge érvelést normális körülmények között bizalmatlanul kellene fogadni, a Covid-válság idején mégis újra és újra hallhattuk.”) Ha beoltattad ma­gad az első körben és valószínűleg megkaptad az em­lékeztetőt is, milyen indokod lesz arra, hogy a követ­kező oltási kör megkezdésekor azt mondd, hogy már nem vagy hajlandó csatlakozni? Ebből soha nem tudsz kiszabadulni, örökös körforgások pályájára lépsz: egy újabb mutáció terjedése, új lezárás, új „emlékeztetők”, új „belépési engedélyek”, újabb variáns kitörése, újabb lezárás, és így tovább.

  3. A legfontosabb érv: azáltal, hogy együttműködünk az oltási programmal, telepítjük az okostelefonunkra az „oltási igazolást”, elfogadjuk belépési engedélyként és személyazonosításra használjuk, elősegítjük az „új normális” rendszert. A lezárásokon és a társadalmi távolságtartáson keresztül eljutottunk a félig kötelező védőoltásokhoz és a „QR-társadalomhoz”, amely folya­matosan megköveteli, hogy „igazoljuk” az egészségügyi állapotunkat. Ez azt jelenti, hogy minden, amit teszel, folyamatosan felügyelhető és ellenőrizhető. Ez szük­séges lépés egy szabadságától megfosztott társadalom felé, amelynek rémisztő következményeit nem nehéz belátni.

Nos, rövid Twitter-válaszában Wilders „őrjöngő őrültnek” ne­vezte a levél feladóját. Nem hitte, hogy a vakcináknak lehet más célja és jö­vőbeni hatása, mint pusztán a „közegészségügy” szolgálata. És ezzel a nézettel összhangban pártja továbbra is támogatta az emlékeztető oltásokat...


Szintén nagyon izgalmas és tanulságos része A Covid rulettnek, hogy a szerző pártjának a Wildershez hasonlóan gondolkodó és viselkedő belső ellenzéke milyen alantas puccsal igyekezett a párt alapítójától és elnökétől megszabadulni, őt a nagy nyilvánosság előtt – előttünk sem ismeretlen módszerekkel – lejáratni, karaktergyilkosság áldozatává tenni; s hogyan sikerült végül T. Baudet-nak a puccskísérletet elhárítani, s a pártjában addig talán még soha nem látott egységet teremteni. Minderről majd a könyvből tájékozódhatnak az olvasók, ide, a méltatáshoz csak annyi tartozik, hogy a szerző ugyanolyan őszintén, mégis rokonszenves visszafogottsággal beszél erről is, mint minden másról; nem kenyere sem a nagyot mondás, sem a gyűlölködés vagy hergelés, sem a politikai korrektségbe csomagolt – amennyire divatos, annyira hamis – mellébeszélés.


Mértéktartó teljesség

Igen nagy erénye a könyvnek, hogy a választott témában úgy tudott teljességre jutni – de legalábbis a teljesség felemelő élményét nyújtani –, hogy közben semmilyen felesleges részlettel nem kell birkóznia az olvasónak. Mára elképesztően gazdag tényanyag és irodalom gyűlt össze a világra rászabadított kovidőrület dolgában, ezért az igazi szerzői tehetség ahhoz kellett, hogy mindebből a lényeget kiragadni és úgy összerakni, hogy az olvasó ne csak fontos ismeretekhez jusson, de kellő áttekintést nyerjen és izgalmas olvasmányélményben részesüljön.


Kimondottan üdvös része a könyvnek a kronológiai áttekintés éppen úgy, mint a kovidos világválság fő felelőseinek rövid, de velős arcképcsarnoka. De a legnagyobb szellemi élményt kétségkívül az adja, hogy a szerzővel együtt araszolhatunk a megvilágosodás felé; még akkor is, ha egyébként ez a megvilágosodás egyeseknek már a személyes életében, sorsában bekövetkezett. Együtt élhetjük át Thierry Baudet-val annak a teljes szellemi folyamatát, amelyben a kétségekből bizonyosság válik; amelyben a mi igazságharcunk, a mi összeesküvés-elméletünk nyomán mások összeesküvés-gyakorlata válik cáfolhatatlan bizonysággá.


Olvasóbarát kiadvány


Végezetül a kiadót is dicséret illeti a kivitelezésért. Leginkább is azért, mert igen jól olvasható a ritkásan, hézagosan szedett szöveg, ami egy ilyen nagyívű, összetett témánál nem egy utolsó szempont. Tekintettel a könyv vastagságára, még az az előnye is megvan, hogy felettébb gyorsan lehet haladni a végkifejlet felé.


De ami ennél sokkal fontosabb: az utolsó sorokat is elolvasván, azzal a megilletődött jóérzéssel tesszük le kezünkből a könyvet, ahogy az életünk során viszonylag ritkán előforduló remekműveket szoktuk.



 

* A témában jártas egyik olvasónk észrevétele: A hydroxiklorokvin sajnos nem veszélytelen gyógyszer. Bár minden jel és tapasztalat arra vall, hogy hatásos és eredményes a Covid ellen, sajnos már 2-3-szorosan túladagolva is lehet halálos. Éppen ezt használták ki annak idején egy klinikai vizsgálatban: túladagolták a szert, emiatt sok beteg bele is halt a kezelésbe, majd a Lancet nevű, legrangosabb orvosi lapban megjelentették a kísérlet eredményét azzal a végkövetkeztetéssel, hogy a hcq hatástalan és életveszélyes. (Később a Lancet – legjobb tudomásom szerint – kénytelen volt visszavonni ezt a tanulmányt, miután kiderült, hogy a gyógyszerkísérletet manipulálták: az eredménytelenség és a hatástalanság – egyszersmind veszélyessége – bizonyítására.) Az ivermektin legnagyobb „erénye”, hogy többszörösen túladagolva sincsenek veszélyes mellékhatásai. Ezért húzták elő a „lóféregirtó” kártyalapját.


 

Kapcsolódó írásunk:















1 242 megtekintés

コメント


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page