A Nyugat utolsó árokásó médiaszankciói Oroszország ellen... (Martin Jay jegyzete)

Eredeti cikk:

Last Ditch Media Sanctions From The West Against Russia..., Martin Jay, January 3, 2025

Schiller Mária küldeménye

Trumpnak az Oroszország elleni médiaszankciókkal kellene foglalkoznia, amint beköltözik az Ovális irodába, mivel ők is részei voltak annak a korrupciós mocsárnak, ami egyáltalán belerángatott minket az ukrajnai háborúba

Sok elemzőt foglalkoztat majd, hogy mit fog Trump tenni az orosz szankciókkal, ha bekerül az Ovális irodába, bár van némi optimizmus, hogy megpróbálja majd visszafordítani azokat. Óvatos, hogy ne keveredjen vitába erről a témáról, ami arra enged következtetni, hogy ez lesz az egyik bomba, amit a Biden-kormányra fog ledobni, amely meghagyta neki azt a kis ajándékot, hogy több mint egymilliárd dolláros katonai segélyt hagyott jóvá Ukrajnának. Amit azonban szinte egyetlen amerikai sem ért meg, és ez nagyrészt a főáramú média hibája, hogy ezek a katonai kiadások valójában egy kettős célú üzletet táplálnak, amelynek valójában semmi köze az ukrajnai háborúhoz, amelyről most már mindenki elismeri, hogy Oroszország nyer. Egyrészt természetesen dollárszázmilliókat pumpál az 5 fő amerikai fegyvergyártó cégbe, amit illegális állami támogatásnak lehetne nevezni; másrészt az USA-ból ‒ és az Egyesült Királyságból ‒ Ukrajnába küldött felszereléseket főként a feketepiacokon értékesítik, és csak körülbelül 30 százalékuk jut el ténylegesen az ukrán csapatokhoz.

Saját nyomozásom bebizonyította, hogy a Zelenszkij-féle összeesküvés eladja a nehéz felszerelést, például a páncélozott személyszállító járműveket (APC) és az amerikai gyártmányú rohamlövegek teherautónyi rakományát a líbiai nemzetközi fegyverbazárban működő kereskedőknek ‒ ahol a közel-keleti terroristák vagy a Száhel-övezetben élő társaik kedvező áron vásárolják meg ezeket.

Trump pedig minden bizonnyal tud erről a rablásról, és meg akarja majd állítani. A szankciók eltörlésével és a további segélyek meggátolásával a Biden-örökséget sújtó bombák bombáját dobná le, ami hatékony módja lenne ennek.

De az orosz médiával szembeni szankciókat is kiemelten kellene kezelnie, mivel a nyugati média állapota olyan romokban hever, hogy például az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban az RT-re kellett támaszkodnunk, hogy feltegyük a nehéz kérdéseket és számon kérjük a kormányainkat.

A legutóbbi, december végi hír, miszerint az EU még jobban lecsap az orosz médiára és a benne tevékenykedő személyekre ‒ újságírókra és másokra ‒, egy újabb, kétségbeesésnek tűnő búcsúlövés.

A Nyugatnak nincsenek illúziói arról, hogy elveszíti a háborút Ukrajnában, és azon töpreng, hogyan tudna mesét gyártani saját választóinak, hogy elterelje a felelősséget, egyetlen céllal, hogy hatalmon maradhasson.

Valójában erről szólnak a médiaszankciók.

Minden olyan értelmezés elhallgattatása, amely esetleg felelősségre vonhatná őket, és leleplezhetné a Nyugat által Ukrajnában okozott zűrzavar ízléstelen valóságát, amely azon alapul, hogy a katonai ipari komplexum túl nagy hatalomra tett szert, és felfalja az útjába kerülő eliteket. A Biden-kormányzatra emiatt fognak emlékezni. Egy új hajnal, amely megmutatja, hogy mekkora hatalommal rendelkeznek ezek a fegyvergyártók, és milyen messzire képesek elmenni a nagy szerződések megszerzéséért.

Mindez a Trump-adminisztrációban fog kiderülni, dokumentumfilmekkel Bidenről és a fia laptopjáról, és arról, hogy Ukrajna egy üdülőtábor volt számukra, ahová üres bőröndökkel mentek, és ahonnan néhány millió dollárral tértek vissza.

Mint egy pénzautomata, amely egy számítógépes hiba miatt folyamatosan pénzt termel. Ukrajna csábítása a korrupt nyugati elit számára nem újdonság.

De Trump első ciklusa alatt a nyugati polgárok meg fogják látni az orosz invázióhoz vezető események sötét oldalát. És ez bűzlik.

Ennek az akciónak a része, még 2013-ig vagy 2014-ig visszamenőleg, az volt, hogy megpróbálták leállítani az orosz médiát. A valóságban egyszerűen az RT volt az, amelyről az elitek észrevették, hogy számos európai országban egyre népszerűbbé válik azok körében, akik elvesztették minden bizalmukat a saját médiájukban, amely már régen a hatalmas elitek piszkos kezébe került a piszkos játszmáikhoz.

Régebben az volt a helyzet, hogy Brüsszelben a hatalmi intézmények olyan erős, bántalmazó kapcsolatot gyakoroltak az újságírókra, hogy amit a televízióban és az újságokban nap mint nap láttunk, az olyan mértékű, tiszta uniós propaganda volt, amilyet még a Szovjetunió sem tudott felmutatni. Régebben azonban ott volt a kontraszt Brüsszel és a tagállamok között, ahol a média erőteljesebb és kormány-ellenesebb volt. De ez már nem így van. Most a politikai újságírók, például a brit védelmi tudósítóval együtt gyakorlatilag a kormány propagandaügynökei, akik valószínűleg azt hiszik, hogy valaha újságírók voltak. Az ő munkájuk az, hogy fenntartsák az Ukrajnával kapcsolatos hazugságok áramlását, mint például, hogy a nyilvánosság figyelmét eltereljék, és ne tudjanak arra koncentrálni, ami az orruk előtt van.

Néha az egyszerű igazság olyan közel van ahhoz, aki keresi, hogy nem lehet észrevenni. Távolságtartásra van szükség. Amikor az RT az Egyesült Királyságban működött, ott volt az a bizonyos környezet, amely többet kérdőjelezett meg, és alternatív nézőpontot nyújtott, amire minden működő demokráciában szükség van. Trump prioritása a szankciók befejezése kellene, hogy legyen, és egy felnőttesebb megközelítést kellene alkalmaznia Ukrajna megoldására, mivel az oroszok hosszabb távú megoldást akarnak, nem pedig egy gyors fejesugrás.

Az orosz médiával szembeni szankciók megszüntetése jó üzenet lenne a nyugati elitnek, amelyet oly sokáig etettek a vályúból a kreált hazugságokkal, hogy lejárt az idejük.

Trump visszatért.