2021. márc. 4.

Amikor a vége az eleje – ilyen, ha a világ pusztítója tanít zölden gondolkodni

„A magyar egy gyermek-nép, most semmi, de minden lehet, mert lelki s testi erő rejtezik fiatal keblében. Minden lehet, ha át akarja látni, hogy semmi. Csak két ellensége van, az Előítélet s Elbízottság.”

(Széchenyi István)

Állandó magyar nyavalya, hogy irigyeljük a nyugati országok életszínvonalát, és mindenáron annyi fizetést, olyan autót és olyan házat szeretnénk, mint amilyet a németeknél, a briteknél látunk. A szakemberek százszor is elmondják, hogy a magyar gazdaság nagyon rossz hatékonysággal működik, és értsük meg, hogy egy átlag osztrák háromszor hatékonyabban dolgozik és működik, mint egy magyar. A kapitalista rendszer továbbra is kizsákmányoláson alapszik, ezt nem árt nem elfelejteni. A jelenlegi „identitásforradalom” is elsősorban a hatalmasok által generált téma, amivel megpróbálják elfedni az emberiség legfontosabb kérdését: Ki a kizsákmányoló és a ki az áldozat?

A természeti törvények gyorsan megadják a választ. A nyugati országok gazdagságát a gyarmatok kifosztása alapozta meg és a helyzet azóta sem változott meg. A módszerek finomodtak, de a „demokrácia nagy tanítói” továbbra is indiai, vietnami, kínai, afrikai, dél-amerikai, kelet-európai és a jövő generációinak erőforrásait fosztogatják. Így tartják fenn a sokak által irigyelt életszínvonalukat.

Ha kell, katonai erőt vetnek be Líbiában, Szíriában, Irakban, hogy milliókat taszítsanak szegénységbe, ha kell, polgárháborúval és a gazdaság kifosztásával milliószámra biztosítják az olcsó és kifosztható munkaerőt, ha kell, a bankrendszeren keresztül fosztogatják az óvatlan embereket, ha kell, mások erdeit irtják ki, hogy az övék érintetlen maradjon.. Nem érdekli őket a felfúvódott hasú afrikai gyerekek, a divatcégeknek fillérekért dolgozó bangladesi kislányok, a szexrabszolgának használt thai fiatalok és a földjüket védő őslakos kisebbségek.

Ennek ellenére tanítanak…

Aki jobban szeretne élni, annak tisztában kell lennie azzal is, hogy a Föld erőforrásai végesek, és a jobb élet utáni vágyakozás együtt jár egy nem túl etikus jelenséggel: el kell venni az erőforrásokat másoktól.

Ennek három útja van. Nem fosztunk ki más népeket, mert „jó fiúk” vagyunk, de közben ellopjuk a következő generációk életlehetőségeit. A másik út, hogy mi is elkezdjük a szegényt még szegényebbé, a gyengét még gyengébbé tenni, és csatlakozunk a világ pusztító élősködői közé. A harmadik út az, amikor nem félünk a kihívásoktól, és megfosztjuk az „erőset” korábbi hálózatától és „új maffiát” alapítunk.

Nemrég megnéztem a Peléről készült dokumentumfilmet, ahol a brazil szociológusok arról beszéltek, hogy a világ legjobb játékosának tartott labdarúgó legnagyobb érdeme az volt, hogy (a világbajnokságokat megnyerve) a brazil népet megszabadította a „korcskomplexustól”. Nekünk néha talán érdemes lenne az ökológiai lábnyom alakulását figyelni, mert ha vannak is bőven ezzel kapcsolatos feladataink, ennek értéke még mindig köszönő viszonyban sincs a bennünket „zöld politikára” tanító, elektromos autóban tetszelgő, öntudatos nyugatiakéhoz képest. Nem kell komplexusokban gondolkodni. Nem vagyunk kevesek és nem vagyunk a Föld és az Ember ellenségei.

Az ökológia lábnyom egy olyan érték, olyan közgazdasági mutató számítási rendszer, mely az adott ország, térség vagy tevékenység környezetre ható igényeit teszi egységesen mérhetővé. Azt fejezi ki, hogy mennyire használjuk fel, illetve használjuk túl Földünk javait. Számszerűsíti, hogy mennyi erőforrásra, termőföldre, vízre, levegőre van szükség az adott társadalom életszínvonalának fenntartásához, beleértve az ipari javak, élelmiszerek előállítását, illetve a megtermelt hulladék kezelését vagy megsemmisítését is.

A karbonlábnyom, szénlábnyom, a halászati lábnyom. a termőföld lábnyom, a legelő lábnyom, az erdő lábnyom, a beépített területek lábnyoma, a vízlábnyom (kék, zöld és szürke) pontosan megmutatja, hogy egy ország mennyire is tartozik a „fosztogatók”, az élet ellenségeinek sorába.

A 2019-es ökológiai lábnyom adatok alapján hazánk a 85. helyen szerepel. A világ ökológiai lábnyom mérete 2019-ben 1,8 gha (globális hektár) volt. A magyaroknál ugyanebben az évben 2,92 gha-t mértek. Ezen erőforrások egy részét valójában nem is nem is a magyar lakosság használta fel. Ettől függetlenül az biztosan elmondható, hogy némileg többet fogyasztunk, mint a világátlag.

Az ökológiai lábnyom mérete sajnos évről évre növekszik. Minél gazdagabb egy ország, a legtöbb esetben annál nagyobb ez a szám. Az lenne az ideális, ha ez a szám 1 gha lenne, illetve 4 gha körül maximalizálódna. Egyes kutatók szerint a 2-3 gha közötti érték is fenntartható lehet, de abban mindenki egyetért, hogy a 4 gha érték felett teljesítő országok elképesztő mértékben élik fel a Föld erőforrásait, és életmódjukat csak úgy tudják fenntartani, hogy a Föld többi lakosát és a következő nemzedéket károsítják meg. Egyes kutatók szerint tolvajok és rablók, akiket a nemzetközösségnek meg kellene büntetni ezekért az „emberiségellenes bűncselekményekért”.

A magyar lakosság körülbelül annyira terheli meg a környezetét, mint Fiji és Nauru lakosai.

Luxemburg 15,82 gha

Katar 10,8 gha

Ausztrália 9,21 gha

Egyesült Államok: 8,22 gha

Kanada: 8,17 gha

Egyesült Királyság: 7,93 gha

Belgium: 7,44 gha

Svédország: 7,25 gha

Israel: 6,22 gha

Mongólia: 6,08 gha

Ausztria 6,06 gha

Finnország: 5,87 gha

Szlovénia: 5,81 gha

Svájc: 5,79 gha

Dél-Korea: 5,69 gha

Oroszország: 5,69 gha

Dánia: 5,51 gha

Németország: 5,3 gha

Hollandia: 5,28 gha

Csehország: 5,19 gha

Japán 5,02 gha

Szlovákia 4,06, gha

Horvátország: 3,92 gha

Kína: 3,38 gha

Bulgária: 3,32 gha

Magyarország: 2,92 gha

Eritrea: 0,49 gha

A múlt évben a „Túlfogyasztás napja” július 1-én volt. A dátum jelképes és figyelmeztető: ettől fogva a fogyasztás már környezetünk rovására ment, és arra figyelmeztet bennünket, hogy sokkal határozottabban kell cselekedni. Elsősorban a fogyasztást és a környezetszennyezést kell csökkenteni. Ebben pedig ne az tanítson, aki sokkal rosszabbul teljesít mint mi.