APOKALIPSZIS ‒ álom a kétezerhuszonnégyes évről (Deli Mihály verse)
APOKALIPSZIS
(álom a kétezerhuszonnégyes évről)
Publicistáink, újságíróink, szakértőink, elemzőink
aggódó-bölcs-fölényes gondolkodóink
(jobb- és baloldaliak, vallásosak és vallástalanok
hívők és hitetlenek, háborúpártiak és háborúellenesek… etc.)
már mindent leírtak, úgyhogy foglalkozzunk végre a lényeggel!
Ki az ember?!
Mi ez a föld itt?!
Mi van ezeken túl: velünk vagy nélkülünk?!
Pár milliárd év az egész
Előtte semmi, utána semmi?
Előtte minden, utána minden?
Mi ez a szorongás, hogy választani kell?
Az evolúció agresszív/kegyelmes apoteózisa?
A keletkezés embertelen kínja és a befejezés állati gyötrelme között
(vagy fordítva)
valami lelki-szellemi-biológiai (életnek mondott) létspirál?
A nagy semmiben egy öntelt buborék?
A nagy mindenben egy végzetesen sérülékeny buborék?
Mi ez itt? Szent hedonizmus? Pogány kivagyiság?
Hova jutottunk? Újra az elejére?
Újra egy „ősrobbanás”?
Pusztuljon az egész! Végleg!
Legfeljebb egysejtű véglények lubickolnak majd a radioaktív sugárzásban
Lesz, ami lesz
Vagy nem lesz semmi
Úgy is jó / mindenhogyan jó
Végre vége
Hitetleneknek így / hívőknek úgy
Ki volt az ember? / Ki lesz az ember?
Lesz vagy nem lesz / így vagy úgy (szakrális lelet)
Mindegy
Megtörtént az attrakció (Istennel vagy nélküle)
Valahogy mindenkit megérintett már a fájdalom
Nem lesz váratlan, inkább meglepetés
Soha senki sem akar meghalni, holott tudja, nincs kibúvó
A vég mindig durva (az erőszakosabbja felháborít)
Van léleksimogató és tudatszakító befejezés
Van szubjektív és kollektív („objektív”) halál
Az ember tárgyakat vásárol, szerelmet vall, fölássa a kertet
Aztán mindent hátrahagy
Gigantikus temető a fortyogó föld
Sunyi haszonlesők és jóságos önzetlenek azonos gödörben
(a többi mind alatta, meg rá)
Végül kozmikus csend, misztikus zörejek
Mintha nem történt volna semmi
Az univerzum tágul vagy zsugorodik (ugyanaz)
Semmi ’valami’ / másoknak ’mégis’
…
Na, most majd eldől: kell-e még reménykedni?!
A kép forrása: itt
Comments