AZ ELSŐ ÉJSZAKA (Gavallér János verse)

AZ ELSŐ ÉJSZAKA

Fölsőágy – lepedők mint kísértetek – csurgatják, csuporból, csuporba a vizet – ágyba vizelhet, aki nem süket – más dimenziókban üvölt a megkövült törzs, pityke-hang győz; a WC-n veri ki a fáradt gőzt! A hazát szolgálom. Hova kerültem, Istenem! Nincs miért, kit szeretnem, szeparált illem legitim. A jövőről álmodom, anyám, szépeket. Tettem mindig, mit tennem kellett, az út tükörsima – vak fényjelzős lövedékek – viszik az üzenetet, nem használ dogma, sem gyáva ima. Eszköz vagyok. Kezedben morzsa a kenyér, már-már gyűrött, edzett lelkemben, a kívánalmakra sót hint a maradandó borzongásba bújt gondolat. A jövőről álmodom, anyám, szépeket. A hazám várja tőlem a tetteket! S elszállt minden kilőtt golyó a senkikre. Parancsra igaz a fájdalom, s hosszú a bosszú; folyók végtelen forrása hangtalan repedés… 2023.05.10.