VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Bal-siker avagy a baloldaliság humbugja – 2. Moralizálók

Szőke László írása a 2002-es országgyűlési választás elé készült, aztán 2005-2006 telén kiegészítette. Elgondolkodott a magyar politikai kultúrán, a kultúrát gyakorló emberen, a hatalmi hierarchián és fontolóra vette a választást követő hatalmi politikát. A szerző 2010-ben elhunyt. Írása azonban ma még időszerűbb, mint amikor létrejött. Pár lábjegyzetet azért most hozzáfűztünk, az eltelt másfél évtized miatt. Írását akkoriban még a bátrabb kiadók sem vállalták fel kiadásra, mindenféle stiláris okokra hivatkozva megtagadták a kinyomtatását. (Néhány keresetlen kifejezésénél valóban elengedi magát a szerző; de mindig összhangban a baloldali polititikai közönségesség kiváltotta hangulattal.) A könyvecske 2010-től olvasható volt a 2012-ben megszűnt nemenyi.net honlapon. Ajánljuk most a mai magyar társadalmi élet iránt érdeklődő minden kedves olvasónknak – fejezetenként, folytatásokban. (– a Szerk.)




Szőke László



Bal-siker

avagy

a baloldaliság humbugja

(sőt, mi több: modern vallásalapítás)


Budapest, 2002–2006



2.

Moralizálók



A baloldali gondolat megjelenésének természetesen voltak előhírnökei. Jóval azt megelőzően, hogy megformáltan, rendszerezetten és a hatalom megragadásának céljából alkalmazhatóan megjelent, számos világmegváltó ötletet pendítettek meg okos és jószándékú bölcselők. A világ rossz volt. Majdnem olyan rossz, mint ma. Tommaso Campanella,6 Thomas Morus,7 Jonathan Swift8 és még oly sokan mások az emberiség megjavításának céljából ötletek garmadával hozakodtak elő. Az általuk elképzelt társadalmakban már kifüggeszthették volna a transzparenst: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség. Ma már persze tudjuk, hogy a háromból soha, sehol, semmit nem valósítottak meg. Ők, szegények, hogy láthatták volna ezt előre? Igazából náluk ez még csak felvetés. Az igazi felhomályosítók utánuk következtek. A barokk kor utópia-szerzői még nagyrészt a nevelés reformjára, az eljövendő nemzedékek befolyásolására összpontosítottak. Figyelemreméltó azonban, hogy megjelenik valamennyiüknél egy vészjósló központi elem. Az állam. A központi hatalomtól vár mindegyikük egy olyan szabályozást, ami vaskézzel tereli a világot egy idillikus állapot felé.

A reneszánsz szabadosság sokkját követően, feltűnik a színen az erkölcscsőszök egy új nemzedéke is. Ezek nem az egyházat képviselik, ezek világiak. A nyárspolgárt minden korban felháborította, ha valakik nála szabadabb életet merészeltek élni. Mi sem jellemzőbb, mint Giacomo Casanova esete. Már életében legendává vált, és azóta is valamiféle polgár-borzongató bujaság jelképének tekintik. Valójában szegény afféle kóbor szakértőként járta a világot. Hazájától zűrös, valószínűleg anyagi természetű ügyei miatt volt célszerű távolmaradnia még a rá vonatkozó amnesztiát követően is évtizedekig. Szerencsejáték, korai lottó-szerűség szervezőjeként utazta be Európát Madridtól Budán át Szentpétervárig. Szakértelme abban merült ki, hogy a felkeresett fejedelmi udvarokban senkinek fingja sem volt a valószínűség-számítás alapjairól, így aztán Giacomo valamiféle mágikus high-tech letéteményeseként adhatta el magát. Eközben teljesen normális aktivitású nemi életet élt, ami azóta is izgatja mindazok fantáziáját, akik kimaradtak az ilyesmiből.

Az új erkölcs prédikátorai légüres térben lebegnek. Ők nem hivatkoznak már az Ó- és Újtestamentumra. Mózes még utalt holmi csipkebokorra meg ingyenes propagandaanyagként kapott kőtáblákra. Az új erkölcs viszont Münchhausen báróként önmagát húzza ki saját hajánál fogva a romlottság posványából és himbálódzik az éterben. (Kicsit olyan a dolog, mintha a szigorú tekintetű körzeti megbízott benézne a repülőgép ablakán az óceán fölött.) Nem az Atyaúristenre hivatkoznak, hanem a Társadalomra. Sajnos, ez a megálmodott társadalom nem szuverén egyének közössége immár. Az egyén válik a társadalom cserélhető és javítandó alkatrészévé.

Azt tapasztalhatjuk, hogy a XVII-XVIII. század során folyamatosan gyarapszik a világmegváltók száma. Emberi dolog ez is. Ha gyereket kérdezünk, mi lesz, ha nagy lesz, értelmes válaszokat kapunk. Tűzoltó, oroszlánszelídítő, űrhajós. Tartok tőle, hogy a felnőttek jelentős része mélyhipnózisban azt válaszolná: próféta, vallásalapító. Esetleg diktátor.

Az előbbivel erősen összefügg egy másik alapvető emberi szenvedély. Imádunk megtiltani valamit embertársainknak. Tulajdonképpen egyre megy, kocsmai dohányzásról, birkabőr viseléséről, vagy a TV-ben a hősnő kicsüngő félcsöcsének megtekintéséről van-e szó. Ha sikerül valamit megtiltani, az a hatalomgyakorlás illúzióját kelti. A kezdeményező, az aktivista, a végrehajtó aktakukac úgy érzi, tett valamit az általa elképzelt és elfogadott REND megvalósulásának érdekében. Feltehetően e jellemhibának köszönhetően is mutat ilyen rendkívüli vitalitást a bürokrácia, a hivatalnokállam. Ez az alantas emberi hajlam persze – sajnos – pártsemleges, de segítette a balgondolat virágának szárbaszökkenését.


Előző rész: itt.



(folytatjuk)

6 Campanella, Tommaso (1568-1639), itáliai filozófus, fő műve a Napállam, melyben egy elképzelt, tökéletes, az egyenlőségen alapuló társadalmat álmodott meg. 7 More, Thomas (1478-1535), VIII. Henrik angol király kancellárja. Főnöke kivégeztette. Fő műve az Utópia, melyben egy köztársaságot írt le, ahol egyenlőség és társadalmi béke uralkodik. 8 Swift, Jonathan (1667-1745), angol filozófus. Fő műve a Gulliver utazásai, melyben élesen kritizálta kora társadalmi viszonyait, valamint bemutatott egy ideális állammodellt.