Berlin Washington vazallusa (3) – Vajda Miklós ismertetője

Amit a hazai sajtó sem mond el nekünk

A harmadik forrás

Veteran’s Today: 2009. november 7.

Németország szuverenitása az Egyesült Államok és szövetségesei által korlátozott bennfentes könyvelési tétel.

A nyugatnémet katonai hírszerzés egykori vezetője kiadott egy könyvet, amely egy 1949-es amerikai-német szerződés titkos részleteit tárja fel, amely szerint Amerika és szövetségesei szándékosan elnyomják a nemzet szuverenitását.

Húsz évvel az után, hogy a berlini fal leomlott, és a fájdalmasabb sebek begyógyultak, úgy tűnik, hogy a németek számára nincs több kényelmetlen igazság.

Néhányuknak azonban még mindig sikerül meglepetésekkel szolgálniuk – és a legnagyobb meglepetés ezekben a napokban Gerd-Helmut Komossa, a nyugat-németországi hírszerző szolgálat korábbi vezetőjének A német kártya című könyve, amelyben azt állítja, hogy Németországot eddig az Egyesült Államok és szövetségesei irányították, és még célpontnak is tekintették.

„Egy NATO-találkozón rájöttem, hogy egy lehetséges terv az volt, hogy a szövetség a nukleáris bombával a legnagyobb németországi hatást érje el.” – mondta Gerd-Helmut Komossa a „The German Card ”című könyvében.

1949-ben Németország és az Egyesült Államok között aláírtak egy 90 évre szóló titkos paktumot.

Komossa szerint a titkos megállapodás azt jelenti, hogy a németországi valamennyi politikai pártot egy különleges, Washingtonban működő testület felügyeli, és az ország hadserege részt vesz minden NATO-misszióban az elsődleges igények szerint, és hogy minden német aranykészletet New Yorkban tárolnak.

„Néhány évvel ezelőtt Putyin miniszterelnöknek volt egy Németországhoz intézett javaslata, hogy ossza meg Oroszországgal az európai földgáz-kereskedelmet. A német vezetés pontosan ugyanúgy válaszolt, mint a német vezetés 1952-ben – hallgatott. De mi az oka annak, hogy Németország nem vesz részt ilyen jövedelmező üzletben? Természetesen valakinek azt kellett tanácsolnia, hogy a németek ne fogadják el az ajánlatot.” – mondja Aleksandr Fomenko, moszkvai politikai elemző.

„Személyes véleményem szerint nyilvánvaló volt, hogy a Német Demokratikus Köztársaság nem szuverén ország, és hogy valóban a Szovjetunió uralma alatt állt” – mondja Wolfgang Dvorack-Stocker, a „The German Card” kiadója. „És, ha kiderül, hogy a Német Szövetségi Köztársaság sem szuverén ország, úgy gondolom, ez kicsit megváltoztathatja a történelmi vitát.”

Az első olvasók által készített vélemények heves vitákat váltottak ki a német televízióban. A szerzőt azért kritizálták, mert kétségbe vonta a nyugat által az országban bevezetett demokratikus elveket. Ennek eredményeképpen Komossa megtagadta, hogy interjúkat adjon, és még bocsánatot is kért a könyv néhány kellemetlen fejezetéért.

Nem mindennapos dolog, hogy a hírszerző főnök titkokat közöl egy politikai rendszerről, és ezért a könyv bestsellerré válhat, majd utána bocsánatot kér a leírt információk miatt.

Németországban azonban a könyv terjesztése bizonyos nehézségekkel jár. Az ország legnagyobb könyvesboltja – Dussmann, amely „kulturális alapítvány” – egyáltalán nem volt hajlandó árulni a könyvet.

A könyvet nemrégiben lefordították oroszra. A kiadó úgy véli, hogy a legmelegebb viták még ezután következnek.

A negyedik forrás, Egon Bahr levele

A levelet a Német Felderítő Szolgálat Kontroll Osztálya. II/OP adta ki, és a Junge Freiheit-ben jelent meg 2011. okt.14.-én.

A legszigorúbb titoktartásra. 
Közlik a miniszterekkel, hogy a szövetségesek és az ideiglenes Nyugatnémet kormány között
1949.05.21.-én kötött szerződés 4.sz. másolata végérvényesen eltűnt. (Valószínűleg ellopták, és ennek alapján kerülhetett nyilvánosságra az ügy. VM) 
A titkos államszerződés többek között elfogadja, hogy a szövetséges hatalmak a médiák feletti uralmat és ellenőrzést a német újság- és hírszolgáltatás felett 2099-ig gyakorolják.
A szövetséges hatalmak utasítására az ún. „Kanzlerakte“-t minden szövetségi kancellárnak hivatali esküje letétele előtt alá kell írnia.
A Német Szövetségi Köztársaság aranytartalékát a szövetséges hatalmak őrizetére bízzák és letétbe helyezik. 
Amennyiben a titkos szerződés 4. sz. másolata illetéktelen kezekbe jutna, nyomatékosan ajánlom eredeti voltának a letagadását.
Tisztelettel:
Dr. Rickermann
(államminiszter)

Egon Bahr állítását, hogy a háborúban szövetséges hatalmak diktátumait a kancellároknak kellett volna aláírnia, „A BRD egy életre szóló hazugság“ kifejezést hosszú ideig összeesküvés elméletnek tartották. Egon Bahr, Willy Brandt egyik legfontosabb és legbefolyásosabb tanácsadója, volt, aki megerősítette ennek az iratnak a létezését. Egy „alárendeltségi levél“ létezéséről, Willy Brandt is beszélt, aki az „irat“ aláírását felháborodottan utasította vissza: „mert ő, mint kancellár a hivatali esküjének tartozik felelősséggel".

A Komossa-könyvvel kapcsolatban (2. old. 5. bekezdés) Egon Bahr a Zeit c. napilapban arról tájékoztatott, hogy a frissen megválasztott Willy Brandt német kancellár elé három, a nyugati hatalmak bonni követeinek címzett levelet tettek aláírásra. Ezek aláírásával kellett kötelezettséget vállalnia azoknak a feltételeknek a betartásához, amelyeket a hadügyminiszterek 1949. május 12.-én mellékletként csatoltak az Alkotmány elfogadásához.

Ebben a dokumentumban a német alkotmánynak azokat a szakaszait, melyeket a győztes hatalmak uralmuk korlátozásaként értelmeztek, felfüggesztették mint a győztesek jogainak Németország egésze és Berlin feletti akadályozását.

Willy Brandt fel volt háborodva. Egyrészt azon, hogy mint a korábbi berlini polgármesterről azt állították, hogy nem tudta, mit jelentett a három győztes hatalomnak a jogainak a fenntartása Nyugat-Berlin vonatkozásában.

Másodszor azért, mert a demokratikusan választott jogára hivatkozva a saját mandátumát úgy értette, hogy az a városparancsnokság utasításai felett áll.

Harmadszor, hogy ő szövetségi kancellárként először is hivatalos esküjének betartásáért tartozik felelősséggel a nép felé. A katonák utaltak arra, hogy ezt a levelet Adenauer a három szövetséges hadügyminiszterrel már az alkotmány engedélyezése előtt aláírta, amit Erhard és Kissinger is megismételt. Ezért ezt Willy Brandt is aláírhatja.

Egon Bahr miután 1967-ben átvette a Külügyminisztérium tervezési munkatársainak irányítását, és megkérdezte, hogy milyen dokumentumok léteznek a német egység szabályozására, azt a választ kapta, hogy ilyenek nincsenek, mert ez nem a német kormány hatásköre.

Ezen kívül Willy Brandt tudta, hogy a berlini fal építése csak a négy megszálló hatalom hallgatólagos egyetértésével volt elképzelhető.

Egyetlen német kormány sem tett egy lépést sem a német egyesítés érdekében, sem a négy megszálló hatalom. Mindannyian beérték annak hangoztatásával, hogy az újraegyesítés marad a céljuk. A háború utáni történelemnek az a pillanat volt a sarokköve, amikor a négy nagyhatalom a német kormányokkal egyeztetve a szerződést aláírta. A 4+2 modellből 17 évvel később a 2 + 4 modell lett. A négyek nem is tudtak mást tenni, mint 1991.3.15.-én a demokratikus Németországnak (DDR) a szuverenitását – ami a Reich 1945. 5.8.-àn történt kapitulációjával elveszett – visszaadni.

A nemzetközi jogi aktus óta, az 1990.10.3.-i egyesülés államjogi értelmében már csak rövid idő van hátra a német szétszakítás évtizedeiből: Az Egyesült Nemzetek Chartájában azonban még mindig érvényes az „ellenséges államokra” vonatkozó jog, mely szerint a győztesek egy bizonyos eset (bekövetkezésekor) a Németország felett gyakorolt jogaikat aktivizálni tudják.

Egon Bahr DDR államminiszternek egy előzetesen egyeztetett, levelet kellett írnia, hogy a győztesek jogai a két ország egyesítésével nincsenek eltörölve, hanem jogfolytonosak.

Annak, hogy a valóságot elhallgatták, egyetlen oka van. A régi Budesrepublik életre szóló hazugsága volt, amikor 1955-ben a NATO-hoz való csatlakozással azt állítottuk, hogy függetlenek lettünk. De soha nem volt a legmagasabb célunk a nemzet egyesítése. A Bundesregierungnak és a három nyugati Hatalomnak 1955-ben ugyanaz volt az érdeke: hogy ne beszéljünk a német önmeghatározás továbbra is érvényben lévő korlátok közé szorításáról.

A fentiekben közölt tények bizonyítására rendelkezésemre áll Gerd Helmut Komossa Die Deutsche Karte című könyvének német nyelvű kiadása.

Udo Ulfkotte német újságíró Megvásárolt újságírók című könyvében számolt be arról, hogy minden befolyásos újságíró Németországban lényegében a CIA ellenőrzése alatt működik. Ez az Egyesült Államokban is így van. Az EU-nak nincs saját hadserege, ezért önálló külpolitikája sincs. Európa egésze Washington vazallusaiból áll és ez lehetővé teszi a neokon vezetőcsoport számára, hogy egy mesterségesen kreált válság ürügyén egész Európa konfliktusba kerüljön Oroszországgal.

Bill Clinton elnöksége idején hat óriásvállalat ellenőrizte az Egyesült Államokban az elektronikus és nyomtatott sajtó 90%-át. 2015-ben az egész nyugati világon mindössze három óriáscég ellenőrzi a tömegtájékoztatást. A nyugati világ médiája úgy funkcionál, mintha Washington propaganda-minisztériuma lenne, egy orwelli Igazság-minisztérium.

Források:

Berlin Washington vazallusa (3) – Vajda Miklós ismertetője

A harmadik forrás

A negyedik forrás, Egon Bahr levele

Blogos rovatok

KIEMELT CIKKEK