BOGOZÓ és ’REPRODUKCIÓ’ (Deli Mihály Naplójából)

2023. okt. 2.

BOGOZÓ
(egy történet, önmagától)

No, nézd csak, hogy változik az idő, máris ősz van

A természet öregszik, akárcsak mi

Majd megújul, mint mi

Morzsolódik, kirúgja magát, nálunk szenvtelenebb

Mi ugyanúgy, mégis több fájdalommal

El kell mélyülnünk, mindig el kell mélyülnünk

különben kimosott gyökereinkkel úszkálunk szenvelegve

Már minden történet megtörtént

Kissé átszínezve, de újra ugyanazok jönnek

Valami rendkívüli, különös mesére vágynak az emberek

(unják az egészet, vagy mi?!)

Rakni a kályhát, hevíteni a parazsat, lángoljon, ontsa a meleget

aztán hagyni, langyosodjon, simogasson

és újra etetni, fűteni, lobogjon

Tavaszig…

Mi minden történik addig!

És azután…!

Szakrális, szürke izzások, hamvadások

Hétköznapi ünnepek, ünnepi hétköznapok

Friss babák, vén halottak, váratlan villámcsapások

A konyhában félretoljuk a tányért, összesöpörjük a morzsát

Kis bor, várakozó csend, huncut tekintet

és a mese…

„…senki sem érti miért, de el kellett indulni

Először gyalog, aztán busszal, vonattal és újra gyalog

Nem kíváncsiságból, nem volt létfeltétel, célja sem volt

Hanem valami titokzatosság a gyomorban, a szívben

a kósza agyvelőben, az izmokban, a szemben

Elmúlt húsz és közeledett a negyvenhez

(ez elég nagy lélegzetet jelentett)

Kés, iratok, pénz, emlékek (s egy félig kilógó szerelem) a batyujában

Férfi volt, izmos, mosolygós, haja rövid (a neve nem is érdekes)

Mindent jól megfigyelt

Magában ugyanúgy

Zarándokokkal tartott egy ideig, aztán csak integetett utánuk

Az első fontosabb állomás, ahol hosszabb időt töltött, egy építkezés volt

Vályogházra tetőt kellett húzni

Hetekig dolgozott a sokgyerekes családdal

Velük aludt, étkezett, pénzt nem kért, valamelyik kölyök mégis ellopta a bicskáját

Nem szólt, nem bánta, szép lett a ház, életes

Mennyi minden fog itt történni, gondolta

Belekarcolt egy keresztet a falba

(a bicska tokját a gyerek párnája alá dugta)

A második fontosabb állomáson fél évet töltött

Itt tanulókat kellett szállítani otthonról az iskolába és vissza

A nyári szünetig vállalta, megfizették, ellátást is kapott

S néhol segített a tanulásban is

Amikor elváltak, a növendékek megsiratták

Sokat énekeltek együtt, a szülők is megszerették

A harmadik fontosabb állomás egy rabkórház volt

Beteg fegyencekre felügyelt, segédkezett az orvosoknak

Szökni akartak vele, de nem engedett

Lassan gyógyultak, betegen is rabok maradtak

Némelyiket az ágyhoz bilincselték

Hiába próbáltak volna meghalni

(a halálraítéltek új életet kezdeni)

A negyedik fontosabb állomáson majd egy évet töltött

Magda asszony veteményeskertjében dolgozott

Fóliáztak, piacoztak, idomították egymást a természettel

Az asszony beleszeretett, szívesen ráhagyta volna a földet

Nagy volt a korkülönbség, inkább a terményekhez vonzódott

A föld meghálálta odaadását

Már eltelt két év

Jókora utat megtett (lélekben is)

Az országot nem hagyta el

Ősz lett újra

Visszatért eredeti emlékei helyszínére

Erősebb lett, öregebb, mosolya mélyült

Döntenie kellett, csokorba szedni széthajló gondolatait

élményeit, mindenféle kényszereket, imbolygó vágyakat

Dönteni a régi szerelemről, élezni képességeit

Mindjárt negyven (a legjobb kor)

A lehetőségek abroncsában és a szabadság sziklaszélén

összehúzódzkodott

(akár egy újszülött, kilépés előtt / vagy az úszó a falnál, forduláskor)

Nem látott bele senki

csak az erejét, rejtélyes mosolyát, kanyargós meséjét

mint egy átlagos, mindig-volt életet

ami néha érdekes, rendszerint semmitmondó

(bár szent, mint a létezés megannyi pillanata)

Közel hajolva vagy távolabbról:

árva tükör (játékszer)

Vigyázni kell, törékeny

egy magába forduló Történet

Mögötte a közönyös/várakozó végtelen

Semmi több / de ennyi minden”

’REPRODUKCIÓ’

Tudvalevő, ha egy közösség nem képes reprodukálni önmagát, eltűnik, vagy (végzetesen átalakítva) magába olvasztja egy életképesebb közösség. E természetes törvényszerűség előtt meghajolva, érdemes elméláznunk azon, mit is reprodukálunk? Kiindulva a szó jelentéséből: felidéz, utánoz, újraalkot, megismétel, sokszorosít, másol, szaporít, fenntart, „visszacsinál” – ilyen színes válaszokat kapunk. Egy közösségnek egyfelől közvetlen elődeinek útját kell folytatnia, igazodva alapvető meghatározottságaikhoz, némileg módosítva, gazdagítva, újraértelmezve, lényegüket tekintve mégis konzerválva azokat; másfelől, közvetlen felmenői elődjeinek hosszú láncolatán át, szembesülnie kell mélyebb (kulturális, genetikai, antropológiai, stb.) összefüggésekkel. – A történelem gazdag meséit valamennyien ismerjük. De túl mindenen, legvégül belebotlunk, azaz megérkezünk a mindannyiunkra vonatkozó, döntő/kiinduló kérdéshez: kik vagyunk, miért vagyunk, mire vagyunk? A problémák tehát e racionálisan megválaszolhatatlan kihívások és lehetőségek szorongatottságtól, a „morzsalékosan” aktuális (ideológiai-politikai-pszichológiai-gazdasági stb.) ügyekig kígyóznak. A láncolat szétszakíthatatlan, s mivel a kiindulás ködbe vész, csupán az életünkbe vágó hatásaival foglalkozunk, ugyanis a vége szintén az ismeretlenbe hajlik. Netán a kiindulás és a megérkezés összetartozik, mi több: azonos?! A teremtettség az evolúció bölcsőjébe ágyazva, avagy az evolúció a teremtettség ölébe visszahelyezve, végzetszerű keretbe foglalja (megpecsételi?!) az emberi/földi lét lehetőségeit-sorsát. Miközben hétköznapi, materiális életünket bonyolítjuk, észre sem vesszük a nagyobb távlatokat; hatókörünkön kívülre helyezzük, kezelhetetlennek tartjuk. Holott éppen közösségünk organikus, dinamikus, perspektivikus reprodukciójával erősítjük a láncolat általunk biztosított láncszemét. Azonban ha kiesünk e körből, az út nélkülünk folytatódik. Ez nosztalgikus fájdalommal és ’transzcendens megnyugvással’ egyaránt eltölthet bárkit. (Illetve cinikus közönnyel is; életképesebb közösségek természetes diadalával is.) A kérdés tehát egyszerre érzelmes (költői), biológiai (életszerű), filozófiai (szellemi) és tudatos (no, ösztönös)… – Ezt szem előtt tartva ajánlott forgolódnunk napjainkban. – Kik vagyunk? Miért vagyunk? Mire vagyunk? Jaj annak, aki nem teszi föl ezeket a kérdéseket! Nem jut messze az sem, (csak hitébe menekülhet), aki meg akarja válaszolni ezeket a kérdéseket! De veszít az is, aki lekicsinylően legyint ezekre a kérdésekre! – Mi hát a megoldás…? (*)

(*) A megfejtéseket várjuk a kiadóba