Mindennapi szemezgetésünk (18:05)
Egyébként annak sincs nyoma, hogy egyetlenegy, a botrányban érintett bírót végül elmarasztaltak volna. Egyedül a Szegedi Törvényszék akkori elnökét, Tárkány-Szűcs Babettet érte komoly retorzió, gyakorlatilag kirúgták az elnöki székből, ma már csak tanácsvezető bíró a törvényszéken, holott a birtokunkba került iratokból kiderül: ő volt az egyetlen, aki első cikkünk megjelenése után azonnal lépett, fegyelmi eljárást indítva, és Nóvé Ágnes szolgálati bíróság elé állítását is ő kezdeményezte. Az Országos Bírói Tanács határozatában és a szolgálati bíróság végzésében olyan elképesztő ellentmondásokra bukkantunk, amire nincs ésszerű magyarázat. Öveket bekapcsolni, rázós történet következik!
A Pesti TV Pesti Riporter c. műsorában nyilatkozott dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője a botrányos szegedi Szeviép-ügy fejleményeiről és az ennek kapcsán tapasztalt visszás bírósági döntésről, bírói függetlenség-pártatlanság és a tényfeltáró újságírás fontosságáról.
Láttam ma, mi van a kórházban. A kórházi dolgozók mintha nem félnének, nyakra lehúzott maszkkal, kesztyű nélkül járkálnak a fertőzött osztályokról ki-be. Kesztyű nélkül nyúlnak kilincshez, nyomják a liftgombot. Mindezt két covid osztály előtt. A takarítónő maszk nélkül takarít. Mintha nem is lenne vírus, vagy mintha ők nem kaphatnák el. Mit tudnak ők, amit mi nem? Mit tudnak, ami miatt ők nem védekeznek. Csak a lélegeztetőgép mellett lévők vannak beöltözve. Nem kitaláció, nem rémhírkeltés, ma ezt a saját szememmel láttam.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdán úgy döntött, hogy nem fog változtatni a politikai véleménynyilvánítási szabályain, így eldőlt, hogy a tokiói olimpián tilos lesz majd a térdeléssel és ökölfelemeléssel felhívni a figyelmet a rasszizmusra.
Két vezető vérfertőzés-párti aktivistát is megszólaltatott cikkében a New York Post, amiért éles kritikák érték a lapot. A cikkben a lobbisták amellett érvelnek, hogy a szülők összeházasodhassanak a gyermekeikkel, ha azok "beleegyeznek".
Nyilvánosság elé lépett a covid terjedésével és az oltásokról alkotott szakmai véleményével és megfigyeléseivel Dr. Oana Mihaela Secară főorvos, aki a covid osztályon hónapok óta kezeli a bekerült betegeket, tanulmányozta a betegség lefolyását és elege van az orvostudományt lenullázó propagandisztikus hazugságokból.
Miközben a liberális gyermekvédelmi szervezetek hangzatos mondatokat pufogtatnak, észre sem vesszük, hogy még az egyházi intézményekbe is beviszik ideológiájukat – hívta fel a figyelmet Ékes Ilona. Az egykori országgyűlési képviselő, az Európai Regionális Szervezet elnöke lapunknak elmondta, sokkal több olyan szervezetre lenne szükség hazánkban, amely vállalja, hogy keresztény polgári értékrendben áll ki az emberi jogok mellett.
Comments