VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Czigány Edit: Madártusrajz




Az „aranyat érő” májusi esők elmaradását (ötven napig nem esett) most a júniusi viharok pótolják.

Kora délután. Piszkosszürke felhőtakaró. Morog az ég. Tekéznek az angyalok. Játékos, kis villámok fickándoznak. A kert mohón szomjazza a várható, bőséges italmennyiséget. A madarak máskor, ilyenkor hallgatnak, érzik az elektromos kisülések háborús feszültségét.

Most hangos vita tölti be a levegőt. Feketerigó-pár csirreg az ecetfa – éppen virágzó, kicsit geil illatú – buja lombja között. Dühösen csattogva, szárny-rezegtetve repkednek ágról-ágra.

Ez nem a kellemes hajnali trillázás.

Veszélyt jelez.

A rigók – fészkeiket féltve –, megtévesztő, hadi játszmába kezdenek. Próbálják elcsalni a fészek közeléből az ellenséget. Zuhanóbombázó rárepüléssel, körbelövéssel, folyamatos, hangos stresszeléssel harcolnak.

Egy szarkát üldöznek.

A szarka az utóbbi tíz évben lett városlakó. Kecses, elegáns, gyönyörű madár. Hússzor akkora, mint a rigó.

Fekete feje, háta, szárnya, hosszú legyezőfarka van. A mellénye és a kiterjesztett szárnyában egy sáv félkörben hófehér. A fekete tollazaton opálos, tengerzöld fény irizál.

Estélyre induló, régimódi, frakkos gavallér.

A rigópár – szénfekete hím és piszkosszürke tojó, mindkettő narancssárga csőrrel –, a verébnél nagyobb tuspaca.

Csivitolva kergetik a gavallért.

Felerősödik a mennydörgés, a játékos villámok komoly dühre váltanak.

Az esőfelhők szürke paravánja előtt, két kis fekete szutyok üldöz egy fekete-fehér op-art tollfelhőt.

A szarka – bár tudatában van erőfölényének – végül is meghátrál.

Egyre messzebb, egyre távolabbi fákon, tetőkön landol.

A két tuspaca győz.

Lassan minden elnémul, és a csend ölén megérkezik a vízözön.