Czigány Edit: Megrendítő pillanatok

Azt még csak pókerarccal, belső érzelmi viharok nélkül elviselem, amikor az interneten – nem céltalanul – forgatnak jelenetet arról, amelyben elveszett állatokat megtalálnak az erre célra szakosodott állatmentők, és visszaszolgáltatják a megkeresett gazdinak.

Az, hogy kutya, macska örömében körbeugrálja, összenyalogatja, összeölelgeti, ölébe simul a gazdinak – szinte törvényszerű, elvárható, rendjén való.

Amikor a filmen már oroszlán, tigris is nyakába ugrik, és lerohanja örömében a már megtalált gondozóját, az már egy kicsit torokszorítóbb.

Az ember felvonja a szemöldökét.

De, amikor egy kis, elveszett papagáj vagy pinty bújik örömében a gazdi hajába, vagy kutya – „könnyes szemmel” – simul az istállóban álló kistehén barátjához, akkor elszakad a cérna.

Mindenki sír.

Az egész stáb, a fotós, a gazdik, az állatok, a nézők.

Ezt nem lehet megúszni érzelemmentes kívülállóként.

A tudatos, érző lények legmélyebb lényege, egysége, összetartozása nyilvánul meg ezekben a pillanatokban.

Az, hogy a Teremtő „létdarabkái” vagyunk, és egyetlen alomhoz tartozunk mindnyájan, az állatokkal együtt – ilyenkor válik kétségtelenné.

Akit hidegen hagy mindez, az nem a Föld nevű bolygóra született, és nem ide való.