Czigány Edit: A megtévesztés művészete

A műalkotások nemcsak vallomások a művész életéről, gondolatairól, hanem megtévesztések, öncsalások is.

Hauser Arnold, a 20. század nagyhatású kultúra történésze legalább is így vélte.

A növények és az állatok kétféle módon tévesztik meg a környezetüket. Félelmükben vagy zsákmányszerzés céljából észrevehetetlenné válnak; másik módja, amikor csábítani, kitűnni akarnak. Még alkotni is tudnak. A gömbhal például csodálatos alakzatokat, „szobrokat” épít a tenger fenekére, hogy életének egy szakaszában párt vonzzon magához.

Melissa Katsoulis irodalmi átveréseket gyűjtött össze „Telling Tales: History of Literary Hoaxes” [Mesélő mesék: Az irodalmi átverések története] című könyvében. Első irodalmi hamisítónak nevezi Dionüszosz sztoikus filozófust, aki a IV. században Szophoklész neve alatt írta Parthenopaueus című drámáját, amelyet volt mestere, Héráklidész megszégyenítésére használt fel.

Mások azt is irodalmi átverésként értékelik, amit az ókori görög bölcs, Onomakrítosz csinált a VI.-V. század fordulóján, hogy az orfikus vallás tanait hexameterekbe foglalta, és a mitológiai alak, Orpheus költeményeiként adta ki.

A hamisítások három fajtáját különböztetjük meg: 1. valódi hamisítás, 2. rosszindulatú átverés, és 3. játékos megtévesztés.

Valódi például az, ami a XVIII. századi James Macphersont nevéhez fűződik, aki kitalálta az ősköltő „Osszián” figuráját, és saját balladáit ezen a néven jelentette meg skót hazája dicsőségét népszerűsítve.

Rosszindulatú átverésnek számítanak James McAuley és Harold Stewart ausztrál költőknek az 1940-es években az avantgárd irányzat lejáratására publikált versei.

Játékos megtévesztést pedig a fiktív japán szerző, Araki Jasusada versei képviselnek. Ezeket valószínűleg Kent Johnson amerikai szerző írta a 90-es években. Ugyanilyennek nevezhető Eszterházy Péter: Csokonai Lilije, vagy Parti Nagy Lajos: Sárbogárdi Jolánja.

A megtévesztésnek régi hagyománya van nemcsak az irodalomban, a festők is a valósághoz megtévesztésig hasonló alkotásokat hoztak létre.

A korszak elmúltával pedig a valóság torzítása tévesztette meg a közönséget. Henri de Toulouse-Lautrec, vagy Pablo Picasso „csúnya portréi” ennek a mintái.

Hory Elemér külföldön alkotó, magyar szélhámos festő, a második világháború után neves művészek – Modigliani, Picasso – képeit hamisítva lett dúsgazdag.