Czigány Edit: A pravoszláv tébolyda

A háború után rosszabb lett a helyzet, mint valaha. A kommunizmus kísértete tényleg bejárta Európát. Csak az ördög tudhatott ilyen eszmerendszert sugallni.

Velejéig romlott, emberellenes, életellenes, lélektelen, fundamentalista, ortodox förmedvény nevében félemlítette meg egy szűkebb, terrorista csoport az egész társadalmat.

Már a születésükkor is hazudtak Oroszországban. Bolsevikoknak, többségnek nevezték a mensevik – kisebbségi – pártjukat. Ezt a jó szokást gátlástalanul gyakorolták az élet minden területén. A csillagot az égről is lehazudták, nem is nagyon leplezték, és nem is szégyellték.

Platon állította először – majd kétezer éve –, hogy „a demokrácia a csőcselék uralma”. Hát jól tudta. A műveletlen, képzetlen fajankók gyilkoltak, loptak, hazudtak.

Hazugság-tapaszként államosításnak – „szocializálásnak” – nevezték a szabad rablást, igazságszolgáltatásnak – „államvédelemnek” – a gyilkosságot.

Az „Orwell-i” gondolatrendőrség flottul működött, egy viccet nem lehetett büntetlenül elmondani.

Mindenki tudta, hogy mi az igazság, hogy a „király meztelen”.

Ha csak meztelen lett volna!!!

Aki megtévedt és elhitte, az vagy gyengeelméjű, vagy gyáva, romlott bűnöző volt.

---

Az orosz fogságból hazakerült apám. Nem lépett be a pártba, inni kezdett, és megbízhatatlannak mutatta magát. Ilyesmire nem volt kényes a hatalom, csak az értékre, az erkölcsre volt érzékeny.

Fél Európát bekebelezte ez az ördögi hatalom, ez a bolsevik pravoszláv tébolyda. Felszabadításnak nevezte a lerohanást – bekebelezést –, barátságnak az egy nyájba gyűjtött, vazallussá tett, szerencsétlen kis országokat.

A „Birodalom” minden országot megsarcolt, neki termeltek a gyárak, neki robotoltak a parasztok a „téeszben”. Nem volt áru, éheztek az emberek.

Anyám fél napokig sorba állt valamelyik bolt előtt, ahol jegyre valamit osztottak, majd letépett gombú kabátban, sírva került elő.

Mivel nagyon ötletes és tettrekész volt, eszméletlen dolgokat talált ki, hogy a család ne éhezzen. Olyan májkrémet állított elő, amelyben minden volt, csak máj nem: fűszerek, élesztő, s ki tudja, még mi.

Szerzett egy rokkát, a falusiaktól kapott nyers birkagyapjút, megfonta, lúgban kimosta szép fehérre, és meg is kötötte kardigánnak.

Evvel cserélt tojást, zsírt, lisztet, krumplit stb.

Disznót sem lehetett tartani, lesöpörték a padlásokat, kifosztották a vetőmag-tartalékokat is. (Nem volt min csodálkozni, az oroszok a saját népüket is halálra éheztették.)

A magyar paraszt egy kicsit életrevalóbb lévén, kockáztatott, feketén (azaz titokban) vágott disznót, csereberélt, rejtegetett.

Eközben keservesen telt az élet. A bátyám elvégezte a gimnáziumot, igaz, egy kis botránnyal. Mert a fiatalság nem tudja megadni magát, lázad, ha nyíltan nem lehet, akkor rejtett csatornákon.

Valamelyik osztálytárs pincéjében összejártak, és – mint a rossz gyerekek –, törték a fejüket, hogy milyen tiltott dolgot művelhetnének titokban. A biliárdot eszelték ki.

Egy darabig működött is a kis klub, de – ahogy az várható volt – az egyik tag besúgta, feljelentette őket az igazgatónak. Lett betiltás, dádá. Csakhogy nem nyugodtak bele, és az egyik este, arcukra kötött zsebkendő-álarccal elkapták és alaposan helyben hagyták az árulót, emiatt azonban ki is csapták az összes résztvevőt az ország minden gimnáziumából.

Magánúton végezte el a középiskolát, majd a szegedi egyetemre ment továbbtanulni. Nem volt egyszerű, de sikerült.

Én a nagyszülők kis városában kezdtem meg a gimnáziumot. Nagyanyámék addig könyörögtek anyáméknak, hogy költözzenek haza, mert nagynak találják a házat, és beköltöztetnek valakiket, és „burzsuj”-nak címkézve őket, a végén még el is veszik a fejük fölül.

Nagy nehezen át lehetett apám munkahelyét cserélni, így aztán tényleg odaköltöztünk a nagyszülőkhöz, hogy elejét vegyük egy újabb pravoszláv tébolyda-helyzet kialakulásának.