top of page

Czigány Edit: Magánlevél












(2005. októberi levelem néhai, 1956-os disszidens, Angliában élő bátyámhoz, Czigány Lóránthoz, Írok, tehát vagyok c. könyvének megjelenése alkalmából – ekkor éppen Amerikában, az óceán partján tartózkodott. 2008-ban halt meg. E levél közreadásával ’56-unkra, megbélyegzett sorsunkra – és elmenekült bátyámra emlékeztetnék...)


Lóri!

Életveszélyes író ember rokonságához, ismeretségi köréhez tartozni. Vigyázni kell a szavaidra.

Félre a tréfával. Elolvastam a Naplódat. Megindító, izgalmas, olvasmányos, hiteles, megrázó, letehetetlen.

Nem udvarolni akarok. Tudtam is, meg nem is, hogy embert próbáló-gyötrő vállalkozás a sorsod. Jónás is megpróbált lelépni a feladat elől. A „múljék el tőlem e keserű pohár” mondatot nem is említem, a népi bölcsességet viszont igen: „Aki dudás akar lenni, Pokolra kell annak menni!”

Akart a fene – gondolod. Szerény értelmezésem szerint, a pokol nem a duda-szolfézsórák keservét jelenti, nem is a napi 24 órás gyakorlást.

A fizikai fáradságot alvással, légzésgyakorlattal, jógával, sétával, játékkal, zenével, akármivel lehet orvosolni. Mint a számítógépet a pihentetés, újraindítás, vírusölés, vagy – végső soron – két büdös nagy pofon segítségével. Ezt nem egy munkahelyemen, személyesen tapasztaltam a rendszergazda részéről, aki végül belerúgott a „renitens, rohadék robotba”, így, alliterálva!, és – láss csodát – helyrejött a „Mocsok”. Mikor megkérdeztem, hogy mi volt a baj, azt felelte: „Nem tudja! Lelke van.”

Még ennek is. Vagyis nem könnyen orvosolható, fizikai problémáról van szó, hanem a lélek pokoljárásáról.

Arról, hogy biztos lehetek-e abban, amit tudok? Jól hallom-e a belső hangokat? Vagy lidércek vezetnek a mérgező lápokba? Van-e értelme az erőfeszítéseknek? Hasznos-e mindez valakinek? Mi a biztos ebben az állandóan lüktető, megragadhatatlan, elmálló, áttűnő, osztrigatestű valóságban? Ki vezet és hová?

Mit mondhatok? Talán érted, hogy értem. A Lét drámáját.

Szánalmas, hogy mégsem tudtunk egy hullámhosszon lenni. Jól fogalmazol: „Boldogtalan testvérek voltunk”.


Közbevetés

Olyan mértékben sérül a személy, hogy 50 év múlva tudom meg a naplójából, hogy – ha nem sérültem volna én is, csak én az itthon maradás miatt – akár meg is érthettük volna egymást.

Az itthon-maradottak is írhattak volna naplót.

Megírhatták volna, hogy a népművészethez való vonzódás, a tárgyak szakszerű, vagy -szerűtlen gyűjtése, az Erdélybe-járás nem divatőrület volt, aminek látszott, hanem menekülés a képzeletünk őrizte, talán még létező „Hazába”.

Hogy ne kelljen mindennap hányni a vállalhatatlan valóságtól, a „hétköznapi kommunizmustól”.

Ugyanaz a hit volt, mint a külső emigrációé – a „Haza a magasban…” létezésében.

A belső emigráció, az ellenzékiség, a hippizmus, a passzív rezisztencia, a népi kultúrába kapaszkodás oka ugyanaz, mint a külső emigrációé: „A SZŐRANYA”.

(Az elárvult majomgyerek egy szőrös, kitömött, anyautánzatba kapaszkodva –, és persze a gondozók által etetve – megmarad. Nélküle elpusztul, hiába az étel.)

Az emigráció kirohanhatott az óceán partjára énekelni, ordítani, megnyugodni, hányni, megkönnyebbülni.

A belső emigráció nem. A hányást is az ÁVO/ÁVH/BM stb. felügyelte.

Még a rekeszizmait, a reflexeit is „önfelügyelnie” kellett. Egy jót szenvedni sem lehetett. Bizonyíték a Naplód.

A már visszacsalogatott, körbeudvarolt, de persze gyanús, és kellően felügyelt, hazajáró értelmiségi is dugdosta a cédula-napló jegyzeteit.

Az Ördöggel nem lehet szerződést kötni, ugyanis egyetlen feltétele van, hogy ő nem tartja be.

Mindez nem a „magánszorgalmú kutyák”, a kollaboránsok védőbeszéde, hanem a vergődő szellemi raboké, akik a „népiesch- cifraszűrös”, nemzeti színűre tapétázott cellájukban, internacionalista börtönőrök felügyelete mellett kényszerültek „veget-élni”.

A külső emigráció tevékenysége valóban kockázatos. Hátba lehet őket támadni. A bezártnak nincs háta.

Mindnyájan a saját célkeresztünkben üldögélünk.


A levél folytatása

Mégis boldog vagyok. A boldogság nem azt jelenti, hogy nincs kudarc, szenvedés, fájdalom. Nem idült eufória, ahol a hurik vakargatják a talpad. Hanem – talán – az, hogy mindezt átéled, megéled. Érzed, hogy élsz. Helyénvalónak találod, tisztában vagy a helyzeteddel, tehetséged létével és korlátaival. Örömmel éled meg azt, ami vagy. Azt a keveset. Nem korholod a többet, amit még habzsolhatnál.

A boldogság titka az, hogy észreveszed, ami megadatott. A pohár félig tele van – avagy félig üres. Rajtad áll. Ez a szabad akarat.

Sok mindent felszakított a naplóolvasás. Kérdés, hogy valaha tudunk-e még szót váltani? Szükség van-e rá? Van-e értelme a cserepeket összeilleszteni? Vagy fanatikus, elszánt régészek tébolya mindez? (Majdnem hexameter!)

Tény, hogy tudatunk tartja össze a világot.

Gondolat nélkül nincs Univerzum.

„Isten ravasz, de nem rosszindulatú” (Einstein)

Hát ebben maradjunk!

Üdvözöl:

Edit

Bp. 2005. október.





109 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page