top of page

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1051.






1051.

Kulcsszavakká vált idegen szavakat azért jó lefordítni

magyarra, magyarán: megmagyarázni őket, kibillenteni

homályos jelentésű állapotukból, mert sok félreértést,

tévedést tartalmazhatnak, megcsontosodott alakjuk nem

engedi eleven használatukat, s szegényedünk e hiánytól.


Például alig jut eszünkbe, hogy az ideális eszményi, mert

olyan előkelő szónak látszik, annyira egyértelműnek, hogy

nem is gondolunk a jelentésére, emiatt aztán sokkal több

helyen használjuk elvontságát, mintegy átvitt értelemben,

amikor pedig sokkal egyértelműbben kellene szólalnunk.


Ideális esetben, hangzik feltételünkként a megfogalmazás,

de ez igen bizonytalan fogalom, határozatlanságot mutat,

hogy nem is tudjuk, mi az az eset, de ha lefordítanánk és

az eszményi esetben kifejezést használnánk, elhagynánk

máris, mert kiderült számunkra, hogy nem erről van szó.


Az eszményiség ugyanis sokkal több, minthogy jó eset,

még a megfelelő esetnél is kifejezőbb, összeszedettebb,

mert utal az eszmei alapra, amit nekünk kellett elérni a

gondolkodásunkkal, míg az ideálisnál csak valami távol

lebegőnek a jelen helyzetre vetítése történik, pontatlanul.


Mintha létezne, lengedezne valahol a jóság, megfelelőség,

és csak le kellene akasztania a szögről, érzékeltetve, hogy

mi nem adjuk alább, mint az egyetemes emberi színvonal,

ami ugyan nem tőlünk ered, de megfelel nekünk, s szemet

hunyni a szó ürességén, sikeresen elfogadtatjuk másokkal.


Az eszményinek viszont mi vagyunk a forrása, legalábbis

tudunk érvelni mellette, a személyessége igen vonzó, ha

mindenki érzi, hogy mi vagyunk benne, mögötte, feltétel-

kialakításban, a teljesítése megkövetelése hiteles tőlünk,

nem kifogás akar lenni kudarc előre megmagyarázására.


A kérdés tehát azon dől el, hogy légbőlkapott-e, amire az

egész kifejezéshasználat alapozódik, avagy valóságosan

megragadott, és az idea létezése külön a világtól ebben az

esetben tartható állítás-e, szemben az eszménnyel, ami a

gondolkodásunkban mindenképp megjelenik, ott létező.


Ha áttérünk egy másik hasonló fogalomra, sokkal inkább

meg tudjuk ragadni a jelenséget, amit itt eddig taglaltunk,

nevezetesen a néprajzi területen jól ismert motívum szó,

amit indítékként szoktak magyarul még mondani, de egyik

szó sem magyarázza meg magát, annyira kikopott eredeti


jelentése a felszínes, lelketlen használattól, szakzsargonná

téve, szinte tolvajnyelvi szóvá, hogy csak a szakgárdai érti,

amikor a hímzéseken, fazekalt cserepeken lévő többnyire

virágalakzatokról szól, nem a mintázat mozgató erejét, a

díszítés értelmét megmondva, hogy mit fejeztek ki vele


az alkotói, hanem motívum-nevet ad neki vagy részeinek,

a létrehívó tanulságot, sőt tanítást eltitkolva, ha tetszik,

eltagadva ezzel a mondanivalót, a mélyen benn gyökérző

szellemi tartalmat, mert nem a kezünket mozgató fizikai

erőről van itt szó, hanem a cél és élmény lélekből fakad.


Egészen más kérdés tehát, amivel elütik a dolgot, hogy

honnan van bennünk e gondolkodásban és cselekvésben

megnyilvánuló eszmeiség, mint az a kérdés, hogy mi az,

ami ott van, vagy éppen születik, emberi teljesség, csak

ránk jellemző, igazság s hasznosság jó azonosítási elve.


25 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page