Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1318.

1318.

A lágy szenvedélyt kitölti a szeretet, érzed,

ha tárgya vagy, míg a kemény szinte céltalan és

tárgytalan, önmagában izzik, lobog és éget,

menthetetlennek látszik a józan ész számára.

S mi még rosszabb, hogy nem rugalmas, amit az élet

igazán díjazna a lendületéből, törést

okozhat, kihajtja magát megsemmisülésig,

de várja, valami még nagyobb lágyság elöntse.

Mint az anyaméhben, talán oda vágyik vissza,

ahol még a szíve együtt dobbant a világéval,

s születéssel szúró napsugarak áramába

került, lágy békéjét őrzi kemény páncélzattal.

És ha a cselekvéstől várt mozgalmasság bőrként

veszi körbe, oly gyors, oly érinthetetlen, kővé

válik, befelé bársony burok, kifelé tüskés,

lehetsz a barátja, de ő nem lesz az teneked.

Nem adja oda magát, nem préseli át ama

szűk résen, ahol kinéz ránk boldog emberekre,

sokszor érthetetlen szigorú elzárkózása,

nehogy megcsapja őt is valódi öröm szele.

Ám együtt kell élnünk ilyenekkel, magunk miatt

is lehető legszebb kapcsolatot igényelni,

ápolni velük, közben megmaradni eredeti lágynak,

ő sem szeretné, hogy megváltozzunk, hasonulva

őhozzá és viszontkeménykedjünk, nem is állna

jól nekünk, és már megvolt a szereposztás, ahol

mi a befogadó és odaadó oldalra

kerültünk, míg őt rideg kegyetlenség kínozza.

Mert az élet napos oldalára nem véletlen

kerülsz, szerencséd is volt, de a nevelődésed

a meghatározó, hogyha kaptál pofonokat,

s utána a szeretet eltörölt fájdalmakat.

Ha kitartón következetes volt a törődés

veled kiskorodban, fegyelmezésed értetted,

attól még másnap szabadon eldönthetted ismét,

hogy ugyanazt a rosszat, vagy a jót választod-e. 

De ha nyakló nélkül futkározhattál és dicsért,

akinek szidni kellett volna, amikor arra

lett volna szükséged, nem találkoztál korláttal,

nagy kiábrándulást jelentett a felnőtt világ.

Ahonnan szeretet kedvezése hiányozni

látszik, átgázolnak rajtad csörtető figurák,

fájdalmat okoznak kirekesztő beszédükkel,

mintha csak belőlük állna közös mindenségünk.

De valójában nem kemények, bár érdesek, mert

megszokták a határokat, mik között mozognak,

meddig tart hatásuk és a másoké, belülről

lágyak, szeresd őket, máris megnyílnak számodra.