Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1388.

1388.

Szabad-e elintézni közlendőnket egy képpel,

igaz lenne, hogy a kép többet mond ezer szónál,

mi a helyzet a magyar nyelv képi jellegével,

csak kevesek jellemzője elvont gondolkodás?

Nem, nem szabad lecsökkenteni mondanivalót

a maga teljességéből, mit szavakkal mondunk

egész mondatokban, elszegényíteni képpé,

szószerint, ami rajzot vagy fényképet jelenthet.

Szoktak persze ilyet elénk lökni vagy tárni,

de akkor is hangzik a magyarázat, mi az,

mert mintha szükségünk lenne ábrázolásra is

olvasott szöveg mellé, vagy szóban mondottakhoz.

No, de akkor tisztázzuk, mit látunk a képeken,

a tyúk volt-e előbb, vagy a tojás, fogalmakra

van szükség, hogy azonosítani tudjunk rajta

szereplőket, azt pedig beszéd útján szerezzük.

Már a csecsemőt is szavakban fürösztjük egész

nap, míg a kádban naponta csak egyszer, nem elég

persze sokszor a beszéd, kezünkkel mutatjuk meg,

mely tárgyakról van szó, de hangsúly a beszéden van.

Visszafejlesztenek tehát manapság bennünket,

a ránk zúdított képözönnel, mert nem tudhatjuk meg

ott, akkor hirtelen, miről is van szó, oly gyorsan

változik a kavalkád, felirat is alig van.

A képaláírásokat pedig elkapják, még

mielőtt tudatosítanád értelmét, ki van

számolva ez, hogy hiányérzeted támadjon és

keresd újra, fordulj felé, mit eléd tálaltak.

Ellenben ott vannak ama hosszú regények, nincs

bennük kép eredetileg, mégis megértjük a

gondolatmenetet, melyet oldalakon által

csepegtet belénk az író, a figyelmünk kitart.

A nyelv pedig annál erősebb, mennél hűebben

adja vissza azt a valóságot, amit általa

tapasztalunk egyébként, csakhogy itt a közlés van

a középpontban, valakitől valaki felé.

Mit egész életemben megszereztem másoktól,

adom vissza, de nem ugyanazoknak, a nyelv így

élő kapocs nemzedékek között, és az okos így

tanítja a tudatlant, rutinos rutintalant.

Ebben van főszerepe elvi szinten születő

képnek, mennél pontosabb, velősebb, annál többet,

jobbat tud átadni abból, ami átadandó,

szándék s óhaj találkozik, kiegyenlítődik.

Ennyire el van a tárgyaktól vonatkoztatva

tehát minden megnyilvánulásunk egymás felé,

érzékszerveinkből eszünk elméletté farag

világot, így tudjuk élvezni szép cifraságát.