Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1453.

1453.

Nincs egyértelműség múlti szerepek, emberek

megítélésében, különösen ha még élnek,

helyet kérnek maguknak továbbra is, valaha

volt nagyok, kiemelkedők, vagy annak mondottak.

Kevesebbnek ér fel máig elismertsége, mint

amennyien kitüntetésekért tülekednek,

vannak, akik örök emberit teljesítettek,

s akik a mához vezető utat építették.

De a nagyobb rész megelégszik azzal, hogy túlélt

minden nehézséget, rejtett vagy valós üldözést,

nem akar régi–új élcsapat vonatkozásában

babérra pályázni, ha elmúltak viharfelhők.

Azóta jöttek új nemzedékek, öregszik már

az új korszak kezdetén fiatal is, meglátjuk,

megtörténik-e most a békés befolyás-váltás,

van-e tehetség folytatni, akarat átadni.

Az élet minden területe érintve lenne,

de némelyik igyekszik nagyobb előnyt szerezni,

nem egymásraépülés, verseny van forrásokért,

veszély, hogy aki erről dönt, nem tévedhetetlen.

Sőt, ennél már sokkal messzebb mentek, őrületet

látunk elhatalmasodni, nemhogy eltörölni

a múltat a jelszó, de lerombolása folyik

minden régi szépnek, jónak, ám nincs új helyette.

Van viszont embertömeg, mit úgy mozgatnak pénzzel,

felhalmozott arany-piramis tetején ülők,

hogy senki más ne jusson szóhoz vagy tisztelethez,

csak jövőkáosz-teremtők és megfélemlítők.

Mutatva, hogy nemcsak rég volt pestis, világjárvány

dúlhat, pusztíthat még ma is, nem futhatsz előle,

s gyógyszere bizonytalansága rágja lelked,

már világunk alapja inog, semmi sem biztos.

Így aztán ne legyen büszke senki magára, mert

hisz nem végeztük el a kötelező feladatot,

sem tegnapelőtt, sem ma, világos viszonyokat

teremteni, életbitorlókat megfékezni.