Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1243.

1243

Mindennek meg kell adni a maga módját,

hogy örömet hozzon s ne gondot okozzon,

elvétve figyeljük meg csak kódját,

miközben gyakoroltatjuk élethosszon.

Az egészet igen nehéz jellemezni,

de külön-külön tudnak beszélni róla,

egyes eseteket úgy kielemezni,

legjobban hasonlítsanak a valóra.

Amúgy nem is annyira esetek ezek,

mint az élet megvalósult irányai,

célok, törekvések, jóban-rosszban legek,

rendületlen szőtt életszövet szálai.

Legfontosabb az evés-ivás csodája,

lealacsonyító szóval anyagcserénk,

anyatejért tapad anyja mellén szája,

de ha elapad teje, nincsen szerencsénk.

Később egyre figyelmeztetnek, ne siess,

rágj jól meg harminckétszer minden falatot,

emésztőkedvet ivással el ne ijessz,

egyféle legyen, s ne sok, tányérra rakott.

Aztán magyar ember, ha eszik, nem beszél,

könnyen félrenyel s megy cigányútra étel,

ha sokat eszik, elhízik, bármit remél,

az vagy, amit eszel, már érvényes tétel.

Másik a mozgás, amit módszeresen kell

és rendszeresen végezni, fiatalon

ez megy is magától, még biztatni sem kell,

sportjátékot űzve örök a jutalom.

Mert még idős korban is emlékszik testünk

elvégzett erősítő gyakorlatokra,

és amit a régi pillanatban nyertünk,

élményi emlékként ír a romlásokra.

És van még a munka, tele fogásokkal,

melyeket alkalmazni kell eredményhez,

mulatás sem igazi, ha nincsen bordal,

a bearanyozott tárgy igazán fényes.

Szokásainknak hagyomány adja módját,

beláthatatlan régen élt nemzedékek, 

gyógyfüvekkel előzd meg betegség kórját,

rangjelzések ruhádon virágos ékek.

Ilyen egyszerű ez, mert csak az nagyszerű,

ami a helyén van, azonos magával,

azért kell megismerni, mi törvényszerű,

megtenni felkelvén, dicsérni nyugtával.