top of page

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1015.






1015.

Mintha létezne egy szintvonal az életünkben, mi fölé és alá

megy a szinuszgörbe, egyszer magasba tör jókedvünk, máskor

mélységekbe száll alá a lelkünk, ha tudományosságot hiszünk

égbe szállni, tudománytalanságot pokolban botorkálni, mintha

e kettősség áthatná a létünk, és kívüle talántán egyet se lépünk.


Valljuk be, nagy hajlamunk van mindent vagy fehérnek, vagy

feketének látni, így színtelenné tenni világunkat, és még a jó és

rossz keret is lecsupaszítás, annak csontvázát, lényegét véljük

benne és általa megragadni, mi azonközben végig rejtve marad

előttünk, mert „fakó minden teória, és zöld az élet aranyfája”.


De legalább arra figyeljünk fel, miként vonjuk elméletünk alá

az egész mindenséget, és kié lehet ez az elmélet, mikor is vált

isteni kinyilatkoztatássá, miután nem lehetett rajta változtatni,

azaz milyen alapon hivatkozik ma bárki a sok tudományágra

külön-külön, ha egyhelyről, a mi felfogásunkból jön minden.


Itt is megvan a kettős út, előre és visszafele, vagy a kezünkben

lévőből, vagy a talpunk alattiból, szembeszökőből indulunk ki,

vagy gondolati magot, hagymát bontakoztatunk ki, bontunk le

egyediségekre, előbbi cél felé fut, utóbbit célszerűség táplálja,

mintha ez út kétoldalán nem is a világ végtelensége virágozna.


Hogy rajta mettől meddig megyünk, ezt próbáljuk feszegetni,

meghosszabbítani, de elménk azonnal a világ szélébe ütközik,

bár eme lépéshez az egész emberiség története szükségeltetett,

mi csak a végén, manapság lett oly nagyképű, hogy önmagához

méri, emberi csúcshoz vezetőként a korábban eltelt összes időt.


Ezért is letaglózó a sejtés, hogy utánunk is lehet majd valami,

s a bizonyosság, hogy előttünk is volt, egyénileg még társaink

miatt elég jól kezelni tudjuk, de az emberiséget és a világot már

szinte lehetetlen szemléletünktől megszabadítani, és így valós

viszonylataiban elgondolni, mert ahhoz nincs semmi fogódzónk.


Hogy nincs-e, vagy van, világnézet függő, és ismételten tisztán

a tétel és kétely kettőssége mutatkozik, ha világfölöttitől várjuk

a megoldást, a másik oldal lehetetlenséget kiált, mert ők csupán

az anyag természetétől várják, mondván, annak van ismeretlen

kihatása is sok, így képzelet és hithiány lesz viszontvád ellenük.


Van aztán az az álláspont, hogy a szintvonal csak elvi, eszmei

belátás, minthogy a világ közepén, végtelenség középpontjában

állunk, honnan egyenlő távolságra van legkisebb s legnagyobb,

s ha nincs vége sehol, az a semmit semmisíti, hozzá kell végre

szoknunk, hogy évszázezrek tapasztalata túl tud lépni önmagán.


Olyan ez, mint mikor okosság és butaság, magyarázat és a tompa

megmagyarázatlanság, tudomány és csodahit szélső alakja helyett

azt tekintjük valóságnak, amit teljesen megragadni se tudunk, se

leírni, észokokkal ellátni, de mivel jelzéseit fogni tudjuk, közben

belenyugszunk, hogy nem vagyunk képesek értékelni és besorolni.


És ezzel visszatérni látszunk az örök emberi érzéséhez, hogy van

nálunk határtalanul nagyobb, csakhogy nem nagyság lesz irányadó,

ahogy kezdetekben volt, minek később földi hatalom bújt a bőrébe,

hanem a korlátlanság, amit megcéloztunk már egy idő óta, de nem

természet ellenében, hanem segítségével, ha sikerül amazt levedleni.


Így aztán reménykedhetünk, hogy talán eme nagy mai fejlettségben

megengedtetik nekünk úgy látni a világot, ahogy van, még legkisebb

részében és legnagyobb kiterjedésében is, de főként önmagunkban,

ahol tehát nem kell megvonni a határt, a -tól, -ig s mettől-meddiget,

hanem szabadsággá érlelve a tudást, meglássuk a földön járó Istent.



17 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page