Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1019.
1019.
Maradjunk annyiban, hogy nem tudjuk, hordoz-e önmagában
is közölnivalót a fény, vagy csupán azt, amiként tárgyainkról
visszaverődik, azaz annyit tudunk csak feldolgozni, ahonnan
ilyen minket elér, ami szüntelenül bővül, így a mindenséget
végtelennek látjuk, s kicsinység a fényalkotók határáig terjed.
És minthogy a fénynek is, mint minden részecskének, már elég
jól meghatároztuk a természetét, nagyságát, sok tulajdonságát,
ahol nem találtunk közlésre utaló külön adatot, Szentgyörgyi
Albert se benne lelket, bármeddig boncolta is az embert, talán
ha fényalkotórészek közé belátnánk, tudnánk meg erről többet.
Erre azonban csak feltételezésként gondolhatunk, nincs mód
kísérletekkel megragadni, így fény által hozzánk közvetlenül
eljuttatott tájékoztatást emlegetők, „megfejtők” is valójában
hasbeszélők, építenek egy olyan eszmevárat, honnan ágyúval
lövik bevallatlan feltevésrendszerüket a tudatlan hallgatóikra.
Ám a világ végtelenségében nem hinni kell, hiszen már-már
lépten-nyomon tapasztaljuk, azazhogy a teremtett végessége
régi korok gondolkodási maradványának, akkori színvonala
termékének látszik, viszont nem nyugszik az ember, lehetőn
ha továbbgondoljuk, világok nyílhatnak ismert világon belül.
Hogy kívül is, arra nincsen sem képzelőerőnk, sem gondolati
utunk, pedig elvi létmódokként mégis felvetődhetnek, illetve,
mint azért a szabad lelkek mondják, kiket önnön adottságunk
nem korlátoz teljesen, a világok közötti világok, a rajtunk is
áthatoló, keresztező egyéb szerveződések létezhetnek bátran.
Visszatérve a fényalkotókhoz, egészen új terep nyílik meg, ha
ezt részletezzük, hiszen másként kell legyen ott minden, mint
a felszínükként jelentkező fényen látszik, összetevői rendszert
alkothatnak, s még az is lehet, hogy külön-külön lépnek be a
világ tárgyaival való kapcsolatba, összegződésük jut hozzánk.
S ha már itt tartunk, ki kell arra is térni, hogy minden anyagot
alkotó részecske végsősoron a fényhez hasonló és ugyanolyan
belső világa lehet, amelyek együttese ő maga, és megvannak a
sűrűsödései, csomósodásai, egyesülései is igen erős kapoccsal,
amit a fény nem mutat, de amiről ő majd visszaverődik felénk.
Visszajutunk a legviszolyogtatóbb témához, amikor a fénynek
valami tudatosságot tulajdonítunk, és vannak is, akik ki tudják
belőle olvasni üzenetét, mondanivalóját, mintha az nem saját
elméjükből fakadna érzelmeiktől fűtve, és egyébként tényleg,
sajátos kísérletek eszesnek, akarattal bírónak mutatják a fényt.
És innen jön, hogy minket messze túlszárnyaló észnek tartsuk,
mondják, már csak a fénymennyiség határtalansága okán is, de
emlegetett összetevők még nagyobb száma, mozgásszabadsága
miatt inkább, hogy behálózzák a mindenség alatti mindent oda-
vissza, minélfogva egyszerre bejárják, ismerik a múltat s jövőt.
Amiben azért észrevehetjük földhözragadt, emberies, azaz saját
gondolkodási képességünk kivetítését, merthogy a végtelenség
számunkra tényleg felfoghatatlan, ezért csak-csak beforgatjuk a
fényalkotókat valamilyen visszatérésbe, és éppen hozzánk, hogy
gyakorlatilag kényelmesen kiszolgálják megismerési igényünket.
Ezért lehet jótanács magunknak, hogy amint a logikai látszólagos
ellentmondások esetében található olyan tágabb tekintet, ahonnan
felgöngyölíthető a megoldhatatlanság gyökere, higgyük el, hogy
felvetéseink csak minket érdekelnek, mégha a válasz a javunkat
szolgálja is, de a fény ettől még nem kutyánk, jól elvan magában.
Comments