Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1105.

1105.

Egy test, egy lélek csak jelképesen igaz,

utódnemzés célból közösül a két fél,

éjjel, sötétben esik meg, ahogy éjfél

köt két napfelet, eredmény múlás-vigasz.

Vérségi rokonság igen komoly dolog,

főként segítő intézményként nyilvánul,

az ősi tudáson mai ész elámul,

minden fiú ismerte, hogy merre forog,

él jövendőbelije, mely családokból

lehet szemrevételezni lányokat,

ki használ jelként nem tiltott állatokat,

s lesz választható, magyarázatlan okból.

Az okot már feltárta mára a tudomány,

megromlott átörökítőt elkerülni,

így fog minden anya egészségeset szülni,

ez legfontosabb, többi mellék hozomány.

Mert az ember régen kis közösségben élt,

szaporulatuk biztosan szabályozták,

eleve kizártak utólagos rostát,

világra jöhetett teljességet remélt.

Nem vélték tehát, hogy jelképtől származtak,

sem a csillagokból, bár képét rajzolták

feltűnő helyre, úgy csoportosították

egymást, s házasságra bizalmat szavaztak.

Ez a modern korra egész megváltozott,

rendelkezésre áll embersokaság,

a tömegek fölé emelkedtek basák,

egyéni választék szabadságot hozott –

bár csupán látszólag, mert ezután vagyon

átörökítés lett vérségszintű alap,

katona nemesség és a papi kalap

nyomta rá bélyegét közösségre nagyon.

Azaz ma már az eszmei köteléket

tartjuk valós nemzetépítő kapocsnak,

nem szeretjük, mikor nyelvünkön taposnak,

hűséget és szerelmet lélektűz éget.