Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1132.
1132.A szám és betű olyannyira azonos
szintű eszközünk gondolatrögzítésére,
hogy nem foglalkozunk vele komolyabban,
hagyjuk vizsgálatát írástörténészre.
Hiszen mindkettő alakzatokat használ,
hogy megragadja mondanivalóját,
leginkább beszédet megörökíteni,
életmozzanatok fontosabb valóját.
De hogy mi mennyi, azt hamar világosan
ábrázolt volt csatolt jelek darabjával,
nem is csak hozzávetőlegesen, hanem
megszámlálható pontok s vonal ábrával.
Ilyen jegyzést még mi is csináltunk egykor,
négy vonalat egy ötödikkel áthúzva,[1]
az írás nem maradt ily alacsony fokon
– tanult mindnyájunk betűtengerben úszva.
Betűink azonban hangokat jelölnek,
legtöbbnyire egy hang–egy betű a menet,
bonyolult mondatokat is olvashatunk,
de legfontosabb, le tudd írni a neved.
Betűk a hangokhoz azonnal társulnak,
régen rossz, ha ezen gondolkodni kéne,
bár nem is betűket, de szavakat írsz le,
hangok úgy lesznek szóvá, mint búzakéve.
Összeköti őket a mondanivaló,
szavas fogalmakban adagolja magát,
valamiről mindig egy újságot állít,
értelem kötözi mondatát és szavát.
No, mostmár ha mindezt le akarod írni,
kevéssel beérnéd, ha csak képét adod,
mert aki aztán visszafejti utólag,
másként értelmezheti a rajzolatot.
A tökéletes eljárás a hangírás,
a teljes tartalmat betűbe fordítja,
szöveg tájékoztat, s hitelesen teszi,
a megragadást számokkal pontosítja.
Tanulság, hogy számjelekből ugyanannyit
mértünk, mint amennyi dolgot megszámoltunk,
azaz mennyiségét rögzítettük, mivel
előzetesen már csoportosítottuk
amiről szó van, beszédben meggondolva,
de számjel még fogalomjel mellé került,
szám csupán hasonlítva, fogalomábra
viszont már jelentés-tartalomba merült.
Ilyenként is egymás mellett összekapcsolt
állítást mutattak, de igen elnagyoltan
rögzítve szereplők viszonyát egymáshoz,
egyszerű képíráson túlhaladottan.
Hangjelekkel finoman, hűen lehetett
írni érzékelt-gondolt viszonylatokról,
s mivel számjelekkel egyenlőn régi, a
legrégibb példánysoruk[2] betűírásról szól.
Végül számokat is fogalom szerinti
számjegyekkel írunk, vagy hangalakjukból
betűszót körmölünk folyóírásban, így
eltávolodva ősi képírásuktól.
[1] Aztán divatba jött nem is igen régen iskolai piros és fekete pontot számolni.
[2] Pont d’Arc barlang, 35 000 év.
