Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 217.

 217.

Ha valamit nem akarsz elismerni, pedig

nyilvánvaló, nem és nem akarsz meglátni, pedig

kiszúr szemet, azt nem a mások szemében a

szálkát, magaméban a gerendát se hatás

okozza egyedül, hanem a tudatlanság-

szürkület farkasvaksága, amikor örülsz,

hogy már valamit sikerült megragadni a

beláthatatlan terjedelmű összefüggés

halmaz valamely széléről vagy közepéből,

felnagyítva jelentéktelenségeket, vagy

lekicsinyítve óriási jelentőségű

tényeket, elhallgatva ellentmondásokat.

Az egyéni életben ezt ellensúlyozza

egész életre jellemző mintakövetés,

de ha a tudósi világban fordul elő,

tudománytalanság lesz a következménye.

Mert még jó tanáron is túlnő jó tanítvány,

ha kell, megtagadja lemaradt mesterét is,

szembe megy támogatók elvárásaival,

kiáll igazáért, ha egyedül marad is.

Ez utóbbit nem lehet elvárni senkitől,

akit nem hevít felfedezésének tüze,

aki tovább lát mindenkinél, következetes

eljárással nyitva jövő felé távlatot.