Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 445.

445.

Hegyek szülöttei vagyunk eredendőn,

barlanglakókként éltünk annak idején,

kevesebbet jártunk síkságon, mint erdőn,

igen későn nőttünk fel állatok tején.

Ma is megborzongtat a vad hegyi vadon,

pedig a föld alá már alig törekszünk,

s egyre kevéssé élünk kifogott halon,

golyóspuskák mögé bújt korábbi merszünk.

Kacskaringós utakon másszuk a hegyet,

egyenest menni csúcsra nem akaródzik,

akadálytalanul kapjuk meg a kegyet,

próbatételt tevő lustán vakaródzik.

Az az igazság, hogy csúnyán elpuhultunk,

kiválasztottak cselekszenek helyettünk,

és nem figyelmeztet eléggé a múltunk,

hogy csak az biztos, ami ott van megettünk.

Időben s egészségben nagy a változás,

az elszalasztott lehetőség veszteség,

szerte kalapálhat a természet-kovács,

ha tápanyag nélkül főzzük szűrt levesét.

Fűben-fában nemcsak gyógyszereket lelünk,

hanem fontosak magjaik, gyümölcseik,

mert inkább hozzájuk szokott szervezetünk,

látjuk méheink, erejük honnan nyerik.

Lenyűgöz ugyan a nagy hegyek látványa,

de részleteikbe már nem merülünk el,

az lehet életünk végzetes hátránya,

hogy a vész, nehézség csak látszólag tűnt el.