Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 541.

541.

Kötni és kötődni egyetemes szükség –

szellemi valóság anyagi példája,

egyéni életünk közelibb áldása –

anyához ki, s helyhez, hol lényünket szülték.

Szokták emlegetni a vérvonalat is,

úgy a leszármazás hosszabb időhöz köt,

és ha felmenőnk nemesnek szerződött,

nagy teljesítményt kér tőlünk minden nap is.

Ezért kell tágabban értelmezni létet,

de az nem a kicsi nagyra terjesztése,

nem öröklött magánérdek túlőrzése,

hanem távlatokba olyan módon léptet,

amikor a világ saját sorsot művel,

beleilleszkedik Isten vélt tervébe,

beletanul ős-nemzetsége nyelvébe,

házát építi fából, ruhát varr tűvel:

országot működtet, és ha kell megvédi,

mert a szervezettség teremt boldogságot,

ne hagyjuk kihunyni a felszított lángot!

minden ügyünk megoldása közösségi.

Ebből kiemelni csupán egyéneket,

olyan, mintha esőcseppeket keresnénk

a felgyülemlett tóban, nagyot tévedvén,

hogy így meghamisítjuk a természetet.

Ugyanígy a szellem szerkezete terén

nincs helye kicsinyes, alantas önzésnek,

mögüle felbukkanhatnak gyilkos kések,

mert jó, mit idő rajzolt emberség egén.