Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 556.

556.

Nem az nagy gond, hogy szemérmesen tagadjuk

magunk előtt a gonoszság létét bután,

hanem hogy a gonosz nem látja úgy magát,

midőn közöttünk dorbézol vágya után,

ami rombolás, rontás, sosem építés:

helytelenül létezőnek mondott szellem,

pedig éppen annak hiánya, üresség,

mit rossz irányba indulva tölt be kellem,

kényelem vagy micsoda, elferdült hajlam,

alapvető emberi ösztön hiánya,

olyan tévúton csapongó üresjárat,

mit elvet normális ember fia, lánya.

Csak a pénzen vett hatalomra foghatjuk,

hogy nem szerves vezetésre törekedik,

hanem vagyongyarapítást tart szem előtt,

s hódító gyilkos erőkkel szövetkezik.

Nem örökéletű ez, volt eredete,

előtte ember nem fordult erőszakkal

a másik felé, kiegészítve egymást,

harmóniában élve nap- és évszakkal.

Saját használatra volt szüret, aratás,

gyermekeiket is maguknak nevelték,

de aztán beütött a katasztrófa,

ami nem szokásos árvíz volt, vagy földrengés,

hanem erőnek ördögivé válása,

emberáldozaton vett életkönnyítés,

mely kísértésként azóta köztünk lappang,

ha jó út rossznak, igaz hamisnak ítélt.