Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 597.

597.

Ha zajkeltésnek érzünk szellemi hatást,

mert ellenkezik jól felfogott nézettel,

s tönkre tenne – felperzselt földdel – aratást,

riadót kell fújni: veszélyben az ember.

Szőrmentén közelítenek, mosolyogva,

megfertőzhetnek szinte észrevétlenül,

ha foglalkozunk velük, bár háborogva,

eluralják lelkünk, amire kiderül:

merre vinnének bennünket valójában,

hogy céljuknak még inkább hasznára legyünk,

elinduljon a földön olyan új elvű áram,

önkéntes alapon jut mindenkire nyűg,

ami azért nem lesz kiválasztottakon,

mert ők előbb járnak – állítólag – észben,

elérhetetlen magasságú etalon,

csúcs működésük, többiek: alantas részlet.

Ők összetartva, halálos fegyverekkel

uralkodnak rajtunk, ránk erőszakolnak

széthúzást rejtett intézkedés-sereggel:

jöjjön el egyénekben burjánzó korszak,

bomlasztva természetes közösségeket,

hol végső határon is túl lehet menni,

személyiségvesztést takarnak oly szerek,

hogy test–lélek–szellemből nem marad semmi.

Ébredni kell hát, önmagunkra, nem másra,

évezredekben gyökérző lényegünkre,

szeretetteli élet mélyére ásva,

igazabb jövőnket bízva szent lelkünkre.