Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 604.

604.

Szenvedély és kedv elég közel egymáshoz,

mit hatásukban érzékelünk igazán:

valami meghatározhatatlan előny

cselekvésben, mert a nehézségek lazán

vettek, akadályok átugrottak, hidak

épülnek hirtelen a szakadék fölött,

mikor a hozzáállás megemelkedett,

attól a teendő rangosabban pörög.

Szenvedésig feszül, durran testi erő,

megkérdőjelezhetetlen a kitartás,

teljes odaadás kívánatos ügynek,

kívülről is látszó belső lelki tartás

társul a világ választott szegletéhez,

bizalmas mosollyal kezelve s ajánlva

kitüntetett figyelemre másoknak is,

száguldással beavatatlant hagy állva.

És az már szenvedélyesség magas foka,

mindenhez csak izzással tud hozzáfogni,

csábító lendülete magával ragad,

hatékonyan tud híveket toborozni.

Mert az emberiség két táborra szakad,

egyiknek semmi se jó, ami adódik,

a másik semmiből új világot teremt,

nem vitás, hogy melyik emberibb, valódibb.

Csakhogy szenvedély és kedv alapja nagy hit,

mi az anyanyelvvel elsajátítható,

megfakul a sápadtság, ahol hiányzik,

megléte célokat termő ok, sőt ható.